Igazolatlan hiányzók
Sajnos a játékkínálatot tekintve is meglepően korai a határvonal, amit a múzeumi gyűjtemény készítői meghúztak: 1990 utánról csak három játék van itt, az 1994-es Tempest 2000 pedig zárja is a sort. Ki tudja, lehet, hogy tényleg extrém elvárásaim vannak, és nem kellene azon morognom, hogy a tavalyi Akka Arrh vagy a 2018-as Tempest 4000 nincsenek itt játszható formában – végülis ezek tényleg nem számítanak retrónak. A Defender 2000 azért nincs itt, mert a jogok másnál vannak, a Nuon-játékokat a platform emulációs nehézségei tették elérhetetlenné, a TxK pedig feltehetően az említett jogi problémák miatt hiányzik. És persze a többi játék hiányára is lehet mind tökéletesen érthető indokokat találni: egy rakat újabb Minter-program csak iOS-en érhető el, és a fennmaradók is általában csak egy platformra készültek, potenciálisan irtózatos mennyiségű portolási munkát jelentve. Tényleg, hidegvérrel átgondolva az érveket, mind érthető és logikus dolog – ám az összes kifogást sorba rendezve eljutunk oda, hogy a Jeff Minter Story című, dokumentarista gyűjtemény nem tartalmazza, sőt, jobbára nem is említi a Jeff Minter nevű játékfejlesztő sztorijának utóbbi két évtizedét, utolsó huszonegynéhány játékát! Ez egyébként nem pusztán azért zavar, mert egy telhetetlen kisgömböc vagyok, hanem azért is, mert ahogy azt maga Minter is őszintén elmondja az interjúkban, az ő játékdesigneri képességei is rengeteget fejlődtek a nyolcvanas évek óta – ráadásul mióta Giles becenevű partnere is segít neki a fejlesztésben, a Llamasoft alkotásai sokkal befogadhatóbbá és szórakoztatóbbá váltak.
[+]
Ez tehát azt jelenti, hogy nem Minter pszichedelikus, fényszintetizátorra építő domináns korszakát ismerjük meg ebből a kiadványból, hanem sokkal inkább a fejlesztő munkásságának első évtizedét, a viharosan amatőr módon induló, és végig artisztikusnak megmaradó korszakot a ZX81 és az Atari ST között, amit néha egy-egy kósza konzolos projekt tett tarkábbá. Szó se róla, ez is végtelenül érdekes, és nekünk – azoknak, akik már akkor is játszogattak – kiváló minőségben emulált játékok egész sorát hozza el a kollekció, de valahogy mégis kevesebbnek tűnik a felhozatal, mint az előző két gyűjtemény játékkollekciójába. Mindössze egyetlen, megjelenés előtti verziót kapunk, igaz, az tényleg ritka zsákmány: az Attack of the Mutant Camels ’89 Konix Multisystem-verziójáról van szó, ami a legtöbbek számára az első és utolsó alkalom lehet arra, hogy kipróbálhatják az első (és utolsó) (és soha meg nem jelent) brit játékkonzolt. Igaz, ez a 0.4-es verziószámú demószerűség nem új csemege, hiszen már 2012-ban kiszivárgott, és egy szent őrült még akkor faragott hozzá egy emulátort is – de felteszem, annak híre nem mindenkihez jutott el.
[+]
A Digital Eclipse fejlesztői eddig minden újkori gyűjteményükbe tettek legalább egy teljesen új játékot, és ezt többé-kevésbé most is megkapjuk: a Gridrunner Remastered lényegében a játék Commodore 64-es verziójának neonszínűre hangszerelt, szikraeffektekkel telített HD-kiadása lett. Kiválóan játszható, még akkor is, ha logikája újoncok számára talán nehezen érthető is, a régi rajongókat pedig biztosan leköti néhány órára – de nincs meg benne az a „teljesen felújított/kibővített klasszikus” érzés, mint ami a Karateka Remastered sajátja volt. És ha már itt tartunk, a fejlesztői kommentár is hiányzik ebből, pedig az kifejezetten értékes része volt annak a felújításnak. Szerencsére az emuláció minősége kiváló: a korai, talán mondhatjuk, közel sem kiforrott játékok még egy opcionális boost-módot is kaptak, ami helyrerántja az irányítást, a képfrissítést, és néhol még pár csúf bugot is kijavítottak negyvenegynéhány év után.
[+]
Én a Jeff Minter Storyból tudtam meg, hogy Minter életéről és munkásságáról egy egészestés dokumentumfilm is készül, Heart of Neon címmel. Ez azonban a bemutató alapján nem feltétlenül a fejlesztő klasszikus videojátékaira fog fókuszálni, hanem sokkal inkább a fényszintetizátorokra, a VLM-szériára, és az azzal Minter farmján a közeli barátoknak szervezett elektropartikra. Ki tudja, talán pont ezért nem kapjuk meg az 1984 óta fejlesztett fényszintetizátor-szoftverek újabb verzióit – az 1985-ös Colourspace még elérhető, sőt, a múzeumtárlatok hátterét is azzal állították elő, de az újabb, már VLM néven kiadott változatokat csak pár perc erejéig, nem-interaktív videón nézhetjük meg. Pedig hát az első VLM még Jaguaron futott, annak emulációja pedig tökéletesen működő eszköze a Digital Eclipse eszköztárának. (A gyűjteményben szereplő Atari ST-játékok például valami bizarr okból Jaguarra portolva próbálhatók ki.)
[+]
Jeff Minter dokumentumjáték-fókuszba állítása fantasztikus döntés volt. Az interjúkból egy végtelenül szimpatikus, kizárólag saját művészi elvárásainak élő, kellemesen önfejű fejlesztő képe jelenik meg, aki legjobbnak tartott alkotásáért nem volt hajlandó pénzt kérni, ugyanakkor pillanatnyi megtorpanás nélkül klónozta és kombinálta a Spectrum-korszak nagy játéktermi sikereit a parányi tudású otthoni számítógépekre. Igazi élmény látni a nyolcvanas évek nagy számítógépes kiállításait, fantasztikus dolog olvasni a lámaimádó Minter perui útjáról, és jó átérezni azt a szeretetet és támogatást, amit fiatal srácként szüleitől kapott. Kifejezetten érdekes volt a Llamasoft borítóit festő Steinar Lund szemszögéből megismerni ezeket a programokat, vagy mindkét fél oldaláról megélni a Mama Llama kapcsán kirobbant minidrámát Minter és a legnagyobb brit C64-újság között – arról a kevéske, de annál jobb Tempest 2000-anekdotáról nem is beszélve. A problémám mindössze az, hogy Minter élete van olyan kacifántos, hogy rengeteg más, még cifrább dologról is vélhetően napestig sztorizhatott volna – és ha már dokumentumjátékot vesz az ember, hát ezeket a történeteket el is várja. Talán csak annyi a hiba, hogy a játékról kapott leírások nem említik azt, hogy itt a fejlesztő karrierjének első fele került csak feldolgozásra – de te most már ezt is tudod, így a megfelelő elvárásokkal tudod azt megvásárolni!
A Llamasoft: The Jeff Minter Story PC-re, PlayStation 4-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a fejlesztő Digital Eclipse biztosította.
Összefoglalás
Egy viszonylag kevesek által ismert, de végtelenül szimpatikus játékfejlesztő története – Jeff Minter még ZX81-en kezdte az ipart, és ma is aktív, felváltva dolgozott a Sonynak, az Atarinak és a Microsoftnak. A gyűjtemény érthető, de így is igencsak fájó okokból a hosszú karrier első felével foglalkozik csak – ami a kilencvenes évek közepe után történt, azon sajnálatosan átsiklik a múzeumjáték, pedig hát az is óriási sztorikat és sokkal kiforrottabb játékokat hozott volna.
A Llamasoft: The Jeff Minter Story legfőbb pozitívumai:
- Egy itthon talán kevéssé ismert, de mégis tökéletes alany;
- az interjúkon átjön Minter fejlesztési ars poeticája;
- 39 régi játék, egy félkész prototípus, két fényszintetizátor és egy felújított program.
A Llamasoft: The Jeff Minter Story legnagyobb hiányosságai:
- Minter 1994 óta megjelent 20+ játéka mind hiányzik;
- a múzeumi bemutató is megáll ennél az évnél;
- rengeteg érdekes sztorin átsiklik a gyűjtemény.
Bényi László
