Hirdetés

Mpie 707 – olcsó, kínai nagyképernyős

Ki ne szeretne olcsón jó telefonhoz jutni? Hogy mit is kaphatunk kb. 90 dollárért, azt saját példánkon keresztül mutatjuk be.

Erős korlátok

Az indulási nehézségektől eltekintve az alap alkalmazásokkal kezelhető sebességgel működik az MP707. A tesztprogramokat lefuttatva egészen jó eredményeket kaptam, de sajnos ez nem jelenti azt, hogy a vas a gyakorlatban is gyors. Ahogy felraktam a kvázi kötelező Facebook appot (majdnem 100 MB, ugye, biztosan nincs pénzük szegényeknek optimalizálásra, adakozzunk!), bejelentkeztem néhány fiókba, úgy kezdtem magamat egyre kényelmetlenebbül érezni, pedig 1 GB RAM van a gépben, amivel számos táblagép kiválóan szerepel. Miután néhány apróság mellett feltettem a Ready tárcsázót és a Chrome böngészőt is, már jelentősen megnövekedett az az idő, amit az alkalmazások közötti váltással, a tasklista megjelenítésével tölt a gép. Utóbb már egy-egy nem túl bonyolult weboldal görgetésén is hosszan elgondolkozott, vagy szövegmezőbe lépve 5 másodperc után jött csak fel a billentyűzet. Várni kellett a tárcsázóra is kicsit bejövő hívásoknál, szóval idegesítő lett az egész. Mindemellett a játékok továbbra is elég jól mentek, de a hétköznapi használat keservesnek bizonyult.

Mpie 707 teszt

Mpie 707 teszt

Telefonbeszélgetéskor észrevehető a fejlett mikrofonkezelés hiánya, vagy pusztán gyengébb darabot építettek bele, ezt nem tudom. Egyáltalán nem olyan tiszta a beszélgetés a partner számára, mint egy drágább készülékkel. Ezen sokat segíthet a mellékelt, noname minőségű headset, de a normál üzem ugye nem ez.

Hirdetés

Vannak még apróságok: nagyon hiányos leírást adnak a masinához, így a két SIM (egy normál és egy mikro) behelyezése némi találékonyságot követel meg. Ezek a hátlap és az akku eltávolításával válnak csak hozzáférhetővé, ahogy a memóriakártya foglalata is.

Mpie 707 teszt

Elvileg gesztusérzékeny a telefon, azaz a kép előtt legyezve lehet lapozni: inkább kikapcsoltam a funkciót, mert bármerre is lengettem a kezemet, mindenképp a balról jobbra lapozás művelet zajlott le.

Egy ilyen masinánál nem vár az ember erős kamerát, nem is csinál szép vagy jó képeket, de van azon a szinten, hogy azt mondhassam: ezért a pénzért elfogadható. Van panoráma, és a HDR funkció tényleg segít egy keveset, szóval a legalja árkategóriában nem rossz.

Mpie 707 teszt

Mpie 707 teszt

Mpie 707 teszt

Mpie 707 teszt

Mpie 707 teszt

Egyetlen áthidalhatatlan hibája van a telefonnak, ez pedig a mindössze 4 GB-os beépített háttértár, melyből kb. 1,6 GB áll csak rendelkezésre. Sajnos az adatokkal együtt ez nem sok, és még akkor sem elég, ha mindent megpróbálunk MicroSD kártyára telepíteni. Egyszerűen kifutunk a helyből, és nem engedhetünk meg magunknak mindent: szelektálnunk kell, hogy fenn maradjon-e az Angry Birds a gyerek kedvéért, az Inbox helyett térjünk vissza Gmailre, esetleg mellőzzük a Chrome-ot? Aki komolyabban, többféle dologra használná a telefonját, és nem elég a Facebook és a mail, az gondban lesz.

Megéri? Kinek?

Vannak azért vitathatatlan előnyei a telefonnak: olcsó, a csereakkumulátor ára nincs 6 dollár, elég jól néz ki, két SIM-et fogad, nagyképernyős. Mégis, korlátozott memóriája és a multitaskban mutatott visszafogott gyakorlati teljesítménye miatt nem javasoljuk munkára – sem annak, aki sokat telefonál, sem annak, aki mobilalkalmazások használatára épít. Kiváló lehet egy diáknak, akiben még megvan a kísérletező kedv, a felfedező szellem ahhoz, hogy kitapasztalja a még épp elmével megélhető használat gyakorlati korlátait, vagy egy városlakónak, akinek a Facebookon kívül más nem is kell.

Mpie 707 teszt

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Előzmények