Modding
PH: Milyen a viszonyod a hazai modder közösség tagjaival?
Hirdetés
Bari: A hazai modder közösségbe akkor csöppentem bele, amikor regisztráltam a Radikalmod oldalra 2006-ban. Sok kedves embert ismerhettem meg ott. 2010-ben szerettem volna nevezni a Mod-Tech Hallra egy fából készült számítógéppel, de mivel ezzel a moddal nem nagyon haladtam, végül a Pincegépet neveztem be, hátha azt is elfogadják. Nagy megtiszteltetés volt, hogy elfogadták és életemben először kijutottam a Mod-tech Hallra, ahol ez a mod annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy – meglepetésemre – első helyet értem el casecon kategóriában. Itt személyesen találkozhattam azokkal, akiket az oldalon keresztül már régóta ismertem, vannak, akikkel máig tartom a kapcsolatot, barátságok is szövődtek. Debreceni nyaralásaim alkalmával találkozót is szoktunk szervezni.
OutsideR és Engineer086 Bari műhelyében egy Apple G5 ház átalakítása közben
Amiben tudunk, segítünk egymásnak. Engineer086 járt nálam G5-ös Power Mac házikójával, az alaplaprögzítő csavarokat próbáltuk alumíniumforrasztással rögzíteni, de a nagy felület nagyon elvitte a meleget, így inkább a kétkomponensű ragasztó mellett döntött. A házhoz az eredeti előlapi csatlakozókhoz készítettem egy új panelt, hogy PC-vel is használható legyen. Fkenny-nek is csináltam párszor NYÁK-okat, de a fórumról is érkezett már felkérés, például Drizzt01 részére készítettem szellőzésszabályozó áramkört, melyről szintén készült Logout írás.
PH: A Prohardver által szervezett, Cooler Master Egérmodding Verseny kapcsán nyomon követtük, ahogy néhány hét alatt több mint száz órát áldoztál a versenygyőztes faegér elkészítésére. Minden munkádnál ilyen szorgalmas és alapos vagy?
Bari: Igyekszem precíz és alapos munkát végezni, ami hosszabb munkaidőt eredményez, mintha csak összecsapná az ember. Nem szoktam elkapkodni semmit, szeretem, ha a végeredmény jól néz ki, még akkor is, ha beépítve a kutya se fogja látni sose.
PH: Az egérnél (de több más munkádnál is) láthattuk, hogy tanult szakmád, az elektronika mellett a fához is nagyon értesz. Honnan ez a tudás?
Bari: Fával gyerekkorom óta szeretek dolgozni. A hétvégi telkünkön a házikót édesapámmal magunk építettük fel, ott sokféle technikát elsajátítottam; ezt a tudást hasznosítom manapság is. A fa azért jó alapanyag, mert könnyen megmunkálható viszonylag kevés szerszámmal is. Az évek alatt elég szép szerszámparkot sikerült összegyűjtenem, így más anyagokból is rengeteg mindent el tudok készíteni segítségükkel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!