Mekkora láma!
Legyen esetleg bármilyen más hibájuk is, egy dolog biztos: a Digital Eclipse nem adta be a derekát a mainstream hívogatásának, és nem úgy folytatták a Gold Master Seriest, hogy az a lehető legszélesebb közönséget szólítsa meg. A Karateka ismertetése és ünneplése után sokak számára egyértelműnek tűnt, hogy a következő rész majd a Prince of Persiáról szól – vagy ha nem is pont arról, hát több száz, ma is tömegek által ismert régi játék és fejlesztő szolgáltathatott volna alapanyagot a következő dokumentumjátékhoz. A stúdió azonban úgy döntött, hogy figyelmüket egy bő negyven éve független fejlesztőként dolgozó, tényleg punkosan egyedi alakra fókuszálják – Jeff Minter ugyan aratott néhány kiugró sikert is életében, azonban részben makacsul művészi hozzáállásának, részben pedig sokszor pocsék platformválasztásának köszönhetően az nem jött össze neki, hogy tényleg a teljes játékvilág megismerje a nevét. És talán ez így is van jól: a Yak becenevű alkotó ma is boldogan él walesi farmján, és livestreamelt birkái között ma is a szinesztézia digitalizásán és a pszichedélia gamifikálásán dolgozik. Különleges, egyedülálló alakja a játékvilágnak, aki abszolút megérdemli, hogy teljes karrierjét e formában lehessen megismerni!
Ahogy az Atari 50 és a Making of Karateka, úgy a Jeff Minter Story is két részből áll: egyfelől ott van a múzeumszerű tárlatokra bontott informatív és szórakoztató történelemóra, másfelől pedig természetesen kapunk egy csomó emulált játékot a párosujjú patások szeretetén túl jellegzetesen brit – és igen sokáig egyetlen fejlesztőből álló – Llamasoft stúdió korábbi felhozatalából. Ami az első pillért illeti, az alapok ismerősek lesznek: keverednek a vadonatúj, egy most készülő dokumentumfilmből kiemelt interjúk, illetve a néha több évtizedes újságcikkek, fotók és designdokumentumok. Megtaláljuk itt szépen beszkennelve Minter teljesen egyedi hírlevelének több darabját, és persze megnézhetjük majd’ minden játékának magazinhirdetéseit és játékborítóit is – sőt, valaki még forgatható poligonkazettákat és -lemezeket is modellezett a régi programokhoz.
[+]
Mivel ezúttal sokkal több játék kerül megemlítésre, mint a Gold Master-széria előző részében, az valahol talán természetes is, hogy egy-egy programra sokkal kevesebb idő és figyelem jut. Én speciel szerintem minden egyes játék készítéséről és működéséről el tudtam volna viselni egy tízperces videót, de legyünk őszinték: Minter korai alkotásai, a játékok, melyeket néha egy hét alatt dobott össze, nem feltétlenül kínálnak mind ennyit. Nekem azért így is hiányzott valami töményebb, belemenősebb tartalom – legalább a sokáig egyszemélyes Llamasoft stúdió kiugró, tényleg fontos sikereiről. A Gridrunner például kapott néhány anekdotát, megnézhetjük pár kockás papírra firkált korai ötletét, de meg kell vallanom, jóval vaskosabb információtömeget is be tudtam volna fogadni erről. Ha már egy viszonylag szűk, de feltehetően annál kíváncsibb és lelkesebb tábort szólítunk meg, akkor másszunk bele a részletekbe is, nem igaz? Aki megveszi a Jeff Minter Story nevű dokumentumjátékot, az nem fog panaszkodni egy részletes Deflex fejlesztési sztori, még egy brit kiállításon készült amatőr videofelvétel, vagy egy, a Commodore 64 és a Spectrum fejlesztési részleteit taglaló interjú miatt.
[+]
Ami azonban ennél szomorúbb, és egy kicsit odaüt a mindenre kíváncsi Minter-rajongó élvezetének az az, hogy a sztori nagyjából a felénél, valahol 1995 és 2000 között megáll. A digitális boltokban olvasható leírás utal erre, de explicit módon nem mondja ki, hogy az utóbbi bő 25 évről nincs szó a játékban. Rendben, van egy „és ami azóta történt” tematikájú videó zárásként, de az meglehetősen elnagyolt lett, ráadásul a legtöbbet abban nem is Minter, hanem a kommentárra felkért brit arcok – általában egykori, otthonukban CoVboy-szinten ismert újágírók – beszélnek. A Tempest 2000 még kapott egy külön megemlékezést, bár irritáló módon magáról a fejlesztésről és a fogadtatásról ott sem esik sok szó – de Minter megannyi egyedi kalandja felett szinte teljesen átsiklik a tárlat.
[+]
Pedig hát kalandok egész biztosan voltak: Minter például valószínűleg az egyetlen fejlesztő, aki tényleg dolgozott Konix Multisystem és Atari Panther konzolokon, és akinek jelent meg játéka Falconra és Nuonra egyaránt. Ha erre az volt a reakciód, hogy „he?!”, akkor talán te is érted, hogy milyen érdekes sztorik rejtőzhetnek a programozó-designer emlékeiben. Sajnos ezekről a projektekről, ezek nehézségeivel és diadalaival kapcsolatos eseményekről néhány információszegény, 1995 körül írt online naplóbejegyzésen túl semmit nem tudunk meg. Vagy ott van az az incidens, amikor a TxK kapcsán a fejlesztőt perrel fenyegette régi kiadói partnere, az Atari – és végül ennek köszönhetően a PlayStation 4-es verzió meg sem jelenhetett. Ez zéró említést kap, ugyanúgy, mint az az időszak, amikor az első Xbox audiovizualizációját a Microsoft mindenkit meglepve Minterre bízta – pedig lefogadom, hogy ott is történtek érdekfeszítő háttéresemények. A Lionheaddel együtt GameCube-ra közösen készített, és végül soha meg nem jelent Unity is érdemelt volna egy külön videót, de nyilván erről pontosan annyi szó esik, mint a Taito-koprodukcióban készült Space Invaders Extreme-ről – nulla. És valószínűleg nem is kellene külön említeni, de Minter Netflix-szereplése sem kerül említésre, pedig engem speciel érdekeltek volna az interaktív Bandersnatch-széria háttértitkai.
Igazolatlan hiányzók
Sajnos a játékkínálatot tekintve is meglepően korai a határvonal, amit a múzeumi gyűjtemény készítői meghúztak: 1990 utánról csak három játék van itt, az 1994-es Tempest 2000 pedig zárja is a sort. Ki tudja, lehet, hogy tényleg extrém elvárásaim vannak, és nem kellene azon morognom, hogy a tavalyi Akka Arrh vagy a 2018-as Tempest 4000 nincsenek itt játszható formában – végülis ezek tényleg nem számítanak retrónak. A Defender 2000 azért nincs itt, mert a jogok másnál vannak, a Nuon-játékokat a platform emulációs nehézségei tették elérhetetlenné, a TxK pedig feltehetően az említett jogi problémák miatt hiányzik. És persze a többi játék hiányára is lehet mind tökéletesen érthető indokokat találni: egy rakat újabb Minter-program csak iOS-en érhető el, és a fennmaradók is általában csak egy platformra készültek, potenciálisan irtózatos mennyiségű portolási munkát jelentve. Tényleg, hidegvérrel átgondolva az érveket, mind érthető és logikus dolog – ám az összes kifogást sorba rendezve eljutunk oda, hogy a Jeff Minter Story című, dokumentarista gyűjtemény nem tartalmazza, sőt, jobbára nem is említi a Jeff Minter nevű játékfejlesztő sztorijának utóbbi két évtizedét, utolsó huszonegynéhány játékát! Ez egyébként nem pusztán azért zavar, mert egy telhetetlen kisgömböc vagyok, hanem azért is, mert ahogy azt maga Minter is őszintén elmondja az interjúkban, az ő játékdesigneri képességei is rengeteget fejlődtek a nyolcvanas évek óta – ráadásul mióta Giles becenevű partnere is segít neki a fejlesztésben, a Llamasoft alkotásai sokkal befogadhatóbbá és szórakoztatóbbá váltak.
[+]
Ez tehát azt jelenti, hogy nem Minter pszichedelikus, fényszintetizátorra építő domináns korszakát ismerjük meg ebből a kiadványból, hanem sokkal inkább a fejlesztő munkásságának első évtizedét, a viharosan amatőr módon induló, és végig artisztikusnak megmaradó korszakot a ZX81 és az Atari ST között, amit néha egy-egy kósza konzolos projekt tett tarkábbá. Szó se róla, ez is végtelenül érdekes, és nekünk – azoknak, akik már akkor is játszogattak – kiváló minőségben emulált játékok egész sorát hozza el a kollekció, de valahogy mégis kevesebbnek tűnik a felhozatal, mint az előző két gyűjtemény játékkollekciójába. Mindössze egyetlen, megjelenés előtti verziót kapunk, igaz, az tényleg ritka zsákmány: az Attack of the Mutant Camels ’89 Konix Multisystem-verziójáról van szó, ami a legtöbbek számára az első és utolsó alkalom lehet arra, hogy kipróbálhatják az első (és utolsó) (és soha meg nem jelent) brit játékkonzolt. Igaz, ez a 0.4-es verziószámú demószerűség nem új csemege, hiszen már 2012-ban kiszivárgott, és egy szent őrült még akkor faragott hozzá egy emulátort is – de felteszem, annak híre nem mindenkihez jutott el.
[+]
A Digital Eclipse fejlesztői eddig minden újkori gyűjteményükbe tettek legalább egy teljesen új játékot, és ezt többé-kevésbé most is megkapjuk: a Gridrunner Remastered lényegében a játék Commodore 64-es verziójának neonszínűre hangszerelt, szikraeffektekkel telített HD-kiadása lett. Kiválóan játszható, még akkor is, ha logikája újoncok számára talán nehezen érthető is, a régi rajongókat pedig biztosan leköti néhány órára – de nincs meg benne az a „teljesen felújított/kibővített klasszikus” érzés, mint ami a Karateka Remastered sajátja volt. És ha már itt tartunk, a fejlesztői kommentár is hiányzik ebből, pedig az kifejezetten értékes része volt annak a felújításnak. Szerencsére az emuláció minősége kiváló: a korai, talán mondhatjuk, közel sem kiforrott játékok még egy opcionális boost-módot is kaptak, ami helyrerántja az irányítást, a képfrissítést, és néhol még pár csúf bugot is kijavítottak negyvenegynéhány év után.
[+]
Én a Jeff Minter Storyból tudtam meg, hogy Minter életéről és munkásságáról egy egészestés dokumentumfilm is készül, Heart of Neon címmel. Ez azonban a bemutató alapján nem feltétlenül a fejlesztő klasszikus videojátékaira fog fókuszálni, hanem sokkal inkább a fényszintetizátorokra, a VLM-szériára, és az azzal Minter farmján a közeli barátoknak szervezett elektropartikra. Ki tudja, talán pont ezért nem kapjuk meg az 1984 óta fejlesztett fényszintetizátor-szoftverek újabb verzióit – az 1985-ös Colourspace még elérhető, sőt, a múzeumtárlatok hátterét is azzal állították elő, de az újabb, már VLM néven kiadott változatokat csak pár perc erejéig, nem-interaktív videón nézhetjük meg. Pedig hát az első VLM még Jaguaron futott, annak emulációja pedig tökéletesen működő eszköze a Digital Eclipse eszköztárának. (A gyűjteményben szereplő Atari ST-játékok például valami bizarr okból Jaguarra portolva próbálhatók ki.)
[+]
Jeff Minter dokumentumjáték-fókuszba állítása fantasztikus döntés volt. Az interjúkból egy végtelenül szimpatikus, kizárólag saját művészi elvárásainak élő, kellemesen önfejű fejlesztő képe jelenik meg, aki legjobbnak tartott alkotásáért nem volt hajlandó pénzt kérni, ugyanakkor pillanatnyi megtorpanás nélkül klónozta és kombinálta a Spectrum-korszak nagy játéktermi sikereit a parányi tudású otthoni számítógépekre. Igazi élmény látni a nyolcvanas évek nagy számítógépes kiállításait, fantasztikus dolog olvasni a lámaimádó Minter perui útjáról, és jó átérezni azt a szeretetet és támogatást, amit fiatal srácként szüleitől kapott. Kifejezetten érdekes volt a Llamasoft borítóit festő Steinar Lund szemszögéből megismerni ezeket a programokat, vagy mindkét fél oldaláról megélni a Mama Llama kapcsán kirobbant minidrámát Minter és a legnagyobb brit C64-újság között – arról a kevéske, de annál jobb Tempest 2000-anekdotáról nem is beszélve. A problémám mindössze az, hogy Minter élete van olyan kacifántos, hogy rengeteg más, még cifrább dologról is vélhetően napestig sztorizhatott volna – és ha már dokumentumjátékot vesz az ember, hát ezeket a történeteket el is várja. Talán csak annyi a hiba, hogy a játékról kapott leírások nem említik azt, hogy itt a fejlesztő karrierjének első fele került csak feldolgozásra – de te most már ezt is tudod, így a megfelelő elvárásokkal tudod azt megvásárolni!
A Llamasoft: The Jeff Minter Story PC-re, PlayStation 4-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a fejlesztő Digital Eclipse biztosította.
Összefoglalás
Egy viszonylag kevesek által ismert, de végtelenül szimpatikus játékfejlesztő története – Jeff Minter még ZX81-en kezdte az ipart, és ma is aktív, felváltva dolgozott a Sonynak, az Atarinak és a Microsoftnak. A gyűjtemény érthető, de így is igencsak fájó okokból a hosszú karrier első felével foglalkozik csak – ami a kilencvenes évek közepe után történt, azon sajnálatosan átsiklik a múzeumjáték, pedig hát az is óriási sztorikat és sokkal kiforrottabb játékokat hozott volna.
A Llamasoft: The Jeff Minter Story legfőbb pozitívumai:
- Egy itthon talán kevéssé ismert, de mégis tökéletes alany;
- az interjúkon átjön Minter fejlesztési ars poeticája;
- 39 régi játék, egy félkész prototípus, két fényszintetizátor és egy felújított program.
A Llamasoft: The Jeff Minter Story legnagyobb hiányosságai:
- Minter 1994 óta megjelent 20+ játéka mind hiányzik;
- a múzeumi bemutató is megáll ennél az évnél;
- rengeteg érdekes sztorin átsiklik a gyűjtemény.
Bényi László
