Hirdetés
A hangulat tetőfokon
A játék helyszíne a forradalmi lázban égő Párizs, ami minden szempontból egy nagyon jó választás volt. A francia fővárost és a 18. század végén ott zajló eseményeket valószínűleg a világ minden táján ismerik, ráadásul az európai játékos számára külön örömteli, hogy a számukra viszonylag egzotikus amerikai helyszínek (AC3 és AC4) után egy kicsit ismerősebb világban lehet kalandozni.
A grafikával kapcsolatban a játék első elindítása után vegyes érzéseim voltak. Az AnvilNext engine ugye maradt, ezért a stílus nem sokat változott, összességében pedig nem tűnt annyival szebbnek a Unity az elődeihez képest, mint amennyivel mondjuk a GTA 5 új változata látványosabb a réginél. Ez persze egyben dicséret is a széria előző részei irányába, hiszen azok alaposan kihajtották az Xbox 360-ban és PlayStation 3-ban lévő hardvert, de mint arra pár óra játék (Párizs megnyílása) után rájöttem, az első benyomásom helytelen volt. A Unity világa ugyanis döbbenetesen szép és elképesztően hangulatos, tulajdonképpen az utóbbi tulajdonság viszi el a hátán az egész programot. Nem csak az ismert épületek kidolgozottsága előtt lehet fejet hajtani, az utolsó melléképület is szépen meg van csinálva, az utcák sem statikusak és unalmasak, tényleg tele vannak élettel. Ez utóbbi kapcsán lehet a leginkább érezni, hogy generációt váltottunk, egészen elképesztő méretű tömeggel lehet találkozni szinte minden sarkon. Ez némileg befolyásolja a játékmenetet is, a gyors haladás érdekében érdemes az épületeken, nem pedig az utcákon közlekedni, üldözőink lerázása viszont a korábban látottakhoz képest sokszor gyerekjáték a Unity-ben, két sarok után simán le tudjuk hagyni a provokátorokat vagy egyéb ellenségeinket, akik a háztetőkre sem igazán követnek minket; az előző részekben amúgy sem volt életszerű, hogy a katonák nehézpáncélban is simán utánunk tudtak mászni bárhova.
[+]
Az új főhős története nem különösebben egyedi.
Ha már a tetőkről beszélünk, érdemes rátérni az irányításra is, amely néha még mindig kimondottan esetlen, de alapvetően sokat fejlődött. A parkour (avagy freerinning) mozdulatainkat, tehát a háztetőkön ugrálást és mászást felfelé és lefelé is tudjuk irányítani, mindkettőt külön gomb szolgálja és ez jól működik. Ha gyorsan szaladunk, ettől függetlenül tapasztalhatunk koordinációs zavarokat, például az ablakokon be- vagy kiugrani nem mindig lehet elsőre, néha könnyen a falon koppanhat főszereplőnk, Arno Victor Dorian. Ez azonban még belefér, igazán frusztrálóak a belső, lopakodós részek lehetnek. Tulajdonképpen csak halvány elképzelésünk lehet arról, hogy a szobákban gépiesen strázsáló őrök épp mit látnak és mit nem, egészen furcsa helyzetekben is ki tudnak szúrni minket, miközben más esetekben akkor sem vesznek észre, ha mellettük fél méterre bújunk meg egy asztal mögött úgy, hogy igazából válltól felfelé akkor is kilátszanánk, ha egy szintben lenne velünk az őr, nem pedig felülről meredne ránk. Szintén nem sikerül mindig összehozni a különféle fedezékek közötti átmozgásokat sem, de öröm az ürömben, hogy a belső terek kidolgozottsága egészen varázslatos a játékban, itt legalább akkora fejlődésről beszélhetünk, mint a tömegek megjelenése kapcsán. Aki a valóságban amúgy is szeret kastályokat nézegetni, a Unity-ben már csak emiatt is nagyon jól fogja érezni magát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
