Hirdetés

Windows 8.1 teszt

Hirdetés

Új Áruház, Posta, Facebook

Tavaly október óta folyamatosan érkeztek a frissítések a beépített alkalmazásokhoz, mert finoman szólva is elég fapadosan kerültek a nagyközönség elé. Apróbb funkciók kerültek ugyan be, de az igazán nagy durranásra egy évet kellett várni. A 8.1-es frissítéssel ugyanis nem csak a régiek kaptak új arculatot és új funkciók garmadáját, hanem új alkalmazásokkal is előrukkoltak, amivel reményeik szerint sikerül új lendületet adni a rendszer pozitívabb megítélését célul kitűző kampányhoz is. Az új beépített alkalmazásokról az előzetes kapcsán már szóltunk, ezért most inkább az újdonságokra koncentrálunk.

Az új áruház
Az új áruház

Természetesen választhatták volna azt az utat is, hogy ezen alkalmazásokat folyamatosan juttatják el a felhasználókhoz, de így egyrészt több idő volt a csiszolásukra, másrészt úgy érezhetjük, hogy egy szép nagy csomagot kaptunk.

Sokat fejlődött a Posta
Sokat fejlődött a Posta

Az Office 365-ből hiányoltuk, hogy az Outlook 2013-nak nincs Modern UI-s alkalmazása. A régi Posta borzasztóan fapados volt, de az új számos kényelmi funkcióval gazdagodott, így már nem annyira fájó a Modern UI-s Outlook hiánya.

Megérkezett a hivatalos Facebook alkalmazás

A redmondiak szoftverboltjának jól jött a világ legnagyobb közösségi oldalának hivatalos alkalmazása is, melyet csak az új áruházból lehet letölteni.

Facebook
Facebook

A Windows Store mára nem kong az ürességtől, mint a kezdeti időkben, Twitter is van egy jó ideje, és idővel talán megjelennek a hivatalos Youtube, Picasa, Instagram alkalmazások is.

Egyszerre akár négy Modern UI-s alkalmazás

Utazás, egészség és fitnessz valamint riasztások
Utazás, egészség és fitnessz valamint riasztások

A feltétel a Full HD felbontású kijelző. A Modern felületen az alkalmazások között billentyűparancsokkal is tudunk mozgatási műveleteket lebonyolítani. A billentyűzet Windows gombját és a kurzor gombokat használva bezárhatjuk őket, vagy módosíthatjuk a megjelenítés sorrendjét.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

  • Rekord negyedévet zárt a Microsoft

    A cég által publikált eredmények messze felülmúlták a várakozásokat, a nyereség túlnyomó részét a nagyvállalati termékek és szolgáltatások adták.

  • Szűkül a Microsoft CEO-jelöltek köre

    A Reuters értesülései szerint már csak féltucat jelölt van versenyben a vezérigazgatói székért.

Előzmények

  • Megjelent a Windows 8.1

    A Windows 8 tulajdonosok mától tölthetik le a régóta várt és újításokban bővelkedő ingyenes frissítést. Visszatért a Start gomb, és már indításkor is kikerülhető a csempés kezdőképernyő. A dobozos és előtelepített változat október 18-tól lesz elérhető.

  • Ballmer: Egy Windows a cél

    A Gartner ITXpo rendezvényén felszólaló (még) Microsoft elnök-vezérigazgató szerint a jövő egyértelműen egy olyan Windowsé, ami minden platformot lefed.

  • Jelentős növekedésben bízik a Microsoft a magyar okostelefon- és tabletpiacon

    Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a vállalat a nehézségek ellenére a világpiacon is jó helyzetben van, itthon pedig – főleg a mobil eszközök piacán – nagy növekedésre számít a következő időszakban.

  • Steve Ballmer elbúcsúzott a Microsoft alkalmazottaktól

    Beszámolók szerint érzelmes és könnyes búcsút vett a várhatóan hónapokon belül távozó Ballmer a Microsoft éves munkavállalói gyűlésén.