Adattárolás
Folyamatosan változik a hardverpiac, csak egy dolog állandó vele kapcsolatban: a fejlődés. Merevlemezek tekintetében ez elsősorban a növekedést jelenti, no nem fizikailag, hanem tárolási kapacitásban. Szépen lassan bekígyóztak a hazai piacra a 750 GB-os modellek, sőt most már 1 TB-os winchestert is vehetünk. A Hitachi óriásáért közel 84 000 forintot kell fizetni, ami nagyon sok pénznek tűnik, de ez alig pár ezressel több, mint két 500 GB-os ára. Köztes, de lehet hogy optimális megoldásként szóba jöhet a 750 GB-os modell, amely kicsivel több mint 45 000 forintba kerül, tehát fajlagos költsége jobb, mint az 500-asnak vagy a terabájtosnak. Más a helyzet a Seagate-nél. Ennél a márkánál kevesebb mint 80 000 forintba kerül az 1 TB tárkapacitás, 500 GB-os winchestert pedig már 26 000 forint környékén vehetünk, tehát három is kijön a nagytestvér árából. Érdekes, hogy eközben a 750 GB-os modell megközelítőleg annyiba kerül, mint a Hitachinál. A Western Digitalnál egyelőre csak 750 GB-os winchestert találtunk a hazai kínálatban. A normál változat szintén 45 000 forint környékén érhető el, a RAID Edition viszont jó 15 000 forinttal drágább. 500 GB-os adattárát a WD 28 000 forint magasságában méri, a RAID-es változat felára itt durván 7500 Ft.
Hirdetés
A NEC is piacra dobta 20-szoros írási tempóra képes DVD-íróit. A Sonyval közös Optiarc vállalatban készülő IDE-s AD-7191A és SATA-s AD-7191S érdekessége a nagy csúcssebesség mellett, hogy ezek az első LightScribe lemezfeliratozó technológiát használó NEC meghajtók. A vállalat eddig a Yamaha és Fuji közös fejlesztését, a LabelFlash-t használta. Kétrétegű és újraírható lemezeknél nem villantanak fel olyan nagy sebességeket az új NEC-k, mint a konkurensek, a maximum sebesség csupán 8-szoros, bár ennél gyorsabban kezelhető lemezt amúgy sem egyszerű beszerezni. A firss DVD-írók ára 7000 forint alatt marad.
Immár Blu-ray író is kapható NEC címkével. A BD-M100A-nak nem csak a neve rímel a Sony BWU-100A-ra, hanem a belső tartalma is. Mind a kettőben a Panasonic kétszeres BD írási és olvasási tempóra képes elektronikája van. A NEC újdonság ára picivel 130 000 forint alatt maradt.
Hármas csomagjával azoknak kedvez a SanDisk, akik szeretnék pendrive-juk színét is öltözékükhöz igazítani. Most a Cruzer Micro 2 GB-os változat egy csomagolásban három színben is kapható. A kék, piros és fehér trió ára 17 000 forint, így valamivel olcsóbban jövünk ki, mint ha külön-külön vásároltuk volna őket. A kis Cruzernek behúzható USB csatlakozója van, a gyáriak szerint 9 MB/s az írási, 15 MB/s az olvasási csúcssebessége. Ismeri az U3 technológiát, amivel telepítés nélkül vihetjük magunkkal kedvenc alkalmazásainkat más számítógépekre is.
Három 1 GB-os pendrive most a szokásosnál is kedvezőbb áron kapható. A picike A-Data PD15, az ütésálló A-Data RB1 és a szitázható Kingston DataTraveler ára egyaránt 2300 forintra csökkent.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!