Hirdetés

„A Classmate PC óriási lehetőség Magyarországnak”

Az Intel Classmate PC az oktatásban

A magyar kormány – a közép-európai régióban elsőként – 2007 őszén írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy Intel World Ahead program egyes oktatási projektjeit a hazai alap- és középfokú oktatásban bevezetik. A megállapodás három programot érintett: az Intel Teach tanárképző projektet, amely a pedagógusokat segíti abban, hogy megértsék, mikor, miként és hol használhatják fel a technológiai eszközöket az osztálytermekben; az Intel Classmate PC programot, egy olyan iskolai számítógép bevezetését, amelyet kifejezetten a diákok igényeihez szabtak, valamint az Intel skoool Learning and Teaching technológiát, ami egy online oktatási erőforrásnak feleltethető meg.

A pilot azóta lezárult, az eredményeket, tapasztalatokat és tanulságokat az Intel március 25-én osztotta meg a sajtó munkatársaival.

A pedagógusok érdeklődőek

Hirdetés

Gacsal József, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója elmondta: az eredményeket tekintve a honosított hardver- és szoftvercsomagok gyakorlatilag elkészültek, vagyis a hazai igényekre testre szabott Classmate PC szinte bevetésre készen áll. Emellett sikeresen lezárult a projektben részt vett tanárok felkészítése, kidolgozták az oktatói gárdáknak szánt tréninglaborok koncepcióját, és elkészültek a szakmai előkészítő anyagok is.

A program tanulságaival kapcsolatban az Intel meglepő fejleményekről számolt be. Elmondásuk alapján úgy tűnik, a projekt nem csupán működik és gyorsan terjed, hanem mind a tanárok, mind a diákok körében gyökeresen változtatta meg az oktatáshoz és a tanuláshoz való hozzáállást. A pedagógusok teljesen önkéntes alapon kezdtek tanfolyamokat és továbbképzéseket szervezni kollégáik számára, melyek keretében megosztották egymással a számítógépek kezelésének technikáját, és igyekeztek megoldásokat találni az üzemeltetés körül kialakult problémákra.

Írjunk még egy dolgozatot, tanár néni!

Ami ennél is meglepőbb, az a gyermekek körében tapasztalható hatalmas lelkesedés: többször előfordult, hogy a tanórák közti szünet egyszerűen elmaradt – a diákok kérésére. A tanulók ugyanis a kiosztott feladatokat igyekeztek minél eredményesebben megoldani, és a szabadidejüket sem kímélve fogtak neki a felmerülő problémák körbejárásának. Mindemellett egy olyan kérésre is sor került, amely korábban óriási meglepetésnek számított volna bármely osztályteremben: a diákok több dolgozatot szerettek volna írni.

Kétségkívül messzire mutat a nebulók lelkesedése: amellett, hogy élvezik a tanulást, a digitális osztálytermekben projektalapú munkát végeznek, prezentációkat tartanak, amelyek keretében korán megtanulnak csoportban dolgozni. Ezzel párhuzamosan említésre méltó a reáltárgyak iránti növekvő érdeklődés is a kisdiákok körében: miután részt vettek a programban, több gyermek is megfogalmazta vágyát az iránt, hogy a jövőben „mérnök vagy ilyesmi” szeretne lenni.

Ez lehetne a várva várt reform első lépcsője

A program a szülőket sem hagyta hidegen. A tapasztalatok azt mutatják, hogy viszonylag hamar megértették a projektben rejlő lehetőségeket, és még az is előfordult, hogy a digitális osztálytermek hírére elkezdték a gyermekeket átíratni egyik iskolából a másikba – emellett pedig egyre több család vezette be otthonába az internetet.

Az Intel akként foglalt állást, hogy a Classmate PC-k és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások szerves részei lehetnének a hazai oktatási reformnak: a felsőoktatás és a tanárok képzése gyorsan bevonható a programba, a szülők és az önkormányzatok támogatása megnyerhető, az oktatás színvonala érezhetően emelhető, és – nem utolsósorban – a műszaki szakemberek folyamatosan hangoztatott, egyre aggasztóbb hiánya is orvosolható lenne a természettudományos tárgyak oktatásának módszertanbeli változtatásával. Mindemellett a Classmate PC-ket az Intel helyben akarja gyártani, ami itthoni cégeknek adhatna munkát és folyamatos igényt az új fejlesztésekre. Anyagi kérdésekre terelve a szót, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretén belül a források részben adottak lennének; az Intel számításai szerint a Classmate eszköz ára – függően attól, hogy melyik változatról beszélünk – stabilan 250 és 350 amerikai dollár (55 ezer és 77 ezer forint) között mozoghat, de nagy tételben, 100 ezres rendelési darabszámmal kalkulálva az összeg 40-50 ezer forintra is redukálható. A Classmate PC egyébként jelenleg kétféle kiszerelésben érhető el, a kialakítás alapján az egyiket az általános iskolások, míg a másikat a középiskolások számára fejlesztették ki.

Az Interaktív Oktatástechnika Portál interjúja Gacsal Józseffel az Intel Classmate PC-ről

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények