Bevezető

A két nagy gyártó, a Canon és a Nikon, kissé mostohán kezeli a tükör nélküli rendszerkompaktokat. Ez valahol érthető is, hiszen ők ketten hasítják ki a legnagyobb szeletet a DSLR-piac képzeletbeli tortájából, így ha csak egyelőre is, de látszólag nem kívánnak igazi konkurenciát állítani házon belül. A Canon részéről az M sorozat jelenti a tükör nélküli vázakat, melyet 2012-ben indított útjára a gyártó az M1-gyel. Ezt követte az M2, majd az újabb frissítésnél már két modell is bemutatkozott, az M3 és cikkünk tárgya, az M10. Előbbi a tényleges modellváltás volt, míg az M10 kvázi az M2 helyére érkezett.

[+]

Egyszerűségével és kedvező árával egyértelműen azokat igyekszik célba venni a Canon, akik szeretnének kilépni a kompakt gépek és telefonok világából, hogy a nagyobb szenzornak köszönhetően valamivel magasabb szinten hódolhassanak hobbijuknak.

[+]

A képminőségben történő előrelépés kvázi garantált, arra azonban, hogy ehhez kompromisszumokat kellett kötnie a gyártónak. Az alábbi táblázatban látható, hogy miként viszonyul egymáshoz az M2, M3 és az M10.

Adatlap

Ergonómia és kezelhetőség

Az M10, bár az M2 alapjaira építkezek, valójában túlnő azon és bizonyos tulajdonságokat a nagyobb testvértől is megkapott. A vázat kézbe véve azonnal feltűnik, hogy milyen zömök és tömör. Végigkopogtatva nem nagyon találunk kitöltetlen részeket, ami mellé korrekt anyagminőség is társul, így ezen a részen egyáltalán nincs szégyenkeznivalója az EOS M10-nek. A tégla alakú vázon egyedül a hüvelykujjunkat támasztó kitüremkedés töri meg a síkokat. A markolat hiányának ellenére viszonylag jól kitartható a gép a kisebb objektívekkel, míg natív telefotó zoom vagy adapterezés esetén az egyéb EF objektívek szinte biztosan kétkezes megtámasztást igényelnek. A 15-45 mm-es kitobjektív egyébként visszahúzható kialakítású, de még így is elég méretes páros alkotnak, amivel csak jó nagy zsebekbe fognak beleférni, és ezen a fényerős 22 mm-es optika sem tud sokat segíteni.

[+]

Hátul az M3-hoz, vagy épp a csúcskompakt G5 X-hez hasonlóan egy felhajtható 3”-os LCD kijelzőt találhatunk 1,04 millió képpont felbontással. A felfelé billentés talajközeli felvételek készítésekor igencsak hasznos, átfordítva pedig a kép orientációját is megfordítja, így a szelfik rajongóinak nyújt segítséget. A zsanér stabilan tartja a hátsó monitort, azonban korlátolt dönthetősége fájó pont. Mivel sem optikai, sem elektronikus keresőt nem találunk a gépen, így különösen fontos a megjelenítő kültéri láthatósága, ami hozza a szükséges szintet. Természetesen érintésérzékeny is, és gyakorlatilag a teljes vezérlés megoldható ily módon is.

[+]

Kezelőszervből nem találunk túl sokat a vázon. Felül a három mód közötti váltást lehetővé tevő kallantyút találjuk, aminek a közepe a ki- és bekapcsolásért felel. A véletlen használat elkerülése érdekében jól védettnek tűnnek, azonban éppen fordított a helyzet. A módválasztó használat igen körülményes, míg az on/off gomb hiába süllyesztett, annyira rövid úton jár, hogy egy vétlen érintés bármikor működésbe hozhatja. Ezeken felül itt találjuk még az exponálógombot és az azt körülölelő tárcsát, valamint a videó indítására szolgáló piros gombot. Hátul sem kell gombtengertől tartanunk, a szokásos iránygombok mellett csak egy a menüt és a visszajátszást indító kapcsolót találjuk. Végül a bal oldalra a vakut nyitó retesz, jobbra pedig a telefonhoz vagy tablethez való kapcsolódást segítő gomb került.

[+]

A beépített vakutól nagy teljesítményt nem kell várnunk, ám mechanikájának köszönhetően könnyen változtatható a helyzete, így akár mennyezetre történő derítésre is használható, ami mindenképpen plusz pont, külső vaku fogadására alkalmas vakusaru azonban nincs. A bal oldalon lévő mini USB 2.0 és micro HDMI csatlakozó kissé maradi, ugyanakkor legalább külön ajtó mögött találjuk őket. Alattuk helyezkedik el a SD kártyát fogadó nyílás, aminek van egy igen kellemetlen sajátossága, ugyanis az ajtó kinyitásakor azonnal kikapcsolja gépet. Bár a célközönséget vélhetően nem fogja különösebben zavarni, kissé érthetetlen a hot-swap hiánya egy 2015 végi gépnél.

[+]

A menü a G5 X-ben is láthatóval alapjaiban megegyezik, ám funkcionalitása a gép tudásához lett igazítva, némi megszokást követően nem jelent különösebb problémát a kezelése.

Használat közben

A gép központjában egy 18 MP-es APS-C szenzort találunk, mely a Canontól megszokottan valamivel kisebb fizikai mérettel rendelkezik, mint a több gyártó által használt, elsősorban Sony szenzor. Itt tehát nem történt előrelépés az elődökhöz képest, míg az M3 már egy újabb, 24,2 MP-es érzékelővel gazdagodott.

[+]

Hasonló örökség a Canon EOS M-ben debütált, immár második generációs szenzoron lévő hibrid autofókusz, mely a fáziskülönbség és a kontrasztérzékelés előnyeit igyekszik egyesíteni több-kevesebb sikerrel. Az M2-höz képest több fókuszpontot (31 vs. 49) és nagyobb lefedettséget is kapunk (70% vs. 80%), ami nagyban megkönnyíti a megfelelő fókuszpont kiválasztását. Kellő fény esetén nem is nagyon lehet panaszunk a vázra, azonban kevesebb fénynél elég hamar jelentkezik az AF hunting, amivel főként a 22 mm-es objektív küzdött.

Az autofókusz a G5 X-hez hasonlóan csak két módot ismer, és a működésük is megegyezik, ez az arcfelismeréssel támogatott követő mód és az egypontos. Ezek mellett itt is rendelkezésre áll a kétféle meghajtási mód, a One Shot és a Servo, melyek leginkább az AF-S és AF-C, azaz a egyszeri és folyamatos fókuszt fedik le. Az exponálógombot félig lenyomva előbbi rögzíti a fókuszt, míg utóbbi folyamatosan fókuszál. A fentieket összevetve nem biztos, hogy elsőre teljesen világos lesz mindenkinek, hogy melyik mód mit is takar, ezt igyekszik tisztázni ez a táblázat.

A G5 X-től eltérően itt valamivel nagyobb és talán gyorsabb átmeneti tárolót pakoltak a vázba, így akár nyersfájlok esetén is lehetőségünk van tényleges sorozatfelvételt készítésre, bár sokat ne várjunk. Nagyjából 6 kép után telik meg a tároló, utána viszont kínosan belassul, pedig vadul dolgozik a képernyőn látható felirat szerint. Ennek ellenére nagyjából hasonló teljesítményt várhatunk a váztól, és továbbra is főként a JPEG sorozat a javasolt.

Kattintásra galéria nyílik! [+]

Stabilizátort a vázban ugyan nem találunk, de a kitobjektív rendelkezik optikai stabiliztorral, melynek hatékonysága alább látható 1/6 másodperces záridő mellett.

[+]

Ezek pedig a 100%-os kivágások.

[+]

Videó, wifi

Videók terén csak a ma elvárható minimumot hozza a váz, ami a legfeljebb 1080p felbontást és 25p képfrissítést jelent, és 50p-t is csak 720p esetén kapunk, tehát nagysebességű felvételt, 4K/UHD felbontást vagy mikrofon/fejhallgató csatlakozást nem kapunk. Természetesen nem elvárató, hogy egy belépőszintű kamerában minden új(abb) technológia képviseltesse magát, és bár ebben az árkategóriában és a pozicionálást is figyelembe véve ez megbocsátható, mégis hiányérzetünk támadhat.

Az M10 megkapta az M3-ban is található Creative Assist módot, aminek köszönhetően könnyedén, csúszkák segítségével, akár valós időben is állíthatunk olyan paramétereket, mint az élesség vagy a kontraszt. Ezzel a legtöbb igényt biztosan ki is fogja elégíteni, ellentétében az időnként rendetlenkedő autofókusszal. Videózás alatt ugyanis, bár a 49 fókuszpontnak hála a lefedettséggel nincs gond, ám témaváltás esetén, ha nagy különbség van a tárgytávolságokban, akkor nem mindig reagálja le megfelelően a váltást az AF. Emellett kapunk még egy Hybrid Auto módot is, amivel videózás közben állóképeket is készíthetünk.

A videózás során is kapunk stabilizátort, aminek csak ki- és bekapcsolt állása között választhatunk, és hatékonysága is legfeljebb csak közepesnek mondható.

Az EOS M10 WiFi és NFC modullal is rendelkezik, mi több, a G5 X-hez hasonlóan dedikált gombot is kapott az oldalára a csatlakoztatás megkönnyítésének érdekében. A használathoz itt is szükségünk lesz a Canon Camera Connect alkalmazásra, hogy a távoli elérést aktiválhassuk. Természetesen lehetőség van a manuális, SSID-alapú csatlakozásra is.

Funkcionalitásban is a megszokottat kapjuk, így a galéria megtekintése és a képek lementése mellett lehetőségünk nyílik a váz távvezérlésére is, annak teljes funkcionalitása mellett. Az elkészült képeket egyszerűen megoszthatjuk a népszerű közösségi oldalakon a Canon Image Gateway segítségével, és akár geotag információval is elláthajuk azokat, amihez a koordinátákat értelemszerűen a telefon szolgáltatja. A kapcsolat tiszta rálátás esetén stabil, bár kissé lassú a reakcióideje, például az expozíciós értékek változtatása esetén többször is előfordult, hogy a váz késve vagy nem megfelelően reagálta le a változást.

[+]

Zaj és érzékenység

Az M10 egyértelmű adu ásza az APS-C méretű szenzor, mely ugyan nem mai darab, és amiben a Canon mindig is egy kicsit a többiek mögött járt. Bár ez a legújabb modellek esetén már nem áll fenn, tesztünk alanya még a korábbi érából való. A 18 MP-es szenzor érzékenysége józan határok között, ISO 100-tól 12 800-ig állítható, míg kiterjesztett módban ISO 25 600 a maximum, és a DIGIC6 jelfeldolgozónak hála nem csak a feldolgozás sebessége, de a minősége is javult.

A gyártó állítása szerint az M10 hasonló minőséget produkál ISO 1600-on, mint az előd M2 ISO 400 mellett úgy JPEG képek, mint videók esetén. Bárhogy is legyen, a képminőségre nem lehet sok panaszunk, főleg egy kompakttól, a tömörített képek esetében egészen ISO 3200-ig decens teljesítményt nyújt a váz, és fentebb is inkább a színzaj erősödik, a vonalélesség jó és az apró részletekből is relatíve sokat megtart a zajszűrő algoritmus.

[+]

[+]

A nyersfájloknál már nincs ilyen előrelépés, azok nagyjából változatlanok az elődhöz képest. Ugyanakkor megint csak kibukik a nagyobb szenzor okozta előny, ami kis túlzással bármelyik kompaktot maga mögé utasíthatja. RAW-ok esetén ISO 6400 körül van a határ, ahol már tetemesebb mennyiségű zajjal kell számolnunk, bár e fölött sem reménytelen a helyzet némi utómunkát követően.

[+]

Képgaléria

JPEG

[+]

RAW

[+]

Verdikt

Az EOS M10 és vele együtt az egész M sorozat érdekes helyet foglal el a Canon termékpalettáján. A cég méreteit tekintve érthetően, de egyúttal lassan is reagálja le a piaci igényeket. Ez és a tükör nélküli rendszerkompaktok körül tapasztalható, nevezzük óvatosságnak, megpecsételi az M10 sorsát, hiszen annak ellenére, hogy minden adott lenne, még semmi ütőset nem villantottak, ahogy egyébként a Nikon sem. Ez talán annak a híresztelésnek is betudható, hogy a MILC-ek átkerültek DSLR részlegtől a konzumerek közé.

[+]

Ezek ellenére korántsem rossz gép az M10, ám tisztában kell lenni képességeivel, és nem többet várni tőle, különben csalódás lesz a vége. Elsősorban a „minimalista” forma és a kezelőszervek minimalizálása, melyek között akad olyan is, aminek használhatósága hagy némi kívánnivalót maga után. Ezt próbálja ellensúlyozni a teljes egészében érintéssel vezérelhető menü és kezelőfelület, ám így mindenképpen körülményessé válik, ha nem elégszünk meg az automatika javaslataival és szeretnénk a saját igényeink szerint alakítani a dolgokat. Adott tehát egy közepes szenzor, egy korrekt, de videóknál némileg bizonytalan hibrid autofókusz, és egy bővülő, de még mindig szegényes objektívkínálat, hiszen fényerős fix még mindig csak a 22 mm-es F2 személyében létezik, ami messze nem a gyorsaságáról híres. Persze ezt ellensúlyozhatjuk gyári adapter bevetésével, ami lehetővé teszi egyrészt a gyártó saját optikáinak használhatát, másrészt az egyéb gyártók Canon végű lencséiről sem kell lemondanunk.

[+]

Ugyanakkor az APS-C MILC-ek mezőnye igencsak erős a Fuji, a Sony és a néha még feltűnő Samsung révén, bár ezek javarészt az EOS M10 fölött helyezkednek el, mind árban, mind szolgáltatás-kínálatban. Így jó ízzel csak azoknak tudnánk ajánlani, akik szeretnének kiszakadni a hasonló árkategóriájú kompaktok világából a nagyobb szenzor és a cserélhető objektívek révén, de például a nagyobb méret miatt a DSLR vonal vagy épp az alig kisebb szenzor miatt az m4/3 vonal sem mozgatja meg őket.

fi:zi'k

A Canon EOS M10 fényképezőgépet a Canon hazai kirendeltségétől kaptuk tesztelésre.