Netes tartalmak, értékelés
Böngésző
Hirdetés
A szokásoknak megfelelően a nyílt böngésző sem hiányzik a termékből, amely a Flash támogatásnak köszönhetően minden weboldal megjelenítését biztosítja. Ráadásul a sebessége is rendben van, a smart rendszerrel ellátott tévék jó részénél sokkal gyorsabb. Tehát azokkal ellentétben itt elég jól használható ez a szolgáltatás, főleg, hogy billentyűzet és egér is bevethető a navigáláshoz. Egyetlen dolgot lehet hibaként felróni, mégpedig azt, hogy amennyiben van ilyen, a mobilokra optimalizált változatot tölti be, ami egy nagyképernyős televízión kifejezetten idétlenül fest.
Alkalmazások
Az Android egyik legnagyobb előnyét az alkalmazások tömege jelenti, azonban ezek közül jó néhány csak érintőképernyős eszközzel használható, vagyis ezekről itt értelemszerűen le kell mondani. Ezen kívül akadtak még olyan darabok is, amelyek nem voltak hajlandóak együttműködni az egérrel, távirányítóval, így ezek is mentek a levesbe. Ez szinte csak a játékoknál fordult elő, de ott is akad még elég program, amivel el lehet ütni az időt. A technikai specifikációk alapján lehetett arra számítani, hogy az egyszerűbb 3D-s alkalmazásokkal is boldogul majd, és e tekintetben nem is okozott csalódást, nem kell akadozással számolni.
Az appok egyébként kilistázhatóak típusuk (játék, életmód, média stb. ) szerint, illetve áruk, valamint népszerűségük alapján is sorba rendezhetőek. A letöltés néha megszakadt, és a sebességgel is akadtak olykor problémák, de végül is a lényeg az, hogy idővel minden lejött.
Vélemény
A másfél évvel ezelőtt kipróbált androidos eszközökhöz képest az evolúció kézzelfogható. Ennek ellenére túlzás lenne mini PC-nek nevezni ezt az eszközt, bárhogy is erőlteti olykor a termékkommunikációban ezt a kifejezést a vállalat. Sokkal közelebb áll a valósághoz a mini smart box megnevezés, amit egyébként nem is kell szégyellni.
Az operációs rendszernek köszönhetően a legtöbb, okostévé funkciókat kínáló vetélytársnál jóval több alkalmazást kínál, és ezek sebességére sem lehet panasz. Viszont pont az egyébként érintőképernyőkre tervezett Android miatt ezek egy része nem igazán használható, főleg nem a visszafogott távirányítóval. A klaviatúrával és egérrel már sokkal jobb a helyzet, viszont itt jön képbe, hogy csak egyetlen USB csatlakozót applikáltak a készülékre – ebből is látható, hogy a kisméretű kialakításnak nyilvánvaló előnyei mellett akadnak hátrányai is. Már pusztán annak is, hogy a tévé hátuljába kell bedugni, hiszen a különféle adattároló eszközök nehézkesebben csatlakoztathatóak, mint egy hagyományos asztali termék esetében (persze használhatunk hosszabbítót).
A gyárilag beépített médialejátszó egyértelműen középszintű, mind a formátumtámogatás, mind a kapcsolódó funkciók terén még lenne mit javítani e téren. Mindezt összevetve a 19 900 forintos árért cserébe kapunk egy beépített Wi-Fivel rendelkező, egész sok alkalmazást kínáló, viszonylag gyors terméket, amely önálló médialejátszónak nem a legjobb megoldás, ugyanakkor az tetszett nekünk, hogy sokoldalú, és a gyengébb képességű televíziók felokosítására kiválóan alkalmas.
Egreat H5 androidos smart tévé stick
elefant
Az Egreat H5 tévéfelokosítót a Speedshop.hu bocsátotta rendelkezésünkre.