Hirdetés

Veletech casemodok, blog- és hírözön, telefonszonda

A héten történt: AMD SoC-ok, ARM, Z97, olcsó OLED?

Az előző, csonka héten elmaradt ugyan a Heti Szemle, de a mostani, megnyújtott héten behozzuk a lemaradást, így aktuális válogatásunkban az elmúlt két hét történéseit dolgozzuk fel, ami nem volt eseményektől mentes.

Hirdetés

Kezdjük most is az ábécé elején álló AMD-vel. A gyártó egyik legfontosabb bejelentése a Kabinit és Temash-t váltó Beema és Mullins SoC-ok bemutatása volt, melyek újításairól és a konkrét termékekről is részletes tájékoztatást adtunk. Új SoC-ok mellett új driverrel is színre lépett az AMD, azonban a múlt hét elején prezentált, sok újdonsággal kecsegtető Catalyst 14.4 nem volt hibáktól mentes, mint az pár nappal ezelőtt kiderült. A másik fontos bejelentés az úgynevezett SkyBridge projekt volt, aminek kapcsán a vállalat az új IP stratégiáját ismertette, leegyszerűsítve azt, hogyan helyezik közös alapra az ARMv8, az AMD64 és a GCN architektúrákat.

Ha már szóba került az ARM, érdemes elidőzni mellettük egy picit, ugyanis a tervezőcég architektúrája több ízben is szóba került az elmúlt időszakban. Például hírbe hozták az Amazont és az ARM szerverekre specializálódott Caldexa mérnökeit, akikkel az előbbi vállalat a saját hardverek tervezését oldaná meg közeljövőben, de egyenesen az ARM-tól is érkeztek új, teljesítménnyel kapcsolatos információk a korábban már pedzegetett, ARMv8 architektúrára épülő Cortex-A53 és Cortex-A57 jelzésű processzormagok kapcsán. ARM architektúrában utazott részben az NVIDIA is, hiszen a legfrissebb értesülések szerint a Tegrát bedobnák a szerverek piacán is, sőt a Tegra K1-et is elérhetővé tették a fejlesztők számára.

Visszatérve a PC-s vonalra, az NVIDIA itt is aktív volt. Az érkező, pontosabban egyelőre "nem érkező", horribilis árú GeForce GTX Titan Z VGA késését vizionálják egyes források – noha hivatalos megjelenési dátum hiányában kissé nehéz késésről beszélni. Ezzel szemben az viszont már biztos, hogy az NVIDIA bővíti promóciós programját, aminek keretén belül új program kerül az egyes kártyák mellé választható játékok palettájára.

NVIDIA GeForce Titan Z: Késik. De mihez képest?
NVIDIA GeForce Titan Z: Késik. De mihez képest?

Térjünk rá a másik nagyágyúra, az Intelre, mely hamarosan bejelenti a Broadwell nevű fejlesztését megelőző Haswell processzorok frissítését, amelyekhez már most elérhetőek a Z97 és H97 Express PCH-ra épülő alaplapok. A nagy gyártók nem tétlenkedtek, sorra jelentették be erre épülő újdonságaikat, meglehetősen nagy mennyiségben: az ASUS húsz, a Gigabyte harminc, az ASRock pedig nyolc terméket villantott – és a sornak ezzel még nincs vége, hiszen még vannak más alaplapgyártók is a sorban.

Külön kiemelnénk a sorból az ASUS-t, mely gyártó az új PCH-k érkezésére a német fővárosban szervezett egy alaplapos szemináriumot, amire a vállalat jóvoltából mi is ellátogathattunk, és sok fontos részletre derült fény az új fejlesztések kapcsán. Végezetül, részben egyetlen gondolat erejéig kanyarodjunk vissza a Broadwellhez, aminek IGP-jéről a héten is érkeztek extra információk, illetve érdemes a távolabbi jövőbe is tekinteni, ahol valószínűleg egy GPU-ban több grafikus parancsprocesszor is helyet kaphat. Az Intel egyébként Chromebook-téren is tarolni kíván, bár az USA-ban már most is sikert sikerre halmoz a termékkategória, de nem állnak meg itt. Sőt az idei évben igazi termékdömpinget tervezek, aminek első tagjai már meg is érkeztek; például a kihajtogatható kijelzős Lenovo N20p.

Lenovo N20p Chromebook kiforgatható érintőkijelzővel
Lenovo N20p Chromebook kiforgatható érintőkijelzővel

Nem feledkeztünk meg a szórakoztatóelektronikáról sem, ahol az egyes gyártóknak meglehetősen jól megy a szekér, másoknak kevésbé. Vegyük például a Philipset, mely cég most végleg megszabadul AV üzletágától – ellentétben az LG-vel, ahol már az olcsóbb OLED tévéken törik a fejüket, ezzel utcahossznyi előnyre téve szert a többi gyártóval szemben. Már ha összejön, de ehhez nyilvánvalóan más gyártóknak is lesz pár szavuk – például a Panasonicnak, ahol úgy tűnik, hogy a plazma üzletág leállítása után sikerül összeszedni magukat, persze ehhez előbb le kell dolgozniuk lemaradásukat.

Végezetül egy válogatással zárjuk az oldalt, melyben látható, hogy milyen témákkal foglalkoztunk még az elmúlt hetekben:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés