Hirdetés
Okos otthon és monitor
Márciusban teszteltük a Logilink SmartHome okosotthonrendszerét, amiből akkor sajnos még kimaradt az egyik érdekes elem, a villanykörte. Most viszont már a SmartHome LED Light is kapható a hazai piacon 17 000 forint körüli áron. Működéséhez elengedhetetlen a SmartHome Central központi egység, ami mintegy 28 000 forintba kerül. A 10 wattos izzó 3000 kelvines, meleg fehér fényt bocsát ki 720 lumenes maximális fényárammal, ami hozzávetőleg 60 wattos hagyományos izzónak felel meg. Fényereje, ki- és bekapcsolása okostelefonnal szabályozható, és a többi, rendszerbe között SmartHome eszköz által küldött riasztásra is tud reagálni.
A Smanos már több mint egy évtizede foglalkozik otthonra és kisirodákba szánt biztonsági rendszerekkel; ennek az ágazatnak új lendületet adott az okostelefon-alapú vezérlésre építő megoldások beindulása. Ilyen például a Smanos W100 is, ami ugyan az egyszerűbb okos otthonokhoz hasonlóan Wi-Fin keresztül irányítható, viszont az egyes modulok már a komolyabb, 868 MHz-es frekvencián dolgoznak együtt. Az alapcsomagban egy nagyon csinos, érintőképernyős központi egységet, két távirányítót, egy mozgásérzékelő és egy ajtó- vagy ablaknyitást figyelő modult kapunk.
Riasztás (tehát mozgás vagy nyitás) esetén alapvetően a Wi-Fin keresztül push üzenetet kapunk, de vezetékes telefonra kötve riasztási hívás kérhető, vagy éppenséggel a beépített sziréna is aktiválható. Világos, hogy egy ilyen rendszernél a startoló csomag csak egy belépő alapot jelent, ezért a Smanos többféle különálló szenzort kínál, melyekből legfeljebb harminc fűzhető egy központi egységre.
További négy ablak-/ajtónyitás-érzékelő 23 000 forintba kerül, van vízszivárgás-riasztó 7500 forintért, üvegtörés-érzékelő 10 000 forintért, gázszivárgás-riasztó 12 000 forintért, többféle mozgásérzékelő 8-10 000 forint között, de RFID kulcs és pánikgomb is. Szintén hasznos komponens az IP6 kamera, ami Wi-Fin kommunikál, 720p-s videót tud felvenni, látószöge pedig 110 fok. A Smanos W100 készlet önmagában 57 500 forintba kerül, az IP6 kamerával együtt 87 500 forintért vásárolhatjuk meg, míg a kamera ónállóan 37 800 forintot kóstál.
Felhívnánk játékos kedvű olvasóink figyelmét egy nagyon jó kis – vagyis inkább nagy – Acer monitorra. A 27 hüvelykes Acer Predator XB270HU-ról van szó, ami kifutósorba került, ezért most akciós áron, 209 900 forintért vásárolhatóak meg az utolsó darabok az Oázis Computernél. A 27 hüvelykes kijelző felbontása 2560x1440 pixel, panelje IPS technológiás villogásmentes háttérvilágítással, 144 Hz-es frissítéssel, és támogatja az NVIDIA G-Sync technológiáját. Csatlakozóból DisplayPort 2.0 és négy USB 3.0 került rá. Egyúttal befutott utódja is, az Acer Predator XB271HU, ami nagyon hasonló tulajdonságokkal bír, viszont 249 990 forintba kerül.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!