Piros csíkos kis-nagy notesz

Külső

Mekkora egy szubnotebook? Könnyű válaszolni erre az egyszerű kérdésre: kicsi! De mekkora az a kicsi? No, erre már nehezebb felelni. Korábban, a 4:3 képarányú laptopok idejében a 12 hüvelykes monitorú, nagyjából 27 x 24 cm alapterületű masinák voltak a kicsik, a 14–15 hüvelykes, 32 x 26 cm-től kezdődők pedig a nagyok. Ma, a széles kijelzők idejében a 12,1 hüvelykes képű szubnoteszek 30 x 24 centiméteresre nőttek. Ráadásul ez a folyamat még nem állt meg, bemutatkozott a 13,3 colos képernyőjű „szubnotebook” kategória 33 x 25 cm körüli alapterülettel. Egyáltalán nem baj, hogy lassan ezerféle méret közül választhatunk. A gond az, hogy a 13,3 colos nagyságot is sújtja a „kisgépadó”, vagyis ezekért a modellekért aránytalanul több pénzt kérnek el a gyártók, mint az alig nagyobb 14,1 vagy 15,4 hüvelykesekért.

Mai tesztalanyunk, a Fujitsu Siemens Amilo Si 2636 sem egy olcsó darab. Végülis szubnotebook (erre utal a névben az S betű), divatos a gúnyája, alatta pedig komoly izmok duzzadnak (az i betű Intel platformot jelez), szóval egy csomó pénzt el lehet kérni érte. Fényes, fekete borítást kapott, amit csak a szürke Fujitsu Siemens logó tör meg. A fedél és az alsó rész szélén vörös díszítőcsík fut körbe, mely a monitor aljánál kissé elkeskenyedik.

Nagy, fekete dobozában néhány használati utasítás füzetet, a tápegységet és a fekete védőhuzatba rejtett notebookot találtuk.

A fényes borításokról általában mindenkinek a gyorsan karcolódás ugrik be rögtön. Ez a gyártónak is eszébe juthatott, mert a kis géphez stílusos, fekete borítású, piros belsejű, kívül-belül puha notebook skin is jár.

A laptop elején négy kis kék LED sorakozik, ezek a gép állapotát, a merevlemez-használatot, az akkumulátor töltöttségét és a touchpad helyzetét jelzik. A lámpák elég szerencsétlen helyen vannak, használat közben nem mindig lehet rájuk látni, ráadásul bal kezünkkel sokszor takarjuk őket. Melléjük került a mikrofon- és hangszórócsatlakozó. Ez utóbbi egyben egy SPDIF HD audiokimenet is, amelyel akár 7.1-es hangrendszerünket is megszólaltathatjuk. Az IEEE 1394 (FireWire) aljzattól jobbra, az előlap közepén tátong a kártyaolvasó nyílása. SD, MMC, MS, illetve MS Pro kártyákkal boldogul. Jobbra négy fényes fekete gomb lapul. A gombok és csatlakozók körül, kétoldalt helyezkednek el a sztereó hangszórók. A notebook hátulját a széles akkumulátor foglalja el, így oda már nem fért csatlakozó.

A gép bal oldalát nézve elsőre talán az optikai meghajtó tálcáját hiányolhatjuk. A kis Amilónak ugyanis slot-in DVD-írója van. A lemezt befogadó hasíték alatt, a szélén bújik meg a kiadógombja és a kis LED-je. A meghajtótól jobbra a Wi-Fi és Bluetooth adapterek közös, kissé olcsó hatású mechanikus kapcsolója helyezkedik el. Mellé egy eSATA–USB 2.0 közös aljzat került, éljen a helykihasználás alapon. Mint más modern notebookokról, tesztalanyunkról sem hiányozhat a HDMI aljzat, amely a sort záró tápcsatlakozó szomszédja lett. Az Si 2636 bal oldalán sincs nagy tülekedés. A ventilátor rostélyától balra a Kensington-zárt láthatjuk. Használatakor lehet, hogy szűkös lesz a hely, ha a tőle jobbra lévő Ethernet aljzatot is igénybe szeretnénk venni. A rostély másik oldalára két 2.0-ás USB, melléjük egy ExpressCard slot került. A modem valószínűleg nem sokaknak fog már hiányozni.

A notesz alja kevésbé izgalmas. Felül az akkumulátor helyezkedik el, alatta középen pedig az egyik memória-bővítőhely. Körülöttük néhány szellőzőrács segíti a hőleadást. A sarkokon lévő négy gumitalp között három félkör alakú kiemelkedés, valamint az akkumulátor is támasztja az alsó részt.

A képernyő felett helyezkedik el a mikrofon-páros, köztük az 1,3 megapixeles webkamerával. Ki-bekapcsolója egyben a lencse porvédő retesze.

Érdekesen oldották meg az akkumulátor beillesztését. Általában a számítógép alsó részéhez csatlakozik, de itt a két zsanér között is ráláthatunk. Telep nélkül használva nagy rés tátong a monitor alatt.

A kijelző nagyjából 130°-ig hajtható ki. Szokatlan alakú zsanérok tartják, melyek egyben a zárszerkezetet is helyettesítik, tehát nincs retesz vagy mágnes, ami lecsukott állapotban tartaná a fedelet.

Belső

Biztosan több olvasó fejében megfordult már a kérdés: hogyan nézhet ki egy notebook belülről? Most megmutatunk egy verziót. Általában a gép alján, kis fedelek alatt rejtőznek az egyszerűbben szerelhető, cserélhető alkatrészek, mint a memóriamodulok vagy a merevlemez. Az Amilo Si 2636 fenéklemezén csak egyetlen ajtót találtunk, mögötte az egyik memóriafoglalattal.

Oldalt, az ExpressCard foglalatánál két csavart kitekerve leválik egy darab a burkolatból, mely a merevlemezt rejti. Egyetlen húzással kiránthatjuk, ebben a ráragasztott műanyag nyelv segít.

További boncoláshoz el kellett távolítani a billentyűzetet, ami jelen esetben nagyon könnyen ment. Csupán néhány műanyag pöcköt kellett kioldani, és máris kiszabadult a fémlemez, amelyen a gombok sorakoznak. Gépünkhöz a Chicony szállította a klaviatúrát.

Billentyűzet nélkül már látszik néhány hardverkomponens. A tapipad fölötti csatlakozóba illeszkedett a klaviatúra szalagkábele. Jobbra fölül, az ablakokból a Wi-Fi modul és az 1 GB-os memóriaturbózó flashmemória kukucskál.

Néhány csavart kioldva, a fémlap alól elénk tárul a notebook lelke, a processzor, a chipkészet és a második memóriamodul. Érdemes belegondolni, hogy a billentyűzet alatt csak egy vékony fémlemez takarja a CPU-t és a többi alkatrészt. Egy folyadékos baleset katasztrofális következményekkel járhat.

Jó sok csavarozás és némi kis feszegetés kell még ahhoz, hogy teljesen lemeztelenítsük az Amilót. Így már látszik a teljes alaplap és belső elrendezés. Balra fölül van a hűtőventilátor, amely balra fújja a levegőt egy vastag hőcsővel megtámogatott bordára. Nagy talány, hogy honnan kapja a levegőt, mert ráborul a korábban eltávolított fémlap, és a notesz alján alig van szellőzőnyílás. Tovább haladva a cső mentén találjuk a masszív lefogatós processzort, majd a sokkal lazábban tartott chipkészletet. Ezután jön a második memóriamodul, majd a két mini PCI-s kártya. Először a TurboCache modul, majd a Wi-Fi adapter. Draft N megoldásról van szó, ezért három antennakimenetet kapott. Ezek vékony vezetékekkel futnak fel a monitor kávájába.

A jobb alsó részt a Panasonictól származó optikai meghajtó uralja, amit slot-in felépítése miatt elég nehéz cserélni. A klasszikus, tálcás meghajtók többnyire pár csavar oldásával (vagy még egyszerűbben) kiszerelhetőek. Fura a meghajtó vezetékezése, nem túl elegáns a szalagkábeles megoldás. Balra látszik a fémházas merevlemez. Középen virít egy nagyon csúnya megoldás. Két hosszú vezetékkel egy méretes kondenzátort szigetelőszalagoztak ide. Furcsa, hogy ennek az utólagos betoldásnak tűnő valaminek konkrét aljzata van az USB csatlakozók környékén, és a NYÁK-ra is felrajzolták a helyét, tehát mégsem annyira utólagos betoldás.

Platform – CPU, RAM, VGA

A Fujitsu Siemens Amilo Si 2636 Intel Centrino Duo platformra épül. A notebooknak létezik 2200 MHz-es, 4 MB cache-es CPU-val (T7500) felszerelt változata is. Hazánkban egyelőre a kisebbik, 2000 MHz-es processzorral (T7250) kapható, amely 2 MB másodszintű gyorsítótárral rendelkezik. Ehhez GM965 északi és ICH8-DO déli híd kapcsolódik. Grafikus vezérlője a jól ismert GMA X3100-as, chipkészletbe integrált mag. A vezetékes kapcsolatot a Marvell Yukon gigabites Ethernet csatoló, a vezeték nélkülit a Draft-N-es Intel 4965AGN WiFi biztosítja. Tesztgépünkben 2 GB DDR2-667 memória, 250 GB-os Western Digital winchester és Panasonic DVD-író volt. Természetesen a Bluetooth modul is tartozék. További extra a beépített 1 GB-os TurboMemory flashtároló, amely a Vistával Ready Boostra használható.

Néhány alkalmazással megvizsgáltuk az egyes komponensek teljesítményét. Ezek az adatok szinte teljesen elvonatkoztathatóak a notebook külső tulajdonságaitól; ugyanezzel a processzorral, chipkészlettel és memóriával bármilyen más márkájú gép közel azonos eredményeket érne el. A méréseket Windows Vista operációs rendszerrel végeztük alapértelmezett grafikai beállításokkal – tehát működött az Aero felület. A későbbiekben – minden bizonnyal az első javítócsomag megérkezte után – megvizsgáljuk majd, hogyan viszonyul egymáshoz a notebookok viselkedése Vista és XP alatt. Összehasonlítási alapnak a kicsit gyengébb processzorú, nemrég tesztelt MSI PR200 YA Editiont használtuk.

Az Everest processzortesztjeiben, a Cinebench renderelésnél és a SuperPI számolásánál is szinte hajszálpontosan a két CPU közti órajelbeli különbségnek megfelelő arányú eredmények születtek. A WinRAR tömörítésnél nagyobb volt a különbség, ami a nagyobb memóriasebességnek köszönhető.

Mindkét noteszgépben 2 GB 667 MHz-n működő DDR2-es memória volt, mégis 20% körüli eltérést mutatott a két notebook. Ez az Amilo magasabb, 200 MHz-es FSB-jének köszönhető, mely az MSI-nél csak 166 MHz volt.

Megegyeztek a grafikus magok is, mindkét gépben X3100-as dolgozott. Az Amilo plusz 500 MHz-es CPU-besegítése jól látszik az eredményeken. A processzorra és memóriára is támaszkodó tesztek (game tesztek, Vertex Shader) eredményei közt 20–30%-os különbség volt, míg a főleg a videokártyát igénybevevőké (fill-rate, Pixel Shader) alig különböztek.

Adattárolás, Wi-Fi

A piros csíkos notebook 250 GB-os Western Digital Scorpio merevlemezzel rendelkezik, amely 5400 rpm-en pörög, 8 MB gyorsítótára van és SATA interfészen kapcsolódik. A gyártó 12 ms-os elérési időt ígér. Összehasonlítási alapnak az MSI PR200 160 GB-os WD Scorpióját vettük.

A görbék alakja hasonló, de a nagyobb merevlemez kicsivel 60 MB/s alatt kezdett, a kisebb csak 45–50-nel. Az elérési idők és a gyorsítótáras löketszerű sebességek közel voltak egymáshoz. Persze ez az egyező chipset miatt volt. A PC Mark Windows XP betöltést imitáló tesztjében 12,99 MB/s-os eredményt ért el a 250 GB-ossal, míg a 160-as csak 6,7 MB/s-ot tudott.

Leteszteltük az eSATA és USB portok teljesítményét is egy 400 GB-os Samsung Spinpoint T166 winchester segítségével.

3,5 colos Samsung 400 GB – eSATA és USB 2.0

Az eSATA-ra kötött 3,5 colos HDD szinte ugyanolyan gyors volt, mint a belső SATA, sőt elérési ideje rövidebb, löketszerű tempója pedig majnem másfélszer akkora lett. Lényegében gyorsabb rendszert lehetne telepíteni eSATA-ra, mint a belső merevlemezre. Az USB 2.0-ra kapcsolt winchester sebességének az USB szab gátat.

Az utóbbi időben tesztelt notebookok optikai meghajtói elég jól szerepeltek, asztali társaiktól nem sokkal maradtak el az írási minőségük tekintetében. Az Amilóhoz a Panasonic UJ-875S slot-in DVD-íróját kapjuk. Ugyanezt a meghajtót használják az Apple több notebookjában is. Egyrétegű DVD-ket nyolcszorosan, kétrétegűeket hatszorosan, DVD-RAM lemezeket ötszörösen képes írni, 2 MB gyorsítótára van. A teszthez a legkedveltebb TDK és Verbatim lemezeket, valamint egy Philips újraírhatót használtunk. Akinek gondot okoz az eredmények értelmezése, olvassa el korábbi írásunkat a mérések mögötti elméletről.

Az optikai meghajtó mínuszos (kötőjeles) DVD-knél CAV, a pluszosaknál P-CAV írási stratégiát használt. 8-szoros csúcssebességnél nagyjából 11 perc alatt készültek el a lemezek, ez közel 6-szoros átlagot jelent. Olvasásnál is 8-szoros volt a legnagyobb sebesség. A CAV és P-CAV eljárások és a nagyobb kezdősebesség miatt alig 10 perc kellett a teljes DVD visszaolvasásához.

Panasonic UJ-875S-hez a Verbatim DVD-R 16x ajánlott

A legjobb eredményt a Verbatim DVD-R írásával érte el. A lemez elején és végén megsűrűsödtek a belső paritási hibák, de egyrészt kevés alkalommal lépte át a szabványban elfogadott 280-as határértéket, másrészt a minőség szempontjából fontosabb külső hibák száma alacsony maradt. A javíthatatlan PI hibák (PIF) szintje is jóval 4 alatt volt – szép eredmény. Jó lett a pluszos Verbatim és mínuszos TDK is. A pluszos TDK lemez jóval gyengébben szerepelt, a 6-szorosnál gyorsabban felírt részek PI és PO hibái egyszerre jelennek meg, ennek megfelelően a PIF szint az égbe szökött. Ezek a területek kis sérülés, karc esetén is javíthatatlanok lesznek, szóval a TDK+R nem ajánlott a legféltettebb adataink tárolására. A Philips újraírhatóját megírta ugyan, viszont a visszaolvasás már nem ment, a lemez második felétől, a gyenge TDK-éhoz hasonló, hatalmas PI és PO hibacsomót tartalmazott.

A notebook Wi-Fi moduljának teszteléséhez az Edimax BR-6504n típusú, Draft-N-es routerét, és egy IBM X40 notebookot használtunk USB-s Draft-N Wi-Fi adapterrel, amelyben a routerhez hasonlóan Ralink chipkészlet osztotta a biteket. Az alábbi képen felvázoltuk a tesztkörnyezetet. Kétszintes családi házról van szó, melyben a mérések többségét a felső szinten végeztük, de teszteltünk az alsó szinten és az épületen kívül is.

A routert a 0. pontba, a két Wi-Fi egység közti átviteli sebesség vizsgálatához használt második tesztgépet az 1-gyel jelzett pontba helyeztük, a méréseket pedig az 1–9. pontokon végeztük. A 6-os pozíció fél szinttel lejjebb, a 7-es a földszinten, a 8–9-es pedig a házon kívül volt.

A router közelében, szabad rálátással nagyon magas, 6,5 MB/s átviteli sebességet mértünk, ami a szomszéd szobában lévő 3. ponton 1 MB/s-mal csökkent. A 6 méterre lévő 4. pont előtt egy téglafal volt, ennek ellenére az átviteli tempó még alulról karcolta az 5 MB/s-et. A félemeleten elveszett a jel néhányszor, a sebesség 600–1500 kB/s között hullámzott. A földszinten már csak 500 kB/s-ot tudtunk tartani. A házon kívül a notebook egyre nehezebben találta meg az útválasztót, de még ott is felkúszott a sebesség 400–500 kB/s-ra. Amikor az adatforgalom másik végén is Wi-Fi modul dolgozott, az eredmények nagyjából megfeleződtek, a hatótávolság is csökkent. A 6. ponttól erősen gyengült a jel, de kicsit stabilabb volt a kapcsolat, mint korábban. Kint már alig 80 kB/s-mal vánszorgott.

Monitor, billentyűzet

A laptop 13,3 hüvelykes WXGA kijelzője 1280x800 pixel megjelenítésére képes, 113,5 dpi-s felbontásban, 0,224 mm-es pixelméretekkel. BrilliantView nevű fényes bevonat került rá, amely élénkíti a színeket és nagy élességet, illetve kontrasztot biztosít. Legalábbis papíron.

A kalibrációt a GretagMacbeth Eye One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro, illetve az Eye-One Match szoftverekkel végeztük. A programok azt mérik, hogy a képernyőn megjelenő színek mennyire térnek el a referenciától. Ezt az eltérést a deltaE értékkel határozhatjuk meg. A kisebb deltaE érték kisebb különbséget jelent a referenciához képest. A szabály általánosan az, hogy ha a deltaE nagyobb háromnál, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól, tehát szemmel láthatóan különbözik tőle. Az ennél kisebb különbséget már nem látjuk. DeltaE<1 esetén a színhűség szinte tökéletes.

A kalibráció előtt mért színek nagyon eltértek a referenciától. A Blue Eye programot használva az élénk tónusokat sikerült ugyan beállítani, de a szürkeárnyalatokkal és pasztellekkel nem boldogult egyik kalibráló szoftverünk sem. A DeltaE értékek így is körülbelül a kétharmadukra csökkentek, tehát javult a kép. A színprofil innen tölthető le. A színhelyességhez a fényerőt egészen a felére kellett levenni, ami mutatja, hogy a Si 2636 TFT panelje milyen fényes. Ez és a kimért 430:1-es kontrasztarány nagyon jól jöhet erős napsütésben.

A képernyő megvilágítása alulról érkezett, ezért az alsó rész kicsivel erősebben világított a fentinél, de nagyjából egyenletes volt.

A kijelző betekintési szögeit elnézve az Si 2636 valószínűleg TN+film panelt kapott. Alulról hamar besötétedett, a színek átfordultak. Felülről nézve csökkent a kontraszt, a kép kivilágosodott. Oldalról jobb volt a helyzet, nagyjából megmaradtak a színek.

A panel válaszidejét a PixPerAn programmal vizsgáltuk úgy, hogy a száguldó kisautót 1/15-ös záridővel fényképeztük le. Az utánhúzás körülbelül a 16 ms-os asztali monitorokénak felel meg. Nem igazán zavaró, filmezés vagy játék közben szinte észrevehetetlen.

FSC Amilo Si 2636 – 16 ms-os MVA (AOC LM2028)

A billentyűzet elsőre kicsit furcsa volt, közepén pár millimétert kilengett, de ezt egyszerűen orvosoltuk.A trükk annyi, hogy a billentyűzetet kiszerelve – amit egyébként egy csavar sem fog alulról, a baj valószínűleg ebből adódik – nagyon finoman kicsit homorúvá kellett hajlítani. Így már szépen ráfeküdt az alaplapot takaró fémborításra, és nem volt vele több gondunk. Az Fn-nel előhívható funkciók jelei, piktogramjai is fehérek, mint a normál feliratok, ezért eleinte keresgélni kellett őket. Ami még megszokást igényelhet, az a kikapcsológomb helye, ugyanis elég közel került az Esc-hez, tehát nem árt vigyázni, hogy hová nyúlunk. Ezen a részen három kék lámpát találunk, az adatforgalom szerint villogó Bluetooth/Wi-Fi állapotát jelzőt, és a Num, Caps lockokét. Fényerejük szerencsére nagyon visszafogott, látszik, hogy tájékoztatásra és nem a szoba bevilágítására tervezték őket.

Egészen jó, gumis hatású tapintása volt a billentyűzetnek. A gombok könnyen jártak, leütéskor nem volt zavaróan kemény csúcspont, majd onnan átesés. A korábban tesztelt MSI megoldásoknál igényesebbnek tartjuk. Dicséretes, hogy az összes ékezetes betű teljes szélességű gombot kapott, kétsoros az Enter, és kellően nagy a Backspace is. A kurzormozgatók azért karcsúsodtak egy kicsit, akárcsak a Home-End és PageUp-PageDown.

Ritka látvány notebookon a kerek tapipad. Az Si 2636-ra ilyet tettek, de egyszerűen nem illik rá. Jobban mutatott volna egy sima téglalap alakú, amit esetleg egy vékony, piros kerettel is körbevesznek. Tapintása elfogadható, Synaptics driverének köszönhetően nagyszerűen finomhangolhatjuk. Ha a touchpadot körülölelő szálcsiszolt fémgyűrűt egy óra számlapjaként nézzük, akkor körülbelül öt és hét óra között lehet még kényelmesen megnyomni a gombokat.

A notebook élén elhelyezkedő négy multimédia-gombot alig lehet kitapintani, annyira belesimulnak a felületbe. Az első párral a hangerőt szabályozhatjuk, a harmadik a némításra szolgál. Az utolsó egy indítás/szünet gomb, ezt szinte minden médialejátszóban rendeltetésének megfelelően használhatjuk. Egyes programokban – például Winamp – bármilyen funkciót a gombokhoz rendelhetünk. A képernyő feletti, 2,5 centiméter vastag részt sem hagyták üresen, itt található az 1,3 megapixeles, egészen jó képű webkamera és a páros mikrofon. A mikrofonok kiszűrik a háttérzajokat, tiszta felvételt biztosítanak.

Melegedés, zaj, akkumulátor

A melegedés és zajszint méréséhez először 20 percig nyugalmi állapotban állni hagytuk a gépet. A második hőmérséklet-mérés előtt egy órán keresztül maximális terhelés mellett használtuk. A szobában mindeközben 23 °C volt.

Nyugalmi állapotban a billentyűzet és környéke 32–33 fokig melegedett. Az egyedüli kiugró, 39 fokos értéket a touchpad mellett lévő merevlemez okozta. Két csuklónk alatt a hőmérsékletkülönbség jól érzékelhető volt. Az optikai meghajtótól eltekintve alul is elég egyenletesen alakultak a hőfokok. Ventilátora alig hallhatóan ment, 5 cm-ről 47 dB-t mértünk, ami átszámolva 21 dB-nek felel meg. A processzor 47–48 °C-os volt.

Ezután meghajtottuk a kis Amilót, hadd melegedjen. Sokáig vártunk, de az előző állapothoz képest nem sok változás tortént. Három ventilátorfokozata hangra közel volt egymáshoz, legfeljebb 24 dB-t mértünk. A billentyűzetnél szinte alig pár fokot emelkedett a hőmérséklet. A winchester sem lett sokkal melegebb, de a két oldal közti különbség megmaradt. Az értékeket elnézve csak találgathatnánk, hogy hol van a processzor, az egyedüli árulkodó jel az a bizonyos 42 °C a jobb oldalon, ami egyben a burkolaton mért legnagyobb hőmérséklet. Bátran kijelenthetjük, a hűtőrendszer jól végzi a dolgát. A CPU maximális terhelés alatt 57–58°C-ig melegedett, kifelé 49 fokos levegőt fújt. Az 1,5 GHz-es processzoros MSI PR200 YA burkolata az Amilóéhoz hasonlóan nem nagyon melegedett, viszont a CPU hőmérséklete ott 70–72 fokig felkúszott.

A kis gép 6 cellás áramforrása 5200 mAh-s és 57,7 Wh teljesítményű. Külsőre egészen kicsi volt a telep.

Az akkumulátor-merítéseket a legkisebb terheléses teszttel kezdtük. Ehhez a Vista Power Saving profiljára váltottunk, a kijelzőt a legkisebb fényerőre, a processzorhasználatot a lehető legalacsonyabbra állítottuk. A kijelző és merevlemez leállítását is kikapcsoltuk. Ezalatt csak egy szöveges fájl görgetése ment. Második merítéskor a fényerőt a felére vettük, és a processzort teljesítményét úgy állítottuk be, hogy a folyamatosan lejátszott 720p-s, 1280x720 felbontású DivX videó ne akadozzon. Végül a legnagyobb terheléssel hajtottuk a kis notebookot. Ehhez a High performance energiagazdálkodási profilt használatuk, maximális fényerejű kijelzővel és bekapcsolt Wi-Fi-vel. Lemértük az akku feltöltéséhez szükséges időt is bekapcsolt és kikapcsolt géppel.

Az első akkumerítés eredménye igazolja a gyártó által ígért teljesítményt. Az 5200 mA-es teleppel több mint öt óráig olvasgathattunk a notebookon. Eközben a processzor 1088–1200 MHz-re lassult. A videolejátszás bő két órán keresztül folyt, mialatt az 1600 MHz-re lassuló CPU 60–80% terheléssel ment. A maximális teljesítménnyel végzett merítést 110 percig bírta. A feltöltés bekapcsolt gépnél három órát vett igénybe, kikapcsolva nem valami sokat, 11 percet csökkent ez az időtartam.

Értékelés

Kipróbálva nem igazán tudjuk eldönteni, hogy a 13,3 hüvelykes (szub)notebook jó ötlet-e vagy sem. Kicsinek nagy, különösen a 2 kilogramm fölötti tömegével. Ennek a nagyságnak persze előnye is van, például teljes szélességűek az ékezetes billentyűk, és a monitor pixelei sem olyan parányiak. Más kérdés, hogy a vastag keretes, 13,3 colos TFT panel helyére éppen befért volna egy 14,1 colos. Az új méret elterjedését minden bizonnyal fékezi majd, hogy a gyártók kisgépnek sorolják be – szerintünk nem az –, ezért drágán adják.

Rengeteg pro és kontra érvet lehet felsorolni a Fujitsu Siemens Amilo Si 2636 kapcsán. Alapvetően egy nagyon jó kis masinának ismertük meg, bár formailag van még mit csiszolni rajta. Szép a lakkos felület, de karcolódni fog. Még jó, hogy adnak hozzá táskát, ami egyébként egészen igényes. Nekünk tetszett a piros perem, de a kerek tapipad egyetlen ívhez sem illett.

Teljesítményével tökéletesen meg voltunk elégedve. Processzora gyors, elég sok memória van alatta, méretes a merevlemez, jó az optikai meghajtó, van N-es Wi-Fi, és kapunk 1 GB-os flash gyorsítót is. Van rajta eSATA, HDMI, sőt még nyolccsatornás, digitális hangkimenet is. Mindezek mellé a gép alig melegedett, szép csendben tette a dolgát. Lelassítva a processzort az akkumulátoros idő elérte az öt órát, és maximális terheléssel is majdnem kettőig bírta.

A monitor hatalmas fényerejének köszönhetően nagyon világos környezetben is használható marad. Igaz, nem sikerült túl jól a kalibrációja, de színeit kellemesnek éreztük, a betekintési szögek is kielégítették a notebookos igényeket. Dicséretet érdemel a billentyűzet. Elsősorban azért, mert az összes ékezetes gomb teljes szélességű. Tapintásuk és mozgásuk is kellemes.

A hazai piacon van egy negatívum, amivel ennek a notebooknak meg kell küzdenie. Az Amilo név finoman fogalmazva sem cseng valami jól, ami a rengeteg olcsó géppel beszerzett, arányaiban talán nem is olyan sok negatív tapasztalatnak tulajdonítható. Általános szabály, hogy mindig csak az kiabál, akinek baja van, az elégedett felhasználók szép csöndben használják eszközüket. Nyilván több problémás darab akad a nagyobb volumenben eladott gépek között, mint a kisszériásoknál, még akkor is, ha általános minőségük közel van egymáshoz. Naivság lenne azt hinni, hogy az egyes márkák azonos árú termékei között jelentős eltérés van ezen a területen. Mindenesetre a Fujitsu Siemens is felismerhette már, hogy az Amilo név nem valami fényes, ezért váltott a közelmúltban az olcsóbb üzleti gépek szegmensében Amilo Pro-ról Esprimo Mobile-ra.

Mindettől függetlenül az egyébként tényleg jó Si 2636-on ott virít az a fránya felirat. Pedig nem egy olcsó darab. Néhány hete a forgalmazótól 300 000 forintos árat kaptunk mai tesztkonfigurációnkra, amihez Windows Vista Home Premium és egy éves jótállás jár. Azóta már 270 000 forint alatt is láttuk. Körülnézve a piacon azt találtuk, hogy nagyon kevés hasonló gépet lehet kapni. A Toshiba U300 például ugyanilyen kiszereléssel, igaz, 2 év garanciával, jó 50 000 forinttal drágább. Amilo vagy sem, nekünk tetszett az Si 2636.

Fujitsu Siemens Amilo Si 2636

rudi és ndavid

A Fujitsu Siemens Amilo Si 2636-ot a Fujitsu Siemens hazai képviselete, a DVD-ket a Digitaldepo és a Procomp Hungary Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.