Veletech moddingverseny tavasszal!

Veletech 2012 rendezvényünk egyik látványos eleme volt tavasszal az a tíz nagyszerűen átalakított számítógép, amelyeket a felső galérián állítottunk ki. A modding az utóbbi években kissé elhanyagolt témává vált hazánkban, az utolsó, 2010-es Mod-Tech Hall óta hazai verseny sem vollt. A kiállításon tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel a jövő tavasszal megrendezésre kerülő Veletech 2013 kiállításon országos versenyt szervezünk a moddereknek, bízva benne, hogy ezzel hagyományt is teremtünk.

Két kategóriában lehet indulni: casemodban, átalakított gyári házakkal és caseconban, alapjairól újraépített házakkal. Minden versenyző legfeljebb egy casemod és egy casecon gépet nevezhet, tehát maximum két alkotással indulhat. A nevezés módja nagyon egyszerű: elég közösségi oldalunkra, a Logoutra egy személyes bejegyzést írni a modról, majd ennek linkjét elküldeni a moddingverseny@prohardver.hu e-mail címre. Mivel korlátozott a rendelkezésre álló hely, a nevezők válogatáson esnek át, ezért érdemes szépen, alaposan kidolgozni a modot bemutató bejegyzést, lehetőleg minél több képpel illusztrálva. Indulni bármilyen, saját készítésű számítógépmoddal lehet, és azokat a modokat is szeretettel várjuk, amelyek a tavalyik kiállításon részt vettek.


Ízelítő a Veletech 2012 modding kiállításáról

Egyelőre nincs pontos időpontja és helyszíne a Veletech 2013-nak, csak annyi biztos, hogy jövő tavasszal rendezzük meg, és igyekszünk minél több modot bemutatni a közönségnek. Nevezni a mai naptól lehet, a jelentkezések zárása 2013. máricus 15-e, utána március 20-án véglegesítjük és tesszük közzé a versenyen megjelenő modok listáját. Akinek bármi kérdése van a Veletech moddingversennyel kapcsolatban, felteheti a fórumban, a részletes versenyszabályzat pedig alább olvasható.

Hirdetés

Kategóriák:

  • Casemod – gyári, kereskedelmi forgalomba került számítógépház átalakítása, az eredeti ház vázának felhasználásával
  • Casecon – alapjaitól egyedileg épített számítógép, melyben legfeljebb részleteiben használható fel gyári számítógépház váza

Nevezés menete: személyes bejegyzés készítése a modról Logout portálunkon, majd a bejegyzés linkjének elküldése a moddingverseny@prohardver.hu e-mail címre.

Nevezés kezdete: 2012. december 11.

Nevezés lezárása: 2013. március 15.

Részvétel visszaigazolása: 2013. március 20.

Fontos: a nevező vállalja, hogy a Veletech Moddingversenyre saját maga oldja meg a számítógépe szállítását, továbbá a helyszínen, a Veletech 2013 kiállítás alatt saját maga felel számítógépe biztonságáért.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés