Nier: Automata teszt (PC, PS4)

Hirdetés

2B or not to be

...nem is voltunk benne biztosak, hogy miért zúgtunk bele, egyszerűen elfogadtuk hibáival együtt, azért, amilyen volt. A Nier: Automata is egy ilyen játék lehet sokaknak, nem mindenben a legjobb, de évek múltán is meleg szívvel emlékszünk majd rá”. Nem én mondom mindezt, hanem a meghökkentően önostorozó Yoko Taro, a Drakengard-széria, illetve a két Nier-játék igencsak excentrikus direktora. De nem is cáfolom: lényegében igaza van, a Nier: Automata, ha a stílus legjobbjaihoz és legszebbjeihez, igazi mainstream AAA-kategóriás sztárjaihoz mérjük, nem feltétlenül tud labdába rúgni. De ahogy az interjúi során mindig hatalmas maszkot viselő Taro is mondja az analógiában, olyan furcsa, olyan nem-tradicionálisan vonzó, olyannyi váratlan örömöt rejt, hogy sokáig az emberrel marad.


[+]

Legalábbis lesz olyan játékos, aki majd így reagál rá, merthogy az új Nier meglehetősen furcsán, már-már ellenségesen indul, pontosan úgy, mint az első, alig ismert rész az előző konzolgeneráción. Az első órában – ez lényegében a demó – nem lehet menteni, és kis túlzással zéró iránymutatást kapunk azon a téren, hogy hol és miért is harcolunk. A hatalmas épület-gigász, egy korai főellenfél megsemmisítése után azonban egy űrállomásra kerülünk, ahol végre megtudjuk a játék történetének egyes részleteit.


[+]

Több ezer esztendővel járunk a jövőben, de még mindig a Földön, ami viszont már nem az az élettől nyüzsgő bolygó, amilyennek még mi ismerjük. A távoli jövőben – ami a játékban már a csaknem ilyen távoli múlt – az űr mélyéből érkezett idegenek támadják meg planétánkat, halálosan megsebezve civilizációnkat. Az emberiség maradék része a Holdra menekül, majd halálosan effektív harci androidok gyártásába fog. Ilyen harci gépezet karakterünk, a valamiért gót-loli brokátruhába öltözött, tökéletes alakú 2B is, de segítője, a némileg szószátyárabb és barátságosabb hacker, 9S, illetve operátoruk, az igen kajla 6O is. A bolygón idegeneket már nem látni, ők jóval kevésbé áramvonalas robotsereggel vannak jelen a Földön, így lényegében közvetett háború zajlik, zéró tényleges biológiai áldozattal. Ellenfeleink egyre méretesebb fémbestiákat igyekeznek ránk uszítani, mi próbáljuk e támadásokat visszaverni, és keresni valami módot arra, hogy nem egykönnyen pótolható veszteségeket okozhassunk.


[+]

A Nier: Automata játéktere meglehetősen furcsa lett; nyílt világ ez, hisz 2017-ben vagyunk, de szokatlanul üres birodalom ez, egymás mellé pakolt sivataggal, erdővel és lerombolt, föld alá süllyedt, vagy épp tenger által részben elmosott városrészekkel. Bár a program tele van mellékküldetésekkel, szerencsére ezek végrehajtása távolról sem kötelező. Szerencsére, mert ezek eleinte a tipikus, dögunalmas időrabló feladatok, a megszokott „öld meg, szerezd vissza, gyűjts össze” koordinátarendszerben.

Sokáig nem igazán tudjuk, hogy mi is a végső célunk, de néhány óra, és felderítünk két apró falut, megismerkedünk egy rakás excentrikus gépezettel, és a Nier egyre inkább magába ránt mindenkit. Ez a kellemes harcrendszer mellett elsősorban furcsa, melankolikus, filozofálgatós hangulatának köszönhető. Noha az első öt órában ebből nem sok minden derül ki, később a játék extra fokozatra kapcsol: egyszer puszta poénként Shakespeare-t radikálisan újraértelmező robotszínházi előadást láthatunk, majd a játék hirtelen komolyra fordítja a szót, és az élet, a személyiség, az egyéniség-lét gyökereit és okait kezdi boncolgatni.


[+]

Az androidok tudatát külön gépeknél lehet a bázisra visszasugározni (ezt hívhatjuk mentésnek is), halál esetén pedig ezek új testet kapnak – igaz, a régit érdemes felkeresni, hisz az abban levő programchipek, vagyis a passzív bónuszok elvesznek, ha nem gyűjtjük be ezeket (ezt meg bátran hasonlíthatjuk a Dark Soulsok rendszeréhez). Az új fegyverek megszerzésén és erősebbé tételén túl ezek a fejlődés központi elemei. Programchipeket tömegével hajigál ránk a játék, ezek bizonyos mennyiségű területet foglalnak el processzorunkból (ez persze sok pénzért növelhető), a mi dolgunk pedig az, hogy a lehető legkevesebb pontba kerülő, de legjobb bónuszokat adó darabokkal sakkozzunk úgy, hogy optimális felállás jöjjön létre. Kiváló ötlet, hogy a felhasználói menük legtöbb eleme is ilyen chippel működik, tehát ha akarjuk, a sebzéseket, életerőcsíkokat és kurzort is beáldozhatjuk azért, hogy mondjuk regenerálódást vagy megnövelt zsákmány-esélyt tárazzunk be. Nem feltétlenül éri meg, de lehetséges.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények