Modern Combat 5: Blackout teszt

Hirdetés

Internetes harc mindenek felett

Miután a sorozat vásárlóinak egy jelentős része a kampány mellett (vagy helyett) főleg a multiplayer küzdelmeket nyüstölte, ezért az új részt ennek tükrében alkották meg. Mostantól fogva a kampányban is gyűjtögethetünk tapasztalati pontot, megnyithatunk fegyvereket és perkeket, amelyeket aztán a többjátékos összecsapások során is használhatunk, és vice versa. Ez akár még jó ötlet is lehetne, azonban a visszájára sül el: alapjáraton a magányos kihívás túl nagy, pár tucatnyi multiplayer meccs után pedig túl könnyűvé válik, egyszerűen nincs finomhangolva a nehézségi szint.

Modern Combat 5: Blackout
[+]

A többjátékos rész persze szokás szerint nagyon hangulatos és még a szokásosnál is frusztrálóbb. Ennek az a legfőbb oka, hogy a program támogatja a külső kontrollereket, viszont nem szeparálja a játékosbázist, vagyis azok, akik az érintőképernyő segítségével próbálnak boldogulni, gond nélkül küzdhetnek olyanokkal, akik egy konzolos precizitást elérhetővé tevő irányítóval vetik bele magukat a küzdelmekbe. Minél többet játsszunk majd az interneten, annál inkább észrevehető lesz a marginális különbség a virtuális katonák közt: általában gigantikus szakadék tátong a toplista első három-négy helyezettje és a többiek között. Ha valaki ezen túl tud lépni (vagy mondjuk csatlakoztat a telefonjához/tabletéhez egy kontrollert) akkor a Modern Combat 5 tulajdonképpen kimutatja a foga fehérjét: az időnként megszakadó kapcsolattól függetlenül a kaszt alapú küzdelmek és a különböző játékmódok (capture the flag, free for all, team deatmatch) nagyon addiktívak és igazán hosszú távú szórakozást képesek nyújtani.

Modern Combat 5: Blackout
[+]

Mindent egybevetve a Modern Combat ötödik része lenyűgözően jól néz ki, nagyon szórakoztató a többjátékos összecsapások során, viszont sajnos (akárcsak az apjának tekinthető Call of Duty szériában) annyira levették a fókuszt a kampányról, hogy azok, akik nem szeretnének az érintőképernyő kevésbé precíz irányításával mások ellen harcolni, vagy nincsen egy kontrollerük, gyakorlatilag nem találhatják meg a számításukat a játékban. A sztori ugyanis még a szokásosnál is rövidebb és sokkal kevésbé összefüggő, mint előtte bármikor volt, és az egész játékmechanizmust úgy építették fel, hogy az embert felkészítse a multiplayerre. Az internetes küzdelmek még a sorozattól megszokottnál is szórakoztatóbbak, azonban aki nem feltétlenül erre vágyik egy mobilos címtől, az komoly csalódást élhet át.

Előzmények