Értékelés
Újabb RTX 3080 változattal bővítette tehát az NVIDIA a kínálatát, az MSI pedig erre építette fel ezt a minden szempontból kiválóan sikerült kártyát. Értékelésünket kezdjük a GPU-val, mely a mérések alapján tényleg hozza azt, amire a gyártó szánja, és nagyon szépen beékelődik az RTX 3080 és 3080 Ti közé. A gond csak az, hogy jelen piaci körülmények között a vásárlók alighanem jobban örülnének annak, ha az RTX 3080 elérhetőségén javítana a cég, ezzel némileg lejjebb tornázva az árakat is, mint hogy egy újabb, már az ajánlott árat nézve is igen magasra pozicionált GA102 változattal keresi azok kegyeit, akinek megvannak erre az anyagi forrásaik.
Ami valós hazai árakat illeti, kisebb a különbség: a klasszikus RTX 3080-at egyes helyeken már 500 000 forintért is megrendelhetjük (persze a valós raktárkészlet méretét nem tudjuk ellenőrizni), míg az 3080 12 GB változatot 550 000 forintért láttuk néhány olcsóbb helyen, de az átlagos árak inkább valamivel 600 000 forint alatt mozognak. Ez 10-15%-os pluszt jelent az átlagosan 8%-kal magasabb teljesítményért cserébe. Nem éppen tökéletes ajánlat, és legfeljebb a jövőállóságba vetett hit az, ami a plusz memória irányába billentheti a mérleget. És hogy mi a helyzet a 3080 12 GB és a 3080 Ti versenyében? Nos, az utóbbi mellett már inkább csak a „Ti” utótag kínálta jobb eladhatóság szólhat, hiszen ára 640-650 000 forint körül mozog, tehát több mint 10%-kal drágább, miközben méréseink szerint a két kártya sebessége között messze nincs ekkora különbség.
„Házon kívüli” versenytárs lehet az RX 6900 XT, mely tesztünkben nagyon közel járt sebességben az RTX 3080 12 GB-hoz. A rövid ideig nálunk vendégeskedő modell a Sapphire Toxic szériájának Limited Edition változata, mely vízhűtéssel tartja kordában a GPU-t, mely alapesetben 2365 MHz-es Boost órajelen dolgozhat, de a Toxic Boost funkcióval ez 2660 MHz-ig emelhető, míg a „sima” léghűtéses modellnél 2500 MHz ez a maximum. Egy ilyen kártya viszont nem olcsó, 660-680 ezer forintos árakon találkoztunk vele, míg a tuning nélküli RX 6900 XT-k már 560 000-570 000 forintért is elérhetőek. Ezzel ugyanakkor az RTX 3080 12 GB még bőven versenyképesnek tűnik, hiszen valamivel nagyobb teljesítményt kínál valamivel kedvezőbb áron.
A közel két kilogrammos kártyához már dukál egy tartó is, hogy alaplapunk épségét ne veszélyeztesse [+]
Áttérve az MSI által gyártott kártyára, egyértelmű, hogy ez egy luxustermék: kiváló hűtés, igényes kivitel és nagyon csendes működés jellemzi. Ezért viszont meg is kérik az árát, a 680-740 000 forintos ár már az a szint, ahol dönthetünk a hasonló sebességű RTX 3080 Ti mellett is.
![]() |
![]() |
NVIDA GeForce RTX 3080 GPU | MSI GeForce RTX 3080 Suprim X 12G LHR |
Wombath
Az MSI GeForce RTX 3080 Suprim X 12G LHR videokártyát az MSI-tól kaptuk kölcsön.