Külföldön is megvetnénk a lábunkat
Vaspál Vilmos
Bár több forgatókönyvvel rendelkezik a következő évek fejleményeire vonatkozóan a FreeSoft Rt. vezetése, Vaspál Vilmos, a vállalkozás nemrégiben az Év Informatikai Vezetője díjjal jutalmazott elnöke arra számít, hogy elérik fő céljukat: cégük budapesti székhelyű multivá válik.
– A kitüntetést, amit kapott, néhány éve az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Gyurós Tibor-emlékdíjként is adományozza. Kelt-e valamilyen sajátos érzést önben, hogy az elismerés a tragikus körülmények között meghalt cégvezetőhöz kapcsolódik?
– Természetesen eszembe jutott, milyen nagy vesztesége a magyar informatikai szakmának, iparnak, hogy Tibor már nincs köztünk. Sajnálom, hogy az IVSZ-ben vagy más fórumokon nem tudunk együtt fellépni az ágazat érdekeinek védelmében, de ugyanígy hiányzik az is, hogy nem versenyzünk egy-egy tenderen valamilyen megbízásért. A díj eszünkbe juttatja az ő kiváló cégépítői, cégvezetői képességeit, az e téren elért sikereit, ennek megfelelően annak ítélik oda, akinek vállalata az adott évben a legnagyobb lépést tette előre fejlődésében. 2004 a FreeSoft életében rendkívüli időszak volt: a 2003 vége felé elkezdett változások sorában tavaly tavasszal alakultunk át kft.-ből rt.-vé, ősszel a tőzsdére léptünk, végrehajtottunk két jelentős cégfelvásárlást, megnyitottuk németországi irodánkat, illetve előkészítettük az egyesült államokbeli képviselet elindítását. A bírálók minden bizonnyal ezeket a nagy változásokat ismerték el azzal, hogy nekem ítélték az év it-vállalkozója címet.
– Mennyire volt egyenes a szakmai életútja eddig az elismerésig?
– A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, illetve a Videotonnál eltöltött időszakban, a nyolcvanas években szellemi szabadfoglalkozásúként dolgoztam. Ez azt jelenti, hogy mintegy menedzselnem kellett magamat, nem alkalmazottként dolgoztam, akinek kiadják a munkát, hanem megrendeléseket kellett szereznem ahhoz, hogy kereshessek. Bár a feladatok egyre nagyobbá váltak, így lassan már nem egyedül, hanem alkalmi csoportokba szerveződve a barátaimmal, kollégáimmal szereztünk munkát magunknak, természetesen nem gondoltam arra, hogy az ezredforduló után az egyik legjelentősebb magyarországi it-középvállalkozás egyik vezetője leszek, hogy a cégem majd budapesti székhelyű multivá akar fejlődni. Én is kódírással kezdtem, mint oly sokan mások, a munkaerőnk sajátos értékesítése, a „vállalkozásunk” lépésről lépésre vált egyre nagyobbá, míg végül a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján már nem tudtam a dolgok menedzselésén túl a közvetlen szakmai munkával is foglalkozni. A rendszerváltás egyébként a számomra, a saját életvitelem szempontjából nem hozott lényeges változást, hiszen, mint mondtam, addig is magamnak kellett üzleteket szerezni a „piacon” ahhoz, hogy megéljek, ezt csak folytattuk a FreeSofttal.
– A cégalapítással tehát feladta a szellemi szabadfoglalkozású státust...
– Igen, hat-nyolc társammal együtt megalapítottuk a vállalatot azért, hogy új keretek között csinálhassuk lényegében ugyanazt, amit addig. Az eltérés az volt, hogy szorosan kapcsolódunk az Ingres nevű adatbázisokat fejlesztő vállalathoz, amelynek ismertük és a legjobbak közül valónak tartottuk a termékeit a piacon, és amely akkor – a COCOM-lista enyhülésével párhuzamosan – magyarországi képviseletet akart nyitni. Úgy gondoltuk, elvállaljuk ezt a feladatot, amely megfelelt korábbi tevékenységünknek is. (Így lett a free-lance szoftveresekből FreeSoft-munkatárs…)
A vállalkozás további fejlődése aztán – a korábbi évekhez hasonlóan – kis lépésekkel haladt egészen az ezredfordulóig: egy-egy újabb feladathoz kerestünk egy-két plusz kollégát, egy meglévő referenciánk alapján indultunk el olyan pályázatokon, amelyeken korábban nem stb. 2000–2001-ben azután az ágazat zuhanása minket sem kímélt, megfeleződött az árbevételünk, majd két év alatt visszakapaszkodtunk a gödörből. Nagyjából ebben az időszakban ismertük fel, hogy két lehetőségünk van: vagy nagyobbá válik a cégünk, vagy kisebbé, de a baráti vállalkozásnak azon a szintjén, amelyen addig volt, nem maradhat, mert nem talál piacot magának. Nehezen szántuk rá magunkat a váltásra, s mivel a visszafejlődés nem tűnt igazán izgalmasnak, úgy döntöttünk, inkább profivá válunk.
– Mi motiválta önt személy szerint: a nagyobb jövedelem vagy inkább az, hogy kvázi nagyobb tétekben játszhat?
– A személyes ambícióm mindig is a számomra ismeretlen dolgok felfedezése volt, és ma is az. Ahogy jeleztem is, mindig egy kicsit nagyobb, érdekesebb, bonyolultabb feladatot vállaltam – a barátaimmal – a korábbi pályafutásom során, amelynek eredményeképpen eljutottunk oda, hogy a magyar szoftverpiacot alaposan kiismertük. Most az izgat, hogy vajon túl tudunk-e lépni ezen, meg tudjuk-e szilárdítani a helyünket a nemzetközi porondon, első lépésként Németországban és az Egyesült Államokban. Az én motivációm még most is a vállalkozásainkban rejlő szellemi játék végigjátszása – részben ez is indokolja, hogy a tavalyi váltás előkészítése során számos profi szakembert igazoltunk, akik jól értenek az elképzelések stratégiává alakításához és megvalósításához.
– Nem sajnálja, hogy végleg elvesztette a lehetőséget arra, hogy az akadémiai világ kutatóinak szabad életét élje? Vagy netán igazából sosem ezt tette, hanem valamilyen szinten mindig is vállalkozó volt?
– Az angol közgazdasági szakzsargonban risk takernek hívják azt a típust, amelyet közel érzek magamhoz. Jobban szeretek a semmiből valamit létrehozni, valami újat kitalálni és megnézni, hogy az megvalósítható-e – vállalva az ezzel járó kockázatot –, mint egy jól átlátható szakmai közegben élni. A Videotonnál dolgozva egy munka révén kerültem kapcsolatba a Szerzői Jogvédői Hivatallal. Ott fedeztem fel a szellemi szabadfoglalkozású státust, amelyről rögtön tudtam, hogy nekem találták ki. Ehhez, illetve a kilencvenes években a néhány fős, lényegében baráti társaságban végzett vállalkozáshoz képest a tavalyi átalakulás annyiban hoz újat, hogy alapvetően eredményorientáltan kell dolgoznunk, hiszen nem pusztán a munkánkat adjuk el, hanem napról napra értékesítjük a cégünket is a befektetőknek.
– Milyennek látja a közeljövőt? Lesz még egyszer egy olyan éve a FreeSoftnak, mint amilyen a 2004-es volt?
– A legfontosabb tervünk, mint már említettem is, hogy a FreeSoft külföldön is megvesse a lábát. Több forgatókönyvünk van: ha nem sikerül, akkor egy álommal szegényebbek leszünk, ha igen, akkor lesz a cég életében olyan jelentős fejlődést hozó év, mint a tavalyi volt. Például ha az egyesült államokbeli irodánkat sikerül 20 főssé fejleszteni és mondjuk megvásárolni egy-két külföldi vállalkozást, ez áttörést jelentene a stratégiánk megvalósításában.
– A hobbijai sem változtak az elmúlt 25 évben, akárcsak a szakmai-üzleti motivációi?
– Ugyanúgy szenvedélyesen kosárlabdázom, hetente kétszer, mint egyetemistaként, a nagy különbség, hogy ma már a gyerekeinkkel, például a 24 éves fiammal is egy öregfiúkcsapatban játszunk. Ezen túl, ha jó az idő, minden hétvégén teniszezem, egyszóval a mozgás alapvető fontosságú az életemben.
Komócsin Sándor – Napi Gazdaság
