Hirdetés

Kingston HyperX Predator és Red DDR3 memóriák

Egy jóárasított, 2400 MHz-es RAM ragadozó, és egy szelídebb, 1600 MHz-es Kingston HyperX kitet vettünk górcső alá.

Predator és Red

A DRAM chipek árai folytatják az elmúlt években elkezdett mélyrepülésüket. A már szinte válságosnak nevezhető helyzet két legutóbb áldozatul esett tagja a ProMOS és az Elpida volt, mely cégek gyakorlatilag végleg kiszálltak a versenyből. Ezen szituáció főként a PC eladások visszaesésével magyarázható, valamint az utóbbi években megjelent operációs rendszerek memóriaéhsége sem nőtt olyan mértékben, hogy a vásárlók igazán rá lettek volna kényszerítve a komolyabb bővítésre.

Az árak csökkenése ugyan alapvetően jó a fogyasztóknak, de az egyes cégek kiszállásával a vásárlók később kevesebb alternatívából választhatnak, ami már rossz hír, ráadásul a cégek a csökkenő kereslet mellett az újabb fejlesztéseket is egyre kevésbé tudják finanszírozni. A röviden ismertetett események hatására a Hynix, a Micron, valamint a Samsung márkával gyakorlatilag már csak három nagy gyártóról beszélhetünk a DRAM piacot illetően.


[+]

Az iméntiek fényében kíváncsiak voltunk, hogy mindez milyen formában manifesztálódik a boltok polcain fellelhető modellekben; ennek kiderítéséhez most két 8 gigabájtos Kingston DDR3-as kit állt rendelkezésünkre. Mindkét modell a már jól ismert HyperX család tagja, melyek közül az egyik a Red, míg a másik a Predator családot képviseli.


[+]

Utóbbi 2 x 4 GB-os, KHX24C11T2K2/8X jelzésű csomagról már ránézésre elmondható, hogy nem kispályás darab. A NYÁK egy masszív, és egyben igen súlyos bordázatot kapott a nyakába, amivel a modul tömege eléri a 82 grammot. Ez a közelmúltban nálunk járt legtöbb SSD súlyánál nagyobb értéket jelent. A teljes magassága körülbelül 5,5 centiméter, ami néhány szélesebb CPU-hűtő esetében még gondot is okozhat, így ezt mindenképpen tartsuk észben egy esetleges konfiguráció megtervezése során.


[+]

A specifikációkat szemlélve egy magas órajelre kihegyezett RAM-ról beszélhetünk, ugyanis a HyperX Predator az első számú, BIOS-ban állítható XMP profilban 2400 MHz-es órajelet kínál CL11-13-13-30 időzítések mellett. Mindehhez 1,65 voltos feszültségre van szükség. Emellett egy másik profil is kiválasztható, ami 2133 MHz-ről és CL11-12-11-30 időzítésről szól. Utóbbihoz már valamivel alacsonyabb, 1,60 voltos üzemi feszültséget határozott meg a Kingston.


[+]

A vaskos bordák alatt a Hynix H5TQ2G83CFR-PBC típusú chipjei lapulnak, melyek a gyártó specifikációi szerint DDR3-1600 CL11-11-11 beállításokra képesek. Ez röviden annyit tesz, hogy itt minden bizonnyal a Kingston által leválogatott, magasabb órajelre képes darabok kerültek fel a NYÁK-ra.


[+]

A szintén 2 x 4 GB-os kiszerelésű HyperX Red személyében már egy jóval visszafogottabb modellről van szó. A KHX16C9B1RK2/8X a már hosszú évek óta alkalmazott egyszerű, vékony kis alumíniumlappal oldja meg a hő hatékonyabb elvezetését, mely nevéhez hűen szép piros színt kapott. A tömeg ennek megfelelően alakul, így itt mindössze 32 grammos súllyal kell számolnunk modulonként.


[+]

Sebesség terén is jóval visszafogottabb a Red, ugyanis egyetlen XMP profilja 1600 MHz-es órajelről szól, CL9-9-9-27 időzítések, valamint 1,65 voltos feszültség mellett, ami elsőre nem kecsegtet túl nagy izgalmakkal.


[+]

A HyperX Red esetében hiába távolítottuk el a hűtést, nem lettünk okosabbak az azon található chipek pontos márkájával, típusával kapcsolatban, ugyanis a Kingston saját nevére szitázta át az egységeket.

Hirdetés

Tesztelés

A két pár HyperX memória teszteléséhez az Intel és az AMD egy-egy új, az idei év folyamán megjelent asztali platformját választottuk.

Tesztkörnyezet
LGA1155 tesztplatform Intel Core i7-3770K (3,5 GHz) processzor
MSI Z77 MPOWER alaplap (Z77 chipset, BIOS: v17.5B2)
FM2 tesztplatform AMD A10-5800K (3,8 GHz) processzor
ASUS ASUS F2A85-V PRO alaplap (A85X chipset, BIOS: 5109)
Videokártya AMD Radeon HD 7970 3 GB GDDR5 – Catalyst 12.8
Háttértárak Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (SATA 6 Gbps)
Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache) merevlemez
Processzorhűtő Prolimatech Megahalems Rev.C
Tápegység Cooler Master Silent Pro M600 – 600 watt
Monitor Samsung Syncmaster 305T Plus (30")
Operációs rendszer

Windows 7 Ultimate SP1 64 bit

A mérések megkezdése előtt az AIDA64 segítségével bepillantottunk a modulok SPD szekciójába. Az ott látottakat a lenti képeken próbáljuk megosztani az olvasóinkkal.


[+]

Ezt követően elsőként a HyperX Predator modulokat helyeztük be MSI MPOWER alaplapunkba. Az XMP profilok segítéségével pofonegyszerű aktiválni mind a 2133, mind pedig a 2400 MHz-hez tartozó beállításokat.


[+]

Ne feledjük, hogy az Ivy Bridge processzorokra alapozó Maho Bay maximálisan a DDR3-1600-as szabványt támogatja, ergo itt már az 1866 MHz is tuningnak számít. A Trinity APU-kra építkező FM2-es Virgo platform esetében a DDR3-1866 a hivatalos maximum, így az ezen érték fölött beállítások szintén túlhajtásnak minősülnek, amire sem az AMD, sem pedig az adott alaplap gyártója nem tud garanciát vállalni. Ennek ellenére egy jól összeválogatott és beállított rendszer esetében akár stabilan elérhető lehet a 2400 MHz-es RAM órajel is. A fent említett két teszt platformunk esetében is így történt, ugyanis az XMP profilok aktiválása után bármiféle probléma nélkül, stabilan ketyegett 2400 MHz-en a két Predator.


[+]

A 2400 MHz feletti tartományt már nem viselte jól a nagyobbik HyperX csomag, ugyanis ilyen órajel mellett még az időzítések lazítása után sem tudtuk munkára fogni a Predatorokat. Ennek az okát nem tudjuk pontosan megmondani. Talán az alaplapunk kevésbé kedvelte ezt a modellt, vagy egyszerűen egy kicsit gyengébb csomagot fogtunk ki, de az sem zárható ki, hogy a Kingston nagyon alaposan válogatja a Hynix chipeket, ugyanis a Predator sorozat legnagyobb tagja már 2666 MHz-en ketyeg. A Red csomag ilyen szempontból jobb volt, mivel itt sikerült egy szinttel feljebb, 1866 MHz-re lépni, bár ehhez az időzítéseket egészen 11-11-11-30-ig kellett növelnünk.

Kíváncsiak voltunk a modulok terhelés melletti üzemi hőmérsékletére is, amihez a stabilitás teszteléséhez használt Prime95 Blend tesztjét hívtuk segítségül. 15 perc folyamatos futtattás után az 1600 MHz-es HyperX Red bordájának külső része 48 Celsius-fokig hevült felt, míg a HyperX Predator 2400 MHz-en csak 38 Celsius-ig melegedett. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy az utóbbi modell robusztus hűtése jól vizsgázott.

Legvégül azt is megnéztük, hogy a Maho Bay (Ivy Bridge) és Virgo (Trinity) platformok esetében mennyi értelme van egy Predatornak. Ehhez előbbinél maximálisan támogatott 1600 MHz-ről, míg utóbbinál 1866 MHz-ről emeltük 2400 Mhz-re a RAM-ok órajelét.

A memória órajelének hatása i7-3770K esetében
Alkalmazás DDR3-1600
(Core i7-3770K)
DDR3-2400
(Core i7-3770K)
Különbség a
DDR3-2400 javára
7-Zip tömörítés (mp) 52 48 7,7%
Cinebench R11.5 (pont) 7,52 7,58 0,8%
Indigo v2.4.13 (pont) 195,93 196,91 0,5%
Adobe After Effects (mp) 215 214 ~0%
Sony Vegas 10.0e (mp) 35 29 17%
x264 (fps) 74,35 75,18 1,1%
Apache (pont) 4082 4173 2,2%
A memória órajelének hatása A10-5800K esetében
Alkalmazás DDR3-1866
(A10-5800K)
DDR3-2400
(A10-5800K)
Különbség a
DDR3-2400 javára
7-Zip tömörítés (mp) 83 80 3,6%
Cinebench R11.5 (pont) 3,31 3,31 0%
Indigo v2.4.13 (pont) 91,44 92,32 1%
Adobe After Effects (mp) 363 363 0%
Sony Vegas 10.0e (mp) 63 61 3,2%
x264 (fps) 37,32 37,34 ~0%
Apache (pont) 1629 1694 4%

Általánosságban elmondható, hogy a memória sebességének hatása erősen függ a rendszerben található processzor mikroarchitektúrájától. Könnyen előfordulhat, hogy egyes modellek többet, míg mások csak kevesebbet profitálnak a nagyobb elérhető sávszélességből. Amennyiben ez még nem lenne elég, akkor mindez a különféle alkalmazások esetében szintúgy megállja a helyét. Ahogy a fenti eredményekből is látszik, bizonyos szoftverek jobban igénybe veszik a memóriát, ennek eredménye egy nagyobb mértékű gyorsulás lehet magasabb sávszélesség esetében. Rendszerint ilyenek a valamilyen komolyabb tömörítési algoritmust alkalmazó programok, mint például a fájl- vagy videótömörítők.

Korábbi tesztjeinkből az már kidrül, hogy az Intel IGP-k nem igazán húznak hasznot a magasabb memória-sávszélességből, ezzel szemben az AMD Radeon IGP-kről már nem mondható el ugyanez. Ennek okán két játékban megnéztük, hogy az A10-5800K Radeon HD 7660D elnevezésű grafikus szekciója mennyit profitál a jóval magasabb órajelből.

Nos, a mérések alapján arra jutottunk, hogy alapórajeles IGP mellett már nem a memória-sávszélesség a szűk keresztmetszet, hanem maga a GPU, ergo nagyobb különbségre csak alacsonyabb felbontásban, vagy tuningolt IGP és/vagy memóriavezérlő mellett számíthatunk.

Értékelés

Az talán nem kérdés, hogy napjainkban 8 GB rendszermemória a felhasználók döntő többségének bőségesen elég. Meglátásunk szerint ez a kijelentés még a közelmúltban megjelent, 64 bites Windows 8 esetében is megállja a helyét. Ennek tudatában talán már csak a szükséges modulok órajele lehet kérdéses.

Az aktuális új platformok között az AMD termékei maximálisan az 1866 MHz-es DDR3 szabványt támogatják, míg az Intel egyelőre 1600 MHz-en húzta meg a képzeletbeli határvonalat. Ebből fakadóan jelenleg Intelhez 1600 MHz-es, míg AMD-hez 1866 MHz-es modulok dukálnak, ha éppenséggel nem tervezünk tuningot. Ilyen alapon a HyperX Red megfontolandó választás lehetne az Ivy Bridge Core processzorokhoz, ha az árazás rendben lenne, ugyanis véleményünk szerint a 12 000 forintos árcédula meglehetősen erős egy ilyen RAM csomagért cserébe. Ugyan a kit még 1866 MHz-en is stabilan üzemelt, de ahogy említettük, itt már a késleltetésekhez is hozzá kellett nyúlni. Ezen felül a gyári 1600 MHz-hez is 1,65 voltot kell beállítanunk, ami szerintünk így 2012 végéhez közeledve kifejezetten rosszul hangzik.


[+]

A HyperX Predator már egy teljesen másik történet. A kivitelezésre szinte egy szavunk sem lehet. Talán a külsőségeket nagyon szem előtt tartó vásárlók hiányolhatják a fekete színű NYÁK-ot, de a bordázat és ezzel együtt a hűtés is remekül el lett találva. Ehhez még vegyük hozzá azt is, hogy a kit mindkét rendszerünkben már az első pillanattól kezdve stabilan üzemelt 2400 MHz-es beállítások mellett. Úgy gondoljuk, hogy kifejezetten nagy memóriaterületet igénylő alkalmazások rendszeres használata nélkül akár a DDR4-es memóriák érkezésééig is ki lehet húzni 8 gigabájtnyi 2400 MHz-es memóriával.

A DDR3-2133-as lépcső támogatására még ugyan látunk némi esélyt, de a DDR3-2400 bármilyen formában történő hivatalos bevetése szerintünk erősen kétséges. Mindezek tükrében a most bemutatott HyperX Predator akár egy hosszútávú választás is lehet, amivel még a processzorban található, nem hivatalos memóriaszorzókat is ki tudjuk aknázni. Amennyiben ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a 2400 MHz-es Predator már 15 500 forintért megvásárolható, akkor nem is lehet kérdéses számára a különösen ajánlott minősítés megítélése.


Kingston HyperX Predator 8GB (2 x 4GB) 2400MHz memóriacsomag
(KHX24C11T2K2/8X)

Oliverda

A tesztelt Kingston HyperX memóriákat a Kingston bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények