Hirdetés

E3 bejelentések, SSD-para, nyomtatott híd

Hirdetés

Új AMD VGA-k, problémás SSD-k, E3

Ezen a héten zajlik a legnagyobb gamer expo, a Los Angeles-i E3, ahol a játékstúdiók mellett többek között a konzol- és hardvergyártók is képviseltetik magukat, és komolyabb bejelentésekkel is élnek. Rögtön említhetjük például az AMD-t, aki erre az eseményre időzítette új Radeon VGA-inak bejelentését, majd ezt követően a vállalat két GPU-s csúcs-Radeonja is előkerült. Ez a kártya egyébként meglehetősen kicsi lett, ami vélhetően a HBM memóriának köszönhető, aminek tömeggyártását a Hynix éppen ezen a héten jelentett be. Nyilvánvaló, hogy nem véletlen egybeesésről van szó.

Ami a konzolgyártók részét illeti, a Microsoft parádézott hardverközeli fronton, és bejelentette, hogy új generációs konzoljai képesek lesznek futtatni az Xbox 360-hoz készített játékokat, ami így leírva jónak és egyszerűnek hangzik, ám a mögötte rejlő technikai megvalósítás egészen furmányosnak mondható. Emellett egy új játékvezérlőt, avagy gamepadot is piacra dob a Microsoft, aminek már a neve, az Xbox One Elite Gamepad is sugallja, hogy egy ligával feljebb játszik, mint az alap kontroller.

A perifériagyártókat is megihlette a játékfesztivál: a Razer két új Mamba egérrel, a SteelSeries egy új kontrollerrel, míg a Polk Audio egy három tagból álló gamer headsetcsaláddal jelentkezett.

Az E3-on kívül is számos történés és bejelentés zajlott a héten, amelyek között olyan finomságokra bukkanhatunk, mint az első kvantumpontos monitor, amit a Philips dob piacra, az első Zotac SSD vagy éppen a frissített Amazon Kindle Paperwhite e-könyv-olvasó, de ide sorolhatjuk akár a Raspberry Pi 2-höz szánt "hivatalos" házat is, ami a Raspberry Pi Foundation keze közül került ki.

Egyéb érdekességekből sem volt hiány a héten. Ilyen például az új, Apollo Lake kódnevű Atom SoC-ról kiszivárgott részletek, vagy az AMD Godavari APU-knál használt, hővezető pasztát helyettesítő megoldás, amely segíti a hőátadást a lapka és a kupak között. Előkerült a "The Machine", azaz a HP masinája is, amivel a vállalat szeretné újragondolni a számítógépek alapjait. Azaz csak szerette volna, a próbálkozás ugyanis nem úgy sült el, ahogy tervezték, de ha másra nem, arra jó volt, hogy más, szintén ígéretes irányba kezdjenek el kutatni a lehetséges megoldás után. Úgy tűnik, a Samsungnak sem mindig jönnek össze a dolgok, mivel egy újabb, SSD-kkel kapcsolatos probléma kezdi felütni a fejét, ami több sorozatot is érinthet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés