Space Invaders Revolution

Napjainkban virágkorát éli a retro-láz, úgy tűnik, hogy az emberiség fejlődésének elengedhetetlen velejárója, hogy újra előkerülnek lassan már teljesen elfeledett dolgok. Jó példa erre a divat, ahol minden második generációs ugyanazt hordja, mint az első, csak egyre kisebben és egyre tarkábban. A videojátékoknál viszont eléggé visszás a dolog, hiszen egy húsz-harminc éves játékot előszedni önmagában nem nagy művészet, pénzt kérni érte viszont elég furcsa szokás, főleg, hogy nem három forintért adják el a kor mércéjével nézve nevetséges színvonalú játékokat, melyek portolásába sem valószínűleg, hogy túl sok programozói munkát kellett beleölni. A régi motorosok viszont nagyon örülnek, ha legújabb kézikonzoljukon játszhatják azt a játékot, amiért annak idején még a játékterembe vagy a szomszédba kellett járni — ez a cikk elsősorban nekik szól.

"Effektek" az új játékmódban

A Tomohiro Nishikado által elkészített Space Invaders az árkád játéktermi gépek egyik leghíresebb képviselője, mely 1978-ban került először a japán játékosok elé, a Guiness rekordok könyve minden idők legjobb árkád játékaként tartja számon — nem mintha ez mérvadó lenne. Egy kétdimenziós lövöldözős programról van szó, célunk, hogy a szétlőhető fedezékek mögött manőverezve lézerágyúnkkal szétlőjük a gonosz alieneket.

Az előzetes animáció látványos, a hajó alján lévő ágyú hatalmas

A DS-re készült változatban két játékmód van, az eredeti a kicsit lejjebb lévő videón is látható játékélményt nyújtja, az új pedig egy látványos animációval kényezteti szemünket, melyből pár képkockát itt láthatunk. Maga a játék viszont alig változott, megjelent pár erős jóindulattal effektnek nevezhető grafikai elem (például az ellenfelek felrobbanásakor), plusz több pálya van, melyek nehézségükben és háttérképükben is különböznek, ennyi.

A Space Invaders mai szemmel nézve egyszerűen nevetséges. Mégis örvendetes, hogy DS-re az eredeti verzióban vásárolhatjuk meg, hiszen egyike azon kevés játékoknak, melyek egyszerűségük ellenére is úgy voltak tökéletesek, ahogy voltak.

Bomberman

A Bombermant valószínűleg még többen ismerik, mint az előző oldalon bemutatott játékot, hiszen az eredetileg MSX-re, ZX Spectrumra és Sharp MZ-700-ra elkészített játék utódjaiból több mint hatvan darab látott napvilágot, az egyik legismertebb minden kétséget kizáróan a 1991-es Dyna Blaster, mely PC-re is elérhető volt. Mivel egy remek multiplayer móddal ellátott programról van szó, szinte adta magát a portolás lehetősége, amivel a fejlesztők éltek is, a játék különféle változatai iPhone-ra, GBA-ra, PSP-re, N-Gage-re és Java alapú mobiltelefonokra is elérhetők, ám a DS változat különlegesebb ezeknél...

...ugyanis nagyon-nagyon hasonlít az eredeti Dyna Blasterre, de emellett kihasználja a két képernyő adta lehetőségeket. A normál pályákon a fenti képernyőn mozgunk, alul csak a felszedett bónuszokat tudjuk felhasználni — magyarul ha felveszünk valamit, alul még rá kell böknünk, nincs sok értelme — a pályák bizonyos esetekben horizontálisan hosszabbak a képernyőnél, tehát járkálásunkkal együtt gördülnek. A legnagyobb poén mégsem ez, hanem a főellenséges pályák, melyek mindkét képernyőt kihasználják, köztük alagutakon tudunk átmenni. Nagy móka a multiplayer is, melyben több játékmód közül választhatunk, van területfoglalós is, ahol melyben a bombával felrobbantott terület a minénk lesz — gondolom mondanom sem kell, hogy négy játékossal ez milyen hangulatos csatákat eredményez!

Kissé lerágott csontnak tűnik az egész Bomberman széria, a fiatalabbak valószínűleg nem is igazán értik, hogy mi lehet ennyire jó egy ilyen egyszerű kis programban. A választ lehet, hogy még mi sem tudjuk, viszont az biztos, hogy a mai napig jó bolt Bomberman játékot készíteni, amit nagyon jól példáz az, hogy a grafikailag kicsit felturbózott változatok PS3-ra és Xbox 360-ra is elérhetők, ám lényegükben ezek sem különböznek a legelső, lassan 27. születésnapját ünneplő programtól.

New Super Mario Bros

A Super Mario nevet valószínűleg szintén nem kell bemutatnom a tisztelt nagyérdeműnek: a Nintendo 1981-ben megjelent (egyébként Donkey Kong néven futó) játéka szintén rengeteg feldolgozást megélt, igaz, ezek egy része teljesen elrugaszkodott az eredeti kétdimenziós platformjáték koncepciótól, a Mario Kart például autókba ültette kedvenc vízvezetékszerelőnket. A DS-re kapható New Super Mario Bros viszont visszahozta nekünk az eredeti játékmenetet, a alapanyag tehát változatlan, de pár új fűszer került a receptbe.

A játék továbbra is kétdimenziós, de mivel a figurák és környezeti tárgyak már háromdében vannak rendelve, a program érdekes, 2.5D-s hatást nyújt. Új játék indításakor választhatunk, hogy Marioval vagy Luigival vágunk neki a nyolcszor tíz pálya, valamint az azokon található tizennyolc minigame teljesítésének. A játékmenet alapvetően nem változott, a cél a csillagok gyűjtése, az ellenfelek eliminálása, plusz ehetünk olyan varázsgombákat is, melyektől néha óriási naggyá, néha hangya méretűvé válthatunk — előbbi esetben gyakorlatilag az egész pályát a földdel tehetjük egyenlővé, utóbbi pedig ahhoz szükséges, hogy egyes pályarészekre eljuthassunk.

A program tartalmaz többjátékos módot is, melyben célunk, hogy több csillagot szerezzünk ellenfelünknél — ennek eléréséhez minden eszközt bevethetünk, még egymástól is rabolhatunk csillagokat. A multiplayer mód viszont csak hab a tortán, a New Super Mario Bros ettől függetlenül is egy kiváló játék, amit bátran merek ajánlani mindenkinek, aki egy picit is szereti az oldalnézetes platformjátékokat.

Bocha

A cikk elkészítésében nyújtott segítséget köszönöm bolondembernek!