2017. november 25., szombat

Útvonal

Tesztek » Digicam rovat

Canon EOS M10 - kis gép nagy szenzorral

Cserélhető objektív és APS-C méretű szenzor egy jobb kompakt áráért.

H​i​r​de​t​és

Bevezető

A két nagy gyártó, a Canon és a Nikon, kissé mostohán kezeli a tükör nélküli rendszerkompaktokat. Ez valahol érthető is, hiszen ők ketten hasítják ki a legnagyobb szeletet a DSLR-piac képzeletbeli tortájából, így ha csak egyelőre is, de látszólag nem kívánnak igazi konkurenciát állítani házon belül. A Canon részéről az M sorozat jelenti a tükör nélküli vázakat, melyet 2012-ben indított útjára a gyártó az M1-gyel. Ezt követte az M2, majd az újabb frissítésnél már két modell is bemutatkozott, az M3 és cikkünk tárgya, az M10. Előbbi a tényleges modellváltás volt, míg az M10 kvázi az M2 helyére érkezett.


[+]

Egyszerűségével és kedvező árával egyértelműen azokat igyekszik célba venni a Canon, akik szeretnének kilépni a kompakt gépek és telefonok világából, hogy a nagyobb szenzornak köszönhetően valamivel magasabb szinten hódolhassanak hobbijuknak.


[+]

A képminőségben történő előrelépés kvázi garantált, arra azonban, hogy ehhez kompromisszumokat kellett kötnie a gyártónak. Az alábbi táblázatban látható, hogy miként viszonyul egymáshoz az M2, M3 és az M10.

Terméknév M2 M10 M3
Érzékelő felbontása 18 MP 24 MP
Jelfeldolgozó DIGIC 5 DIGIC 6
Képstabilizátor nincs, objektívfüggő
Képsorozat 4,6 kép/mp 4,2 kép/mp
Kijelző felhajtható, 3"-es LCD
Kereső nincs opcionális
Beépített vaku nincs van
Videó felbontása 1080p/30p
Méretek 104,9 x 65,2 x 31,6 mm 108 x 66,6 x 35 mm 133 x 78 x 63 mm
Tömeg 274 g 301 g 366 g

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Gyártók, szolgáltatók

Hi​r​d​e​tés​

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.