Acer Predator Galea 550
Az Acer azon cégek közé tartozik, amelyik termékkínálatával megpróbálja a lehető legteljesebb mértékben lefedni a gamer szektort. A tajvani vállalat portfoliójában így a számítógépek és notebookok mellett megjelenítők, illetve gamer kiegészítők is találhatóak.
Ez utóbbi csoportot erősítik a mikrofonos fejhallgatók, amelyek közül többet kipróbáltunk már korábban. Az eddigi tapasztalataink általában pozitívak voltak, ezért nagy reményeket fűztünk a tesztlaborunkba érkezett, vezeték nélküli Acer Predator Galea 550 headsethez, ami a közelmúltban bukkant fel.
Külső
A játékosokat megcélzó fejhallgatók között rengeteg a kifejezetten bazári, feltűnő díszítőelemekkel hivalkodó, extrém színezésű termék. Az Acer Predator Galea 550 azonban nem tartozik közéjük: az elegáns, letisztult, visszafogott külsejű modellek táborát erősíti. Hozzánk egyébként is ez a vonal áll közelebb, de nyilván ízlés dolga, hogy kinek mi tetszik.
Azért a manapság nagyon divatosnak számító LED-ek nem hiányoznak róla, ezeket a hangszóróház szélére, illetve a középen elhelyezett logó mögé pakolták. Sok rokontól eltérően ez a headset csak egy színben, állandó fényerővel tud világítani. A bal oldali hangszóróházon található a kezelőpanel, valamint két USB Type-C csatlakozó. Ezek közül az egyik az akkumulátor töltésére szolgál, a másikon keresztül pedig a mikrofon csatlakoztatható.
A dobozban a fejhallgató mellett megatalálható az említett mikrofon, egy USB Type-C kábel, valamint egy adóvevő, egy használati utasítás, valamint egy kartonból készült állvány, amire fel lehet tenni a headsetet, amikor az nem a fejünkön van.
Acer Predator Galea 550 | |
Kialakítás | zárt, over-ear |
---|---|
Hangszóró | dinamikus, 50 mm |
Frekvenciaátvitel | 20 - 20 000 Hz |
Impedancia | 32 ohm |
Érzékenység | 95 dB |
Teljesítmény | n. a. |
Kábel hossza | - |
Súly | 340 gramm |
Csatlakozó | 2 db USB Type-C |
Vezeték nélküli kapcsolat hatótáv | kb. 15 méter |
Tartozékok | használati utasítás, töltőkábel, adóvevő, mikrofon, karton állvány |
Extrák | Bluetooth 5.2, rádiós adatátviteli kapcsolat (2,4 GHz) |
Gyártó honlapja | www.acer.hu |
Termék honlapja | Acer Predator Galea 550 |
Fogyasztói ár | 49 900 forint |
Használat közben
Kényelem
A jól bevált módon a hangszóróházak fel-le tologathatóak a kellően merev, vastagon párnázott fejpánton, aminek köszönhetően eltérő fejméretű emberek is komfortosan használhatják. A gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy megfelelően simul a fejre, és hatékonyan osztja el a terhet, nem nyom, nem szorít, és nem csúszkál.
340 grammos tömegével ebben a termékcsaládban a nehezebbek közé tartozik, de ez mit sem számít, ha jó a kialakítás, hiszen még egy egész napon át tartó használat során sem érezni, hogy nyomna, így nem válik kényelmetlenné. A memóriahabos fülpárnákat a leggyakrabban alkalmazott módszertől eltérően nem műbőr, hanem puha, plüss-szerű anyag fedi, ami jó választásnak bizonyult.
A külvilág zavaró zajaitól egész hatékonyan szigeteli el a felhasználót, de közben megfelelően szellőzik, így befülledéstől sem kell tartani, és tapintásra is kellemes, nem irritálja a bőrt. Sajnos a dobozban tartalék párnák nem kaptak helyet, pedig azért az hasznos lehetett volna, mert tapasztalataink szerint ez a komponens hajlamos a legkorábban elvásni, elvékonyodni, elszakadni, elkopni.
Kezelés
Vannak olyan gamer fejhallgatók, amelyek beállításai, paraméterei módosíthatóak szoftveresen is, azonban ez nem tartozik közéjük. A vezérléshez a hangszóróházon található gombokat kell nyomkodni, segítségükkel állítható a hangerő, lehet váltogatni két hangprofil (Normál/Játék) között (az egyiknél kicsit több a basszus).
Hirdetés
Emellett ezekkel a gombokkal lehet hívásokat fogadni vagy zeneszámokat léptetni, ha valamilyen médialejátszó fut a hozzá csatlakoztatott eszközön, illetve az egyik gombbal némítható a mikrofon, ami olykor hasznos lehet.
Csatlakoztathatóság
Vezetéken
Sajnos a termék nem támogatja a vezetékes kapcsolatot, tehát hiába van rajta két USB port is, ezeken keresztül hiába csatlakoztathatjuk bármilyen egységhez, annak hangját nem fogjuk hallani. Persze, világosan érződik, hogy a világ a vezetékmentes eljárások felé halad, de ettől függetlenül hiba ezt az opciót kizárni, ez csak felesleges korlátotok közé szorítja a felhasználót. Egyszerűen megoldhatták volna ezt, levehető kábellel is akár, de erre a jelek szerint nem volt szándék.
Bluetooth
Az Acer Predator Galea 550 támogatja a Bluetooth kapcsolat használatát. A kompatibilis eszközök hamar felismerik, a párosítás pillanatok alatt lezajlik. A kapcsolat stabil, egyszer sem tapasztaltuk, hogy megszakadt volna, és szakadozással, szaggatással sem találkoztunk. A hatótávolság nagyjából 15 méter, a késleltetés pedig minimális, ami a zenéknél, filmeknél, videóknál nem zavaró, az akciójátékoknál viszont picit az lehet.
Wi-Fi
A headset lehetővé teszi az adatátvitelt rádiójeleken (2,4 GHz) keresztül is. Ehhez nem kell mást tenni, mint a dobozban található apró adóvevőt csatlakoztatni a számítógép USB portjába. Az eszközök rögtön megtalálják egymást, a kapcsolat igen stabil, villámgyors és mentes a késleltetéstől, ami a játékoknál fontos lehet, a hatótávolság pedig így is kb. 15 méter. Próbáltuk számítógépen kívül más eszközzel is, de sem az Xbox Series X konzollal, sem az LG okostévével nem volt hajlandó együttműködni.
Vannak hasonló eszközök, amelyek egyszerre képesek kezelni a két adatátviteli technológiát, tehát például, amíg az adóvevő a PC-be van dugva, addig Bluetooth-on keresztül a telefonhoz csatlakozik, és mindkét forrásból származó hangot egyszerre halljuk, ami hasznos lehet, ha például játék közben hívást kapunk, ez azonban itt nem működik. A két vezeték nélküli technológia között a mikrofonnémító gomb hosszú ideig történő nyomva tartásával tudunk váltatni.
Energia
A használatához szükség van a beépített akkumulátorra, amely 11 órányi működésre elegendő energiát biztosít. Ha lemerült, akkor muszáj egy időre félretenni a fejhallgatót, hiszen a külön energiaforrást nem igénylő kábeles kapcsolat nem támogatott. A töltés egyébként nagyjából két és fél órát vesz igénybe, ami azért messze van az ideálistól.
Hangminőség és értékelés
Hogy szól?
Az 50 mm-es hangsugárzókkal felvértezett Acer Predator Galea 550 sok riválisától eltérően nem kecsegtet mindenféle mágikus technológiával, például 360 fokos vagy térhatású hangzással. Ez viszont egyáltalán nem is baj, hiszen tapasztalataink szerint ezek a valóságban amúgy sem működnek soha. A sztereó hangteret viszont tökéletesen megteremti, legalábbis erre jutottunk, amikor kipróbáltuk a Fraunhofer Intézet ennek vizsgálatára szolgáló tesztfájljaival.
Magára a megszólalás minőségre sem lehet panasz. A hangzás kellően részletgazdag, tiszta, a basszusok erőteljesek, a dinamika sem hiányzik. A hangerő is megfelelő, és hanghibákba, azaz sistergésbe, statikus zörejekbe, zúgásba sem futottunk bele.
Mikrofon
A Type-C porton keresztül rádugható mikrofon a mai elvárásoknak megfelelően rugalmasan hajtogatható. Ellátták zajszűréssel, ami hatékonyan végzi a dolgát, a gyakorlati próba során nem tapasztaltak a vonal túlsó végén lévők semmilyen problémát. Az eszköz nem sistergett, még akkor sem, amikor kiabálásra, ordibálásra került sor, ami azért a játék hevében előfordulhat.
Értékelés
A tesztelés során arra jutottunk, hogy az Acer Predator Galea 550 egy jól használható, abszolút szerethető, de azért nem teljesen tökéletes gamer fejhallgató. A készülékházra applikált kezelőpanel megtanulása időt igényel, és még hosszabb használat után is előfordul, hogy rossz gombokat nyomkod az ember. Ezért jó lett volna, ha van mód a beállítások szoftveres módosítására, azonban ez a szolgáltatás hiányzik.
Mint ahogy a kábeles támogatás hiánya is fájó valahol. Szerintünk egy elsősorban játékosoknak szánt modellnél ez még mindig nagyon hasznos lehet, hiszen játék közben lemerülhet az akkumulátor. Ha már itt tartunk, akkor viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy a vezeték nélküli adatátviteli eljárások kifogástalanul működnek. A hang minősége is kiváló, e téren egyértelműen a jobb eszközök közé tartozik. Filmezésre, videózásra, játékra és kompromisszumokkal ugyan, de zenehallgatásra is alkalmas.
A kialakításával és a megjelenésével is nagyon elégedettek voltunk, hiszen egy kényelmes és szemrevaló eszközről van szó. Az Acer Predator Galea 550 headset ára jelenleg 49 900 forint, aminél vannak olcsóbb és drágább, vezeték nélküli gamer fejhallgatók is a piacon. Szerintünk a tudásához képest ez az összeg elfogadhatónak mondható, nekünk mindent összevetve tetszett a termék.
Acer Predator Galea 550 gamer headset
elefant
Az Acer Predator Galea 550 gamer fejhallgatót az Acer magyarországi képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.