Hirdetés

MSI F, mint feltűnő

Hirdetés

Hőmérséklet, zaj, akkumulátor

Korábban már több alkalommal láttuk, hogy az Intel Core i5 processzoros, méretes, 15,6” hüvelykes házba szerelt gépei nem melegszenek számottevően, még akkor sem, ha mellettük – ahogyan az MSI FX600 esetében is – egy közepes diszkrét grafikus kártya dolgozik. Tesztlaborunkban 24 °C-os szobahőmérséklet mellett, nyugalmi állapotban alig lépte át a notebook felülete a 30 °C-os értéket. Egyedül alul, a hűtés környékén mértünk 33 °C-ot, miközben a ventilátor 20 dB környékén duruzsolt.

Meghajtva a Core i5-450M-et meglehetősen alacsony, csupán 42 °C-os nyugalmi hőmérséklete egyből 59-re ugrott, a laptop hangja pedig 24 dB-re erősödött, ráadásul elég nyers tónust ütött meg. Ez az állapot nem tartott sokáig: még az első perc befejezése előtt 28 dB-re erősödött a hangja, de itt már korrektebb hangzású szélzajt kaptunk. A következő változás a második perc derekán történt, ekkor átléptük a 30 dB-es szintet, a processzornál pedig a 70 °C-os határt. A nyolcadik percben már 80 °C-nál és eléggé zavaró, 34 dB-nél tartottunk. Ez már csak félórás tesztünk végén múlta felül az FX600 hűtése, amikor bevetettük a tuningot. Az ekkor tapasztalt 38 dB már a komoly Core i7-es, játékos gépeknek is a tiszteletére válna. Emellett viszont dicséretes, hogy a notebook felülete csak a hűtő környékén, alul melegedett 40 °C fölé. Azért egy kicsivel több meleget is elviseltünk volna kisebb zajszint mellett. A VGA meghajtása már nem változtatott a hűtés hangján, és a gép felülete is alig melegedett tovább. A merevlemez hőmérséklete 33 °C-ról indult, és fél óra alatt 40 °C-ig emelkedett, ami szerintünk rendben van. Melegebb környezetben is van még benne 10-15 foknyi tartalék.

Az NVIDIA Optimus technológiájának köszönhetően az MSI FX600 GeForce GT 325M grafikus magja kikapcsol, ha nincs rá szükség. Ilyenkor helyét a kisebb teljesítmény mellett kevesebbet is fogyasztó Intel IGP veszi át, melyet a processzor mellé tokoztak. Ennek köszönhetően a nem éppen combos, 49 Wh-s akkumulátor is elég volt majdnem 5 órára. Persze ekkor minden energiakímélő funkciót be-, a vezeték nélküli hálózati eszközöket kikapcsoltuk, és csak egy szöveges állományt pörgettünk. Bekapcsolt GeForce-szal pontosan egy órával csökkent az üzemidő. Amikor a szöveg helyett 1080p felbontású, H.264 kódolású filmre változunk, az akkus üzemidő jelentősen, alig több mint két és fél órára, GeForce-szal pedig két és negyed órára csökkent. Teljes terhelésnél már csak 64, illetve 51 percre volt elég a 49 wattóra.

Az üzemidők és az akkumulátor méretéből arra jutottunk, hogy minimális terhelésnél az MSI FX600 beéri 10,2, illetve 13 wattal. Videózás közben ez az érték 18,7, illetve 21,6 wattra, teljes terhelésnél pedig 48,2, illetve 57,6 wattra emelkedett, tehát a GeForce működésekor 16-28 százalékkal többet fogyaszt a masina. Annak idején a hasonló konfigurációjú Samsung R580-nal is hasonló értékeket kaptunk. Ugyan kisebb, 14,1 hüvelykes kijelzővel, de lényegesen nagyobb teljesítményű Mobility Radeon HD 5650-nel, az Acer Aspire TimelineX 4820T is ezen a szinten fogyasztott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények