A szkennerek működése
Az első négy szereplő
Igaz, a digitális fényképezőgépek robbanásszerű térhódítása egyre inkább megkönnyíti a közvetlen kapcsolatot a digitális világgal, s egyre kevésbé lesz szükség analóg-digitális konverzióra, a lapolvasó mégsem válik mihaszna masinává.
A mai világban közvetlenül készíthetünk szeretteinkről, ismerőseinkről, de akár különleges, szép tájakról, tárgyakról maradandót, ám a régmúlt idők eseményeit nem tudjuk még egyszer megismételni, hogy kapásból digitális dobozba zárjuk őket. Bizonyára olvasóink közül sokan tartanak kisebb-nagyobb papírdobozokban féltett képeket a múltból, s szeretnék ezeket minél tovább megőrizni, akár a minket követő generáció(k)nak is. Mit lehet ilyenkor tenni? Nos, igen – szükségünk van egy szkennerre. Tesztsorozatunkban a bruttó 15-60 ezer forintos árkategóriába tartozó lapolvasókat vizsgáltuk meg közelebbről, hogy az érdeklődőknek kellő útravalót adhassunk a vásárláshoz. Számos gyártónak számos olyan készüléke létezik, amely az általunk megszabott árkategóriába beleférne, de bármennyire szeretnénk, nyilván nem megoldható az összes termék tesztelése, bemutatása, így már előre jelezzük, hogy valószínűleg nem mindenki kedvence kerül majd be sorozatunkba. A sorozat első tesztjében ízelítőt szeretnénk nyújtani, hogy mire lehet számítani, s mire érdemes odafigyelni a megfelelő lapolvasó kiválasztásakor. Szót ejtünk röviden a szkennerek működési elvéről, fajtájukról, majd sorban bemutatjuk a szerkesztőségünkben járt modelleket, s végül apró vásárlási tanácsokat-tippeket nyújtunk az érdeklődőknek.
A szkenner működési elve
Számos szkennertípus létezik (síkágyas, dob, kézi, lapáthúzós), de az otthoni, kisvállalati környezetben a síkágyasak terjedtek el leginkább, így csak azokra térnénk ki. A szkenner alapelemei a következők: az olvasófej, amely egy fénycsövet és egy tükröt tartalmaz, az üvegfelület, amelyre a beolvasandó anyagot tesszük, az érzékelő, a fejmozgató motor és az elektronika. Az olvasófejet a léptetőmotor bordásszíj segítségével mozgatja fémsíneken az üveglap alatt. A fejegység fénycsöve alulról megvilágítja a beolvasandó anyagot, majd a visszavert fényt a tükör (esetekben tükrök) segítségével egy lencsén keresztül (amely a kép kicsinyítését végzi) a szkenner belsejében található, fix pontra rögzített CCD (töltéscsatolt) érzékelőre fókuszálja; majd az érzékelő digitális képpé alakítja a beérkező fényt. Ennek a megoldásnak természetesen vannak hátrányai is, mint például a tükrök, melyek idővel elállítódhatnak, szennyeződhetnek, és ezáltal a beolvasott kép minősége, élessége romlik. Természetesen ezeknek a tükröknek némi helyre is szükségük van, így a lapolvasó mérete (főleg magassága) nem csökkenthető a végtelenségig. A fénycső előnye a széles spektrumú fény kibocsátása, így viszonylag jó színhűség érhető el.
A másik megoldás a LED-es megvilágítás. A CIS, azaz Compact Image Sensor (kompakt képérzékelő) már nevével is a kisebb méretű, kisebb helyigényű fejegységre utal. Ebben az esetben a fejegység nem tartalmaz tükröt, mert az érzékelő itt már benne van. A megvilágítást három különböző színű LED-ek sorával (RGBRGBRGBRGB...) oldják meg. Itt a fehér fényt az RGB (vörös, zöld és kék) színekből keverik ki. Előnye a fénycsöves megoldással szemben, hogy jóval szerényebb a helyigénye (laposabb szkenner kivitelezése is lehetséges), jó a beolvasott kép élessége, és kevesebb áramot igényel. Természetesen nem maradnak el a rossz tulajdonságok sem: az olvasófejet a kisebb fényerő miatt közelebb kell vinni a beolvasandó felülethez. A szűkebb fényspektrum okozta pontatlanabb színhűség sem elhanyagolandó tény. Az alulról megvilágított olvasást reflexiós eljárásnak nevezzük (visszavert fényt használ a készülék a képalkotáshoz). A transzmissziós megoldást filmek, diák, negatívok beolvasásához használjuk. Ez esetben nem a fejegység része világítja meg alulról a beolvasandó felületet, hanem a felülről érkező, a beolvasandó anyagot átvilágító fény képe kerül az érzékelőre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
