Hardverhelyzet a kánikulában

Grafikus kártyák és Bluechip akció


Hivatalos AcerShop

A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Bár a 280 forintos euro és a 220 forintos dollár nem teremt éppen kedvező vásárlási feltételeket a hazai hardverpiacon, talán most megmozdul valami a grafikus kártyák középkategóriájának tetején, csúcskategóriájának alján. Ehhez az kellett, hogy az NVIDIA végre valami épkézláb hardverrel álljon elő. Mert a késő, fűtő és AMD konkurenseinél rendszerint gyengébb ár/teljesítményt felmutató GeForce GTX 480 és 470, majd a jól megnyirbált, de annyival nem olcsóbb GTX 465 sem igazán vásárlócsalogató. És ha az egyik fél szenved, akkor a másik minek csökkentene az árain?

Lám, hamar a vásárló hátán csattant az ostor, aki pár éve még annak örült, hogy a Radeonok végre feljöttek a GeForce-ok szintjére, majd szépen le is hagyták őket. Legyen bárki az élen, a vásárlókra nézve nem jó, ha a konkurensek nagyon lemaradnak. Szóval most itt a GeForce GTX 460, mely az átdolgozott Fermi architektúrás GF104 lapkára épül. Ez jelentősen kisebb méretű a korábbi GTX 400-ak GF100-as lapkájánál, és sok olyan részletet kihagytak belőle – illetve átalakítottak – melyekből a játékosok nem, csak a HPC-s világ profitál. Így hát egy olyan grafikus kártya született, aminek 336 számolóegysége, 56 textúrázó csatornája és 192 bites memóriavezérlője van, melyen keresztül 768 MB GDDR3 vagy GDDR5 memória csatlakozik hozzá. Az új jövevény teljesítménye nagyjából a Radeon HD 5830 szintjére várható, bár a Full HD fölötti felbontásban szűkös lehet a memória és a 24 blending egység sávszélessége.

Jó hír, hogy az új jövevény árban is versenyképes lesz. A Gigabyte modelljét a referencia 675/1350/800 MHz-es órajelen, GDDR5 memóriával és három év garanciával valamivel 60 000 forint fölött, tehát a Radeon HD 5830 árszintjén kínálják. Így konkurenséhez hasonlóan a mára 50 000 forint környékére drágult Radeon HD 5770 és a továbbra is 80 000 forint fölött kapható HD 5850 közé sorakozik be.

Hirdetés

Bízunk benne, hogy az őszi, iskolakezdési szezonra egy kicsivel lejjebb megy majd az ára, és akkor a Radeon HD 5770-ét is kénytelen lesz lejjebb tolni az AMD. Mert ez az egészen kellemes grafikus kártya még mindig annyiba kerül, mint tavaly októberi bemutatásakor. Ráadásul egyelőre az AMD még – konkurens hiányában – nem tervezi árainak csökkentését, hiszen HD 5700-as és 5800-as grafikus kártyáira is hatalmas a kereslet.

Két érdekes akcióval folytatjuk mai piaci beszámolónkat, melyek a Bluechip webáruházhoz kapcsolódnak. Az első új akciósorozatuk indulása. Minden héten más-más termékcsoportból vásárolhatunk náluk a szokásosnál kedvezőbb áron. Hogy éppen mi lesz akciós, azt Hazai pálya rovatunkból lehet elsőként megtudni, de a Bluechip Facebook oldalán is megjelenik minden hét elején, ahol további információkat találhatnak az odalátogatók. Most – tehát hétfőtől – az Asus alaplapjait, grafikus kártyáit és hálózati eszközeit kaphatjuk meg egy hétig 5%-kal olcsóbban.

Elbírálási fázisba érkezett a Bluechip kreatív pályázata. A hozzá tartozó honlapra látogatva olvasóink megtekinthetik a két témában, „Bluechip” és „Én digitális világom” készült alkotásokat, melyekre szavazhatnak. Sok érdekes grafika, animáció, sőt még egy kis játék is található köztük.

Notebook és hűtőik

Most, hogy beköszöntött a nyári kánikula, érdemes odafigyelni notebookjaink hűtésére. Talán a legfontosabb dolog, hogy tilos a gyakran fontos adatokat tartalmazó, drága masinákat huzamosabb ideig napon használni, esetleg egy forró autóban hagyni. Ilyenkor akár 60-80 fokosra is felmelegedhetnek, ami több komponensre nézve káros lehet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 30-40 °C-os kánikulában jelentősen magasabb a szobahőmérséklet az átlagosnál. Tesztlaborunkban például rendszerint 22-24 °C-os hőmérséklet uralkodik, de mostanában tízzel többet mérünk. Ez a növekedés szinte egyenesen hozzáadható például a merevlemezek hőmérsékletéhez. Ha tavasszal, némi használat után 45 °C-os volt winchesterünk, akkor most 55 °C-os lesz, ami már a maximális üzemi hőmérsékletét jelenti. Persze az sem kényelmes, ha a 30-40 °C-os gépház helyett 40-50 °C-osat kell tapogatni, ölben tartani.

Érdemes a meleg napokra valamilyen hűtőalkalmatosságot beszerezni. A legjobb globálisan, klimatizálással kezelni a hőkérdést, de aki ezt nem tudja megoldani, notebookjának vehet hűtőállványt. Ezek a rendszerint műanyagból vagy fémből készült alkalmatosságok megemelik a laptop alját, így több levegő jut a gép alján található bemeneti nyílásokhoz. A jobb légáramlás érdekében egyes modellek ventilátorokat is bevetnek. A Logilink például nem kevesebb, mint három ventilátort tett saját modelljére. Alapterülete 300 x 230 mm, így 15,6”-os méretig megfelelő. Vételára nem túl magas, nagyjából 4000 forint.

Hasonló, legfeljebb pár százassal magasabb összeget kérnek a Connectland két notebookhűtőjéért. Az elsőnek csak egy ventilátora van, de hátsó része többféle magasságba emelhető. Emellett teljesen körbeforgatható, ami bizonyos esetekben hasznos lehet. A másik modell extrája a három ventilátor és a négycsatlakozós USB elosztó. Mindkét notebookhűtőt 12-17 hüvelykes méretű gépekhez ajánlják.

És mit tegyünk rájuk, ha még nincs laptopunk? Mondjuk egy textúrált fedelű Acer Aspire 5741 sorozatú laptopot, vagy ha jobban tetszik a vékony, TimelineX-ek szálcsiszolt fedele, akkor egy Aspire 5745-öt. A két modellsorozat felszerelése nagyon hasonló, bár az utóbbi komolyabb Core i5 és i7, míg az előbbi csak Core i3 processzorokkal kapható. A 15,6”-os, LED háttérvilágítású, 1366x768 pixeles kijelzőt a processzor mellé tokozott Intel IGP vagy kis GeForce GT 320M, esetleg 330M hajtja. Az Aspire 5745 sorozathoz nem csak DVD-írót, hanem Blu-ray olvasót is rendelhetünk.

Mivel a kis GeForce-ok nem képviselnek túl nagy 3D-potenciált, és a HD videók lejátszásával az Intel processzor mellé csomagolt IGP is elég jól boldogul, szerintünk alap felhasználásra bőven elég az Aspire 5741 széria legolcsóbb, 167 548 forintos modellje. Pénzünkért 2,13 GHz-es Core i3-330M processzort, 2 GB memóriát, 250 GB-os merevlemezt, DVD-írót, HDMI és eSATA kimenetet, n-es Wi-Fi adaptert, hatcellás akkumulátort és Windows 7 Home Premium operációs rendszert kapunk, de az alap garancia sajnos csak egy év. Az Aspire 5745 sorozatból a 2,33 vagy akár 2,53 GHz-es Core i5-430M processzorral, 4 GB memóriával, GeForce GT 330M grafikus kártyával, 640 GB-os merevlemezzel, és Blu-ray-olvasóval ellátott, 258 563 forintos változatot emelnénk ki.

A HP egy friss, 15,6 hüvelykes alapgéppel jelentkezett. Az egyszerűen csak Home (otthon) elnevezésű sorozat G62-es modelljéről van szó. A letisztult vonalvezetésű gépház kissé az Apple Unibody laptopjaira hajaz, ami szerintünk előnyére válik. Benne 2,13 GHz-es Core i3-330M processzor, 4 GB memória, Mobility Radeon HD 5430 és 320 GB-os merevlemez dolgozik. Alapmodellről lévén szó HDMI és eSATA kimenet nincs, de van n-es Wi-Fi és Bluetooth. Egy év garanciával és Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel az egyszerű HP 199 890 forintba kerül.

Látványos Asus notebookok

Nagyon érdekes stratégiát folytat notebookos vonalon az Asus: rengeteg, különböző formatervű notebookot futtat egyszerre. Talán azért, hogy akinek nem tetszik az egyik, az ne más gyártótól, hanem házon belülről válasszon alternatívát. Most pár felsőkategóriás különlegességet mutatunk be. Annyira friss a multimédiás N53 és N73 párosa, hogy még az Asus oldalán sem találtuk meg őket. Tetszetős vonalvezetésű, 15,6 és 17,3 hüvelykes kijelzővel ellátott gépekről van szó, melyek Intel processzorra és notebookos viszonylatban felső-középkategóriás NVIDIA grafikus kártyára építenek, ami az Optimus technológiának köszönhetően kikapcsol, ha nincs szükség 3D-s képességeire.

Egyelőre mindkét gép egy-egy, nagyon hasonló konfigurációban kapható. Processzoruk az új, 2,40 GHz-es Core i5-450M, amihez 4 GB memória és 72 számolóegységes GeForce GT 335M kapcsolódik. A grafikus kártyának az N53-ban lesz könnyebb dolga, mert ott csak 1366x768, míg az N73-ban 1600x900 pixel színét kell kiszámolnia. Különbözik a két N-es adattároló részlege is. A kisebbnek egy, a nagyobbnak két 500 GB-os merevlemeze van. Felsőkategóriásokról lévén szó, nem hiányzik róluk a HDMI és eSATA, sőt egy USB 3.0 csatlakozójuk is van. Szerencsére a Windows 7 Home Premium operációs rendszert sem spórolták ki a csomagból, amiben ajándék táska és egér is helyet kapott. A 15,6 hüvelykes Asus N53 360 000 forintért, a 17,3 hüvelykes N73 pedig 385 000 forintért vásárolható meg.

Más szempontból exkluzív laptop a 13,3 hüvelykes Asus U33Jc és a 14,1 hüvelykes U43Jc. Fő különlegességük bambuszból készült borításuk, melynek előállítása elvileg sokkal környezetkímélőbb, mint a fémé vagy a műanyagé. Pár éve, amikor a CeBIT-en láttuk az első bambuszos Asus laptopot, akkor még a felület ragasztásának olcsó és kínéletes módját keresték.

Az egyedi burkolat alatt már nem olyan különleges, de egészen jó hardver rejtőzik. Egyelőre mindkét gép egyféle konfigurációban kapható. A nagyobb U43Jc valamivel gyengébb és olcsóbb is. Processzora a friss, 2,40 GHz-es Core i3-370M, amihez 4 GB memória tartozik. A LED háttérvilágítású kijelző 1366x768 pixelét a processzor mellé tokozott Intel grafikus mag kezeli, ami a HD videókkal is elboldogul. Merevlemeze 500 GB-os, és a kisebb modellel ellentétben van mellette optikai meghajtó. A csatlakozóarzenálból ugyan a HDMI mellől hiányzik az eSATA, de van helyette USB 3.0. Az ajándék táskával és egérrel, illetve Windows 7 operációs rendszerrel 330 000 forintot kóstál az Asus U43Jc. Alig egy hüvelykkel kisebb testvére 2,40 GHz-es Core i5-450M processzorral, GeForce 310M grafikus kártyával, 640 GB-os merevlemezzel, de optikai meghajtó nélkül érkezik 360 000-es számmal árcéduláján.

Bizonyos értelemben az Asus notebookkínálatának csúcsát az a masina jelenti, amit a világhírű Bang & Olufsennel közösen hoztak létre. A dán tervezői iroda elsősorban nagyszerű hangzást biztosító termékeiről híres. Saját fülünkkel hallottuk a napokban, hogy az Asus NX90-es szépsége is lélegzetelállítóan szól. Hát még a formája! Látszik rajta, hogy megálmodásakor David Lewis, a Bang & Olufsen fő tervezője teljesen az alapoktól gondolta újra a mobil számítógép filozófiáját. Ezen a letisztult masinán nincsenek gyengébb, oda nem illő részletek, kerek egészet alkot.

Hatalmas, 18,4 hüvelykes, természetesen Full HD felbontású kijelzője mögött nagyon komoly hardver rejtőzik. Az NX90-nek 1,6 GHz-es alapon, de akár 2,80 GHz-ig gyorsuló, virtuálisan nyolcmagos Intel Core i7-720QM processzora, 8 GB memóriája, GeForce GT 335M grafikus processzora, két 640 GB-os merevlemeze, Blu-ray-olvasója, n-es Wi-Fi adaptere, Bluetooth modulja, HDMI, eSATA és USB 3.0 csatlakozója, 2 megapixeles webkamerája, digitális tévétunere és két nagyon jó hangszórója van. Bizony, az exkluzív forma és benne a komoly tartalom nem éppen olcsó. Igaz, hogy Windows 7 Ultimate operációs rendszerrel, illetve ajándék táskával és egérrel adják az Asus NX90-et, de több mint 700 000 forintos vételéra így is mellbevágó.

TDK fülhallgatók

Faragatlanságnak tartjuk, ha valaki nyilvános helyen másokra erőlteti zenei ízlését. Sajnos a kihangosítós mobiltelefonok, "hallássérült" fiatalok és nem megfelelő fülhallgatók világában ezzel a nemkívánatos, illetlen jelenséggel lépten-nyomon szembesülhetünk. Ma két olyan TDK fülhallgatót mutatunk be, melyekkel diszkrétebben hallgathatunk zenét. A két modell teljesen különböző. A WR700 egy fejhallgató, ráadásul vezeték nélküli, az EB900 pedig egy hallójáratba dugható (in-ear) megoldás. Mindkettő szép, igényes, kinyitható elejű dobozban érkezett hozzánk, mely látni engedi a benne rejtőző eszközt.

A kicsi EB900 csomagolásában háromféle szilikonos füldugót, három jól összehajtogatott használati útmutatót és egy praktikus zsákocskát találtunk.

A negyedik dugókészlet a kicsike hangszórók köré volt húzva, speciális habszivacsból készült. Fülbe dugás előtt össze kell nyomni, majd pár másodpercen belül fokozatosan kitágul, kényelmesen eltömítve hallójáratunkat. Ezután a környezet zajai – legalábbis többségük – kinn, zenénk – hacsak nem ordíttatjuk – benn marad. Strapabíró, zsinóros borítás kapott a kis TDK 125 cm hosszú vezetéke. Az elágazó részének hosszát egy is gyűrűvel szabályozhatjuk. Végén természetesen 3,5 mm-es csatlakozó van, amit aranyszínűre fényeztek.

Aki nem használt még in-ear fülhallgatót, annak elsőre kényelmetlen lesz. Szerencsére a négyféle dugó között a legtöbb felhasználó megtalálja majd azt, amelyik pár napos megszokás után kényelmes lesz számára. Ennek a formának az az előnye, hogy a zene minden részlete fülünkbe jut, kifelé szinte semmi sem távozik, a környezet zajait viszont kizárja. A TDK EB900 egészen jó látta el ezt a feladatot, csak a nagyon hangos zajok jutottak át a „zsilipen”. Volt viszont egy kellemetlen részlet, a vezeték súrlódásának hangja, ami különösen az elágazó részen volt zavaró. Sajnos a legtöbb in-ear fülhallgatónál számolni kell ezzel a jelenséggel. Többféle zenével próbáltuk a kicsikét, és minden esetben azt tapasztaltunk, hogy basszusban félelmetesen erős. Sajnos a mély elnyomta a többi tartományt, de a jobb zenelejátszókon (az Apple termékei nem ilyenek) módosítható az egyes frekvenciák erőssége. A basszus visszavétele után már egészen szép, bár felül kissé tompa hangzást kaptunk. Ismét az in-ear (és általában a kis hangszórós eszközök) fülesek gyengesége a viszonylag szűk hangtér. Koncertérzetet csak a legjobb modellektől szabad várni. Ezen a téren az EB900 sem volt rossz, a szűk térben szépen elhelyezte a hangszereket. Lényégében pozitív benyomást tett ránk. Egyetlen baja, ami miatt mégsem őt ajánlanánk a 7-8000 forintos árkategóriában, a konkurens Sennheiser CX-300 nagyszerű hangminősége. Aki viszont a basszusra gyúr, választhatja helyette a TDK EB900-at.

Másik tesztalanyunk, a TDK WR700 egy vezeték nélküli, zárt rendszerű fejhallgató. Hozzá is bőséges körítést kaptunk. A vaskos használati útmutató és kis zsákocska mellett drót nélküli adó, négy AAA (mikroceruza) elem, egy 6,3 mm-es jack átalakító, egy kis toldó és egy gumigyűrű volt benne. Utóbbi akkor lehet hasznos, ha a toldóval egy kisebb MP3-lejátszóhoz akarjuk rögzíteni az adót.

A drót nélküli átvitel minden esetben valamiféle jelátalakítást igényel; a WR700 esetében a Kleer 2,4 GHz-es technológiáját használták. Legfontosabb tulajdonsága, hogy – a Bluetooth eszközök többségével ellentétben – veszteségmentes kódolást használ 16 biten és 44 kHz-en. Az átvitel digitális, szóval a vételi zóna peremén nincs sistergés, zúgás. Vagy kapjuk a teljes minőséget, vagy semmit. Az átvitel energiaigényét kétszer két AAA (mikroceruza) elem látja el, a hatótávolság pedig elvileg 10 méter.

Gyakorlatban viszont úgy 5-6 méternél megállt a tudomány. Hozzá kell tenni, hogy ekkor az adó és a füles között egy közepes téglafal is volt. Nélküle lazán hozta a rendszer a specifikált 10 métert – kicsivel még többet is. Szóval a szomszéd szobába lazán átmehetünk, és közben hallgathatjuk zenénket. Egyébként általánosan is lényegesen kényelmesebb egy drót nélküli fülest használni, mint drótosat, mert a nem létező vezeték nem akad el, nem szed fel fölösleges súrlódási zajokat, nem törik meg. Csak a telefonos, MP3-lejátszós viszonylatban elég nagy adót kell megszoknunk.

Mivel zárt rendszerű, a WR700 sem sok zajt enged be a környezetéből, a zenét pedig benntartja. Ennek következménye, hogy a fülkagylóra (és nem köré) támaszkodó – bár kellemesen puha és vastag – párnák idővel nyomni fognak, és a nyári melegben hamar kellemetlen forráság alakul ki mögöttük. Hangzás tekintetében a zárt fejesek rendszerint a nyitottaknál jobbak basszusban. Érdekes módon a WR700-ra ez nem volt jellemző. Először azt hittük, hogy az EB900 után elfelejtettük az equalizeren visszaállítani a basszusokat, de nem így volt. A nagyobbik TDK egyszerűen a vártnál erőtlenebb volt mélyben, cserébe feljebb viszont egészen szépen szólt. Igaz, nem hozta az összehasonlításhoz használt Sennheiser HD555 szintjét – ezt nem is vártuk el tőle – de a kis EB900-nél korrektebben és tágabb térben szólaltatta meg a hangszereket.

Mivel nem túl nagy, és egészen tetszetős darab, akár nyilvános helyen is használható anélkül, hogy bolondnak nézzen környezetünk. Kényelmi szempontból talán elfért volna még egy csukló az egyébként ügyes és kellően tág tartományban állítható pánton, mert így csak egyelten fejméretnél állnak vízszintesen a fülpárnái. Bizony, a TDK WR700 nem éppen olcsó darab, nagyjából 20 000 forintért vásárolható meg. Ennyi pénzért szívesen láttunk volna benne valamilyen aktív zajszűrő eljárást, amivel akár egy repülőgép motorhangját is eliminálni lehet. (Persze repülőgépen rendszerint tilos rádiós szerkentyűket működtetni.) Összefoglalva, a TDK WR700 szerintünk egy nagyon jó kis vezeték nélküli fülhallgató: nem csak tetszetős, hanem a hangja is nagyon jó, bár basszusban lehetne erősebb.

rudi