ELSŐ OLDAL
A tibérium jó, a tibérium finom, a tibérium különleges! Egy bizonyos szuperhős megszületése óta neon zöld fénnyel sugárzó kristályok formájában képzeljük el mindezt a misztériumot, ami a galaxis (élettelen) jövevényeként képes fenekestül felforgatni a földi életet. Mindezt tetézte az első Command & Conquer epizód, ahol is a fejfájdító mellékhatáson túllépve élénk fantáziájú játékfejlesztők elméi két különböző, egymással szembeálló embercsoportot fialtak, akik eltérő ökonómiát, politikát és ideológiákat gyártottak a furcsa nyersanyag köré. Világra jött a GDI és a Nod, mely akár görbe tükre is lehetne világunk Nyugatának és Keletének. De nem az, hisz annál jóval egyszerűbb, élesebb kontrasztú, ennél fogva tökéletes(ebb) alapanyag egy véget nem érő háborúhoz.
Akik figyelemmel kísérték a harmadik rész kálváriát, a látottakkal ellentétben sejtették: Kane él! És való igaz, él és virul, bár a Nod, mint haderő, látott már szebb napokat is. De épp ezért vagyunk mi itt, nevezetesen a Légió (költői túlzással: CABAL 2.0), egy kibernetikus végrehajtó, a stratégiai géniusz, hogy hőn szeretett és követett kopasz vezérünk ismét hangot adjon immáron hatványozott haragjának. A nagy visszatérés szónokaként azonban a házon belül is sepregetnünk kell, ugyanis a női bal és jobb kezek csip-csip csóka módjára marják egymást, nem beszélve a harmadik, Fekete Kézről, mint Nod frakcióról, mely Kane eltűnését követően egy új próféta, Marcion testvér nyomában masírozik a világuralom felé. Tennivaló tehát akad bőven, és mindez talán meg is indokolja, hogy e expanzió keretein belül csak a Nod kampány 13 küldetése játszható végig.
Aggodalomra nincs ok, hisz a jól ismert és szeretett B kategóriás átvezetőkkel elregélt történet mellett oldalanként két-két új alfrakció áll rendelkezésre a “skirmish” és multiplayer ütközetekben, esetenként a kampányban is, természetesen új egységekkel és fejlesztésekkel. A Nod ilyen téren a Fekete Kézzel, illetve Kane választottaival büszkélkedhet. Míg előbbi a gyalogságra, illetve annak eliminálására koncentrál, addig az utóbbi egy, a tibérium által drámaian deformált “szubkultúra”, melyből az emberiesség, mint olyan, szinte maradéktalanul ki lett szortírozva. A GDI ugyanakkor az Acélkarmok szorításába, illetve a ZOCOM technológiájába vetette hitét. Az Acélkarmok zászlóalja még a második Tibérium Háború hozománya, minek taktikája a meglehetősen egyszerű, de hatékony gőzhenger módjára operál, hatalmas erőfölénnyel, tömör acéllal. Ennél fogva technológiai fejlettségük meg sem közelíti a ZOCOM-ét, akik a Föld vörös zónáiban edződött, fiatalos és kifinomult vívmányaival kényszeríti jobb belátásra az akadékoskodókat.
A rejtélyes Scrin sem maradt ki a bővítésből: az Arató-17, illetve az Utazó-59, kiknek nevei már önmagában beszédesek. Az Aratók lassabbak, de jobban páncélozottak, szárazföldön egyértelműen a legerősebb Scrin képviselet, míg az Utazók a gyorsaságra és a levegőre koncentrálnak. Ami még említésre méltó, hogy e kiegészítő lemez megjelenésével a szuper egységek is színre léptek. Legyártásukhoz külön, meglehetősen drága infrastruktúra, illetve sok alapanyag szükségeltetik, azonban a csatatéren képesek egy-egy reménytelenebbnek tűnő ütközetet 180 fokos fordulatra késztetni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
