TDK fülhallgatók
Faragatlanságnak tartjuk, ha valaki nyilvános helyen másokra erőlteti zenei ízlését. Sajnos a kihangosítós mobiltelefonok, "hallássérült" fiatalok és nem megfelelő fülhallgatók világában ezzel a nemkívánatos, illetlen jelenséggel lépten-nyomon szembesülhetünk. Ma két olyan TDK fülhallgatót mutatunk be, melyekkel diszkrétebben hallgathatunk zenét. A két modell teljesen különböző. A WR700 egy fejhallgató, ráadásul vezeték nélküli, az EB900 pedig egy hallójáratba dugható (in-ear) megoldás. Mindkettő szép, igényes, kinyitható elejű dobozban érkezett hozzánk, mely látni engedi a benne rejtőző eszközt.
A kicsi EB900 csomagolásában háromféle szilikonos füldugót, három jól összehajtogatott használati útmutatót és egy praktikus zsákocskát találtunk.
A negyedik dugókészlet a kicsike hangszórók köré volt húzva, speciális habszivacsból készült. Fülbe dugás előtt össze kell nyomni, majd pár másodpercen belül fokozatosan kitágul, kényelmesen eltömítve hallójáratunkat. Ezután a környezet zajai – legalábbis többségük – kinn, zenénk – hacsak nem ordíttatjuk – benn marad. Strapabíró, zsinóros borítás kapott a kis TDK 125 cm hosszú vezetéke. Az elágazó részének hosszát egy is gyűrűvel szabályozhatjuk. Végén természetesen 3,5 mm-es csatlakozó van, amit aranyszínűre fényeztek.
Aki nem használt még in-ear fülhallgatót, annak elsőre kényelmetlen lesz. Szerencsére a négyféle dugó között a legtöbb felhasználó megtalálja majd azt, amelyik pár napos megszokás után kényelmes lesz számára. Ennek a formának az az előnye, hogy a zene minden részlete fülünkbe jut, kifelé szinte semmi sem távozik, a környezet zajait viszont kizárja. A TDK EB900 egészen jó látta el ezt a feladatot, csak a nagyon hangos zajok jutottak át a „zsilipen”. Volt viszont egy kellemetlen részlet, a vezeték súrlódásának hangja, ami különösen az elágazó részen volt zavaró. Sajnos a legtöbb in-ear fülhallgatónál számolni kell ezzel a jelenséggel. Többféle zenével próbáltuk a kicsikét, és minden esetben azt tapasztaltunk, hogy basszusban félelmetesen erős. Sajnos a mély elnyomta a többi tartományt, de a jobb zenelejátszókon (az Apple termékei nem ilyenek) módosítható az egyes frekvenciák erőssége. A basszus visszavétele után már egészen szép, bár felül kissé tompa hangzást kaptunk. Ismét az in-ear (és általában a kis hangszórós eszközök) fülesek gyengesége a viszonylag szűk hangtér. Koncertérzetet csak a legjobb modellektől szabad várni. Ezen a téren az EB900 sem volt rossz, a szűk térben szépen elhelyezte a hangszereket. Lényégében pozitív benyomást tett ránk. Egyetlen baja, ami miatt mégsem őt ajánlanánk a 7-8000 forintos árkategóriában, a konkurens Sennheiser CX-300 nagyszerű hangminősége. Aki viszont a basszusra gyúr, választhatja helyette a TDK EB900-at.
Másik tesztalanyunk, a TDK WR700 egy vezeték nélküli, zárt rendszerű fejhallgató. Hozzá is bőséges körítést kaptunk. A vaskos használati útmutató és kis zsákocska mellett drót nélküli adó, négy AAA (mikroceruza) elem, egy 6,3 mm-es jack átalakító, egy kis toldó és egy gumigyűrű volt benne. Utóbbi akkor lehet hasznos, ha a toldóval egy kisebb MP3-lejátszóhoz akarjuk rögzíteni az adót.
A drót nélküli átvitel minden esetben valamiféle jelátalakítást igényel; a WR700 esetében a Kleer 2,4 GHz-es technológiáját használták. Legfontosabb tulajdonsága, hogy – a Bluetooth eszközök többségével ellentétben – veszteségmentes kódolást használ 16 biten és 44 kHz-en. Az átvitel digitális, szóval a vételi zóna peremén nincs sistergés, zúgás. Vagy kapjuk a teljes minőséget, vagy semmit. Az átvitel energiaigényét kétszer két AAA (mikroceruza) elem látja el, a hatótávolság pedig elvileg 10 méter.
Gyakorlatban viszont úgy 5-6 méternél megállt a tudomány. Hozzá kell tenni, hogy ekkor az adó és a füles között egy közepes téglafal is volt. Nélküle lazán hozta a rendszer a specifikált 10 métert – kicsivel még többet is. Szóval a szomszéd szobába lazán átmehetünk, és közben hallgathatjuk zenénket. Egyébként általánosan is lényegesen kényelmesebb egy drót nélküli fülest használni, mint drótosat, mert a nem létező vezeték nem akad el, nem szed fel fölösleges súrlódási zajokat, nem törik meg. Csak a telefonos, MP3-lejátszós viszonylatban elég nagy adót kell megszoknunk.
Mivel zárt rendszerű, a WR700 sem sok zajt enged be a környezetéből, a zenét pedig benntartja. Ennek következménye, hogy a fülkagylóra (és nem köré) támaszkodó – bár kellemesen puha és vastag – párnák idővel nyomni fognak, és a nyári melegben hamar kellemetlen forráság alakul ki mögöttük. Hangzás tekintetében a zárt fejesek rendszerint a nyitottaknál jobbak basszusban. Érdekes módon a WR700-ra ez nem volt jellemző. Először azt hittük, hogy az EB900 után elfelejtettük az equalizeren visszaállítani a basszusokat, de nem így volt. A nagyobbik TDK egyszerűen a vártnál erőtlenebb volt mélyben, cserébe feljebb viszont egészen szépen szólt. Igaz, nem hozta az összehasonlításhoz használt Sennheiser HD555 szintjét – ezt nem is vártuk el tőle – de a kis EB900-nél korrektebben és tágabb térben szólaltatta meg a hangszereket.
Mivel nem túl nagy, és egészen tetszetős darab, akár nyilvános helyen is használható anélkül, hogy bolondnak nézzen környezetünk. Kényelmi szempontból talán elfért volna még egy csukló az egyébként ügyes és kellően tág tartományban állítható pánton, mert így csak egyelten fejméretnél állnak vízszintesen a fülpárnái. Bizony, a TDK WR700 nem éppen olcsó darab, nagyjából 20 000 forintért vásárolható meg. Ennyi pénzért szívesen láttunk volna benne valamilyen aktív zajszűrő eljárást, amivel akár egy repülőgép motorhangját is eliminálni lehet. (Persze repülőgépen rendszerint tilos rádiós szerkentyűket működtetni.) Összefoglalva, a TDK WR700 szerintünk egy nagyon jó kis vezeték nélküli fülhallgató: nem csak tetszetős, hanem a hangja is nagyon jó, bár basszusban lehetne erősebb.
rudi
