Bevezető

Közel fél év telt el azóta, hogy utoljára processzorokat teszteltünk, és bár ez idő alatt forradalmi változások nem történtek, piacra került azért jó pár új modell, eljött tehát az idő egy újabb átfogó vizsgálathoz. A Core architektúra 13 hónapja mutatkozott be, és az akkor megjelent és általunk is tesztelt néhány típuson felül azóta újabbak érkeztek. Az AMD ugyan kicsit komótosabban, de szintén újabb modellekkel jelentkezett, nem nagyon tehetett mást. A két gyártó kegyetlen versenyt vív egymással, és ahogy értesülhettünk a hírekből, az Intel kihasználva hátterét igen nagy nyomást gyakorolt az AMD-re, amely ezt a harcot elég komolyan meg is sínylette. A Core 2-es processzorok azonos órajelen gyorsabbak az Athlon 64 X2-nél, ezért az AMD kénytelen volt ehhez igazítani árait, ami a negyedéves pénzügyi eredményeken meg is látszott. Lássuk tehát tesztünk szereplőit!

Az Intel felkészült ellenfeléből, majd minden fronton támadást indított [+]

Az Intel részéről utoljára a Core 2 Duo E4300-at teszteltük, amely a Core 2-esek családjának egy egyszerűsített, kisebb másodszintű gyorsítótárral és lassabb rendszerbusszal ellátott változata. Tesztünkből kiderült, hogy az E4300 a csonkítások ellenére is igen versenyképes, és ha a tuningot (illetve a tuninghoz szükséges, relatíve olcsó alkatrészeket) is bevonjuk az egyenletbe, akkor egyenesen tökéletes választás. Az Intel szerencsére nem ült a babérjain, ugyanis újabb „legjobb vétel”-várományos processzorokat dobott piacra. Áprilisban megjelentek a 20-asra végződő típusjelű Core 2-esek, az E6320 és az E6420, melyek az E6300 és E6400 lapkák megduplázott kapacitású másodszintű gyorsítóttárral ellátott változatai. Ezzel egy időben bejelentették az E4300 utódját, az E4400-at is, amely elődjénél 200 MHz-cel magasabb, azaz 2 GHz-es órajellel rendelkezik. Már tavaly novemberben tudni lehetett, hogy bár az Intel dollármilliókat költött a Core márkanév felfuttatására, a máig igen nagy ismertségnek örvendő Pentium márkanevet sem akarja kukába hajítani, ugyanis kétmagos, de kisebb másodszintű gyorsítótárral rendelkező processzorokat dob piacra Pentium márkanéven. Ennek megfelelően május környékén megjelentek a Pentium Dual-Core névre hallgató, valójában Core mikroarchitektúrára épülő processzorok is; ezeknek a márkanéven kívül semmi közük nincs a korábbi Pentiumokhoz.

Intel processzorok:

Core 2 Duo E6420/E4400 és Pentium E2160 [+]

Tesztünkben tehát összesen öt új Intel processzor teljesítményével ismedkedhetünk meg; ezen felül három régi modell is szerepet kap. A Core 2 Duo E6320 és E6420 tekinthető a korábbi sláger E6300 és E6400 továbbfejlesztett, 4 MB L2 cache-sel rendelkező, Conroe magra épülő változatának. Ez a két új CPU semmi másban nem tér el elődeitől. A 2 MB másodszintű gyorsítótárral és 200 MHz-es rendszerbusszal rendelkező Core 2 Duo E4400 is újdonság, ezt a kisebb L2 cache és a lassabb FSB különbözteti meg az E6300/E6400 párostól. Végül az igazi újdonság a Pentium Dual-Core E2140 és E2160, ezek 1,6, illetve 1,8 GHz-en ketyegnek, az FSB még mindig 200 MHz, de az L2 cache még kisebb lett, 1 MB-on osztozkodik a két mag. Tekintve, hogy az összes felsorolt processzor a Core mikroarchitektúrára épül, jellemzőik is nagyrészt megegyeznek. Jelenleg az összes Core 2 processzor 65 nanométeres gyártástechnológiával készül, ugyanazon utasításkészleteket támogatják, és fogyasztásuk is nagyon hasonló. A Core 2 E4000-esek és a Pentiumok további hátránya az E6000-esekkel szemben, hogy nem támogatják az Intel-féle virtualizációs technológiát, ami valljuk be, átlagos otthoni felhasználók számára nem egy komoly érvágás.

Intel processzorhűtők (E63xx/E64xx és E21xx széria) [+]

Érdekesség, hogy a specifikációk szerint az összes felsorolt processzor 65 wattos TDP-vel rendelkezik, ennek ellenére az Intel a Core 2-esekhez rézbetétes hűtőt csomagol, míg a Pentiumoknak be kell érniük egy sima alumíniumbordával. A hűtőventilátorok megegyeznek, maximális fordulatszámon (2800 rpm környékén, amire alapórajelen nincs igazából szükség) tényleg hangosak, viszont a Core 2 alig melegszik, és szerintünk bőven elég egy leszabályzott hűtő is alapórajelen.

Core 2 Duo E6420/E4400 és Pentium Dual-Core E2160 a CPU-Z szerint [+]

A CPU-Z-vel ellenőriztük a processzorokat, az E6420 az E6400-hoz hasonlóan 2,13 GHz-en, az E4400 2 GHz-en, az E2160 pedig 1,8 GHz-en jár. Érdekesség, hogy az E4400 és az E2160 is L2 steppinges (elvégre mindkettő Allendale magos), ami akár azt is jelentheti, hogy nagyjából ugyanaddig tuningolhatóak. A legmagasabb órajelű L2 steppinges processzor az E6400, amely 2,13 GHz-es órajellel rendelkezik, de tapasztalt olvasóink már jól tudják, hogy ezekkel szerencsésebb esetben (léghűtéssel) akár 3,6 GHz-et is elérhetünk, tehát van esély némi ingyen órajeltöbbletre. Az E6420 B2 steppinges, ahogy az E6700 (2,66 GHz) is, tehát itt is van „némi” remény a túlhajtásra. Minket a Pentium tartott leginkább lázban, hiszen egy rendkívül olcsó processzorról van szó, amellyel ha elérünk egy 3 GHz körüli órajelet, akkor nincs az az Athlon 64 X2, amivel meg lehetne fogni.

AMD processzorok:

Athlon 64 X2 6000+ [+]

Amíg az Intel azzal volt elfoglalva, hogy a Core architektúrát a piac minden szegmensébe eljuttassa, addig az AMD kénytelen volt az Athlon 64 X2-esekkel riválisához, pontosabban a riválisa által kiszabott árakhoz igazodni. A Core bemutatkozásával az AMD feladni kényszerült azt a kényelmes és igen jövedelmező stratégiát, amit addig folytatott: a Pentium D processzorok nehezen rúgtak labdába az Athlon 64 X2 mellett, így az AMD magasan tarthatta az árakat, és bizony-bizony a fejlesztéseket sem sürgette igazán (ez lett később minden probléma alapja). A 2,4 GHz-es órajelet (4000+ és X2 4800+) az AMD több mint egy évig nem lépte át, és csak akkor növelte azt (a 2,6 GHz-es FX-60-nal), amikor az Intel komoly izzadságszag kíséretében kiadta az utolsó NetBurst mikroarchitektúrára alapozó CPU-t, a Pentium Extreme Edition 965-öt, amely 3,73 GHz-en járt. Ekkor az AMD-nél a 65 nanométeres gyártás bevezetése még messze volt (a PEE már ezzel a csíkszélességgel készült), viszont a Core 2 egyre csak közeledett.

A DDR2-es memóriát támogató AM2-es foglalat bemutatásával együtt debütált a Windsor processzormag is, amely továbbra is 90 nanométeren készült, és először csak 2,8 GHz-ig skálázódott, majd később az FX-74 bemutatásával megszületett a csúcsot jelentő 3 GHz-es kétmagos Athlon, ám az AMD-nek azóta sem sikerült ezen az órajelen túllépnie. Mindez végül azt a manapság is megfigyelhető tendenciát eredményezte, hogy az Intel drágább processzoraival szemben az AMD nem tud felkínálni komoly alternatívát. A később megjelent Brisbane mag már 65 nanométeren készül, és bár fogyasztása alacsonyabb, a skálázhatósággal még mindig akadnak problémák: a legmagasabb órajelű Brisbane magra épülő X2 az 5000+, amely 2,6 GHz-en ketyeg, ez az órajel pedig közel sem elég a Core 2 ellenében. Ettől függetlenül az alacsonyabb csíkszélesség kifejlesztése és bevezetése létfontosságú volt az AMD számára, ugyanis csak így képes olcsóbban előállítani processzorait, vagyis mérsékelni kiadásait egy olyan időszakban, amikor az X2-es árak mélyrepülésben vannak.

A G1 steppinges Brisbane magra összesen öt modell épül, a 3600+, 4000+, 4400+, 4800+ és 5000+. Ezen processzorok órajelezése kicsit eltér a korábban megszokott gyakorlattól, ugyanis az 5000+-on kívül az összes órajelét feles szorzóval érik el (1,9 GHz, 2,1 GHz, 2,3 GHz, 2,5 GHz). Ez önmagában nem lenne probléma, de ismerve az AMD processzorok és a DDR2-es memóriák órajelének viszonyát, kicsit értetlenkedve állunk az AMD gondolkodásmódja előtt. Mint ismeretes, az Athlon 64 processzorok tartalmazzák a memóriavezérlőt, ennek pedig az a következménye, hogy a memória valós órajele mindig a processzor órajelének valahányada. Lévén, hogy feles szorzókkal adták meg a processzorok órajelét, a memória órajele sosem éri el a referenciaértéket. Például az 2,1 GHz-es X2-es mellett a memória 350 MHz-en jár (a valójában támogatott 400 MHz helyett), hiszen 2100-at 6-tal kell elosztani ahhoz, hogy a legmagasabb, de még a 400-as érték alatt található eredményt kapjuk (5-tel osztva már 420-at kapunk, ami 400 felett van, ezt pedig nem engedélyezi a processzor). Ez olyan ellenfelek ellenében, mint a Core 2, igencsak nagy luxus – az Athlon 64 teljesítményét nagyban befolyásolja a memória sebessége.

Jelenleg a piacon a Windsor és Brisbane magra épülő Athlon 64 X2-esek dominálnak, ezek pedig nem különböznek túlságosan. A csíkszélesség, az L2 cache és ebből kifolyólag a fogyasztás az, ami említésre méltó: a Brisbane magos processzorok 2 x 512 kB L2 cache-t tartalmaznak, míg a Windsorban még 2 x 1 MB található. A Brisbane magos processzorok TDP-je maximálisan 65 watt, míg a Windsor esetében a legalacsonyabb órajelű 5200+-nak 65 watt a TDP-je, az 5600+ már 89 wattal, a 6000+ pedig 125 wattal „büszkélkedhet”.

Athlon 64 X2 5000+ és 6000+ a CPU-Z szerint [+]

Az AMD processzorokat is a CPU-Z-vel ellenőriztük, problémánk nem akadt egyikkel sem. Jó kérdés, hogy ezeket a processzorokat vajon milyen mértékben lehet tuningolni. A 6000+ elvileg már most, 3 GHz-en is a 90 nanométeres technológia csúcsán van, és valószínűleg az sem véletlen, hogy a Brisbane magból a 2,6 GHz-es a legmagasabb órajelű. Az interneten utánanéztünk a túlhajthatóságnak, és néhány fórumozónak a Brisbane-t léghűtéssel sikerült 3–3,2 GHz környékére húzni, ami ismerve a Core 2-esek tuningpotenciálját, egyelőre nem túl biztató eredmény.

Összeállítottunk egy táblázatot, melyben szemléltetjük a két gyártó processzorainak jelenlegi (2007. augusztus 6-ai) magyar árait. Ezek az árak a jövőben biztosan változni fognak, de az összehasonlítás miatt muszáj felvázolnunk az erőviszonyokat. Mint látható, az alvégen található az X2 3600+ és a Pentium E2140, ezek közvetlen ellenfelek. Az X2 4000+ picit drágább ezeknél, de végülis ebbe a pakliba még befér ő is. 20 000 forintba kerül az X2 4200+ (melyet most nem teszteltünk) és a Pentium E2160. Mivel ennél csak egy kicsit drágább az X2 4400+, ezért ezeket is vehetjük közvetlen ellenfeleknek. Az AMD ártáblázatában 25 000 forint fölött tanyázik a 4800+, viszont az Intel oldalán a Pentium E2160-as 20 000 forintja után egy nagy űr van egészen 30 000 forintig, ahol is a Core 2 Duo E4300/E4400 következik, ami pont az Athlon 64 X2 5000+-szal egyeztethető össze. Ennél kicsit drágább az 5200+, ennek ellenfele az E4500 lenne, amely nemrég jelent meg, egyelőre nem teszteltük. Az Intel 2–3000 forint felárat kér a plusz 2 MB L2 cache-ért, ugyanis a Core 2 Duo E6300 és E6320 árcédulája között épp ennyi a különbség, viszont az AMD oldalán ebben az ársávban nem találunk processzort, az 5200+ olcsóbb, az 5600+ pedig drágább ezeknél. Elérkeztünk a 40 000 forintos összeghatárhoz, ahol az 5600+ mellett a Core 2 Duo E6400 található, ennél ismét csak 2–3000 forinttal drágább az E6420, amelynek már a 6000+ ellen kell megküzdenie. Összeségében úgy tűnik, hogy az AMD kicsit jobban lefedte ezt a 15 és 45 000 forint közötti árszegmenst, viszont ennél drágábban csak FX-ek vannak, melyeket ráadásul már csak párban lehet megvenni, míg az Intel még egy halom processzort kínál a felsőkategóriában. Hibának tartjuk, hogy az Intel nem kínál processzort a gyorsabbik Pentium és a leglassabb Core 2 között, ugyanis ebben az árszegmensben (kb. 22 500 és 30 000 forint között) is rengetegen vásárolnak.

Tesztkonfiguráció, fogyasztás, memóriatesztek

Korábbi tesztrendszerünket felfrissítettük némileg hardveres és szoftveres oldalról is. A Core 2-es processzorokat ezúttal Intel P35 chipsetes alaplapban teszteltük, és mind az AMD-s, mint az inteles rendszerünkbe 2 GB memóriát tettünk. Az Intel rendszert is DDR2-es memóriával teszteltük, ugyanis egyelőre a felhasználók többségének ez van a gépében, a DDR3 még gyerekcipőben jár. Az Asus M2N32-SLI Deluxe alaplappal akadt némi problémánk, ugyanis a jelen pillanatban legújabb, 1201-es BIOS-szal a memóriaelérési értékek drasztikus mértékben lecsökkentek a normálishoz képest (ez leginkább WinRAR alatt volt észrevehető), ezért végül a hibátlan(nak tűnő) 1101-es BIOS-t használtuk. A memóriákat mindkét rendszer esetében 800 MHz-en járattuk 4-4-4-12-es időzítéssel, az nForce chipset lehetőséget ad a Command Rate beállítására is, ezért AMD platformon ezt 1T-re állítottuk.

Tesztprogramok

• Szintetikus tesztek
  • Lavasys Everest Ultimate Edition v4.0
  • Sciencenmark 2.0
• Konvertálás-kódolás
  • TMPEGEnc XP v4
  • VirtualDub v1.6.19 + DivX 6.6.1
  • QuickTime 7.1
  • Windows Media Encoder + Advanced Profile
  • iTunes v7.0.1
  • L.A.M.E. MT v3.97b2
• Tömörítés, fotó-és filmfeldolgozás, illetve szövegfelismerés
  • 7-Zip v4.48
  • WinRAR v3.7
  • Adobe Photoshop CS3
  • Adobe Premier Pro v2.0
  • Sony Vegas 7.0
  • ABBYY FineReader v8.0
• Renderelés
  • POV-Ray v3.7 beta16
  • Cinebench 9.5
  • 3ds max 9
  • Lightwave 9
  • Maya 8
• Játékok
  • Prey
  • Far Cry
  • The Elder Scrolls: Oblivion
  • Test Drive Unlimited
• Webszerver tesztek
  • Apache v2.2.3
  • Web Application Stress Test

A tesztszoftverek sorát is frissítettük, a csokorba bekerült az Everest legújabb verziója, a DVDShrink helyett a VirtualDubbal teszteltünk, a TMPEGEnc-et is frissítettük, ugyanígy tettünk a tömörítőprogramok, illetve a Photoshop esetében is, és a játékokat is lecseréltük. A CPU–VGA párosokkal foglalkozó cikkeink kapcsán megtanultuk, hogy játékok alatt inkább a VGA a szűk keresztmetszet, ezért hogy ezt kivédjük, a játékokat alacsony felbontásban teszteltük, hogy valóban a processzorok teljesítményét tükrözzék a grafikonok.

Először a fogyasztásokat mértük le, és itt egy komoly harcnak lehetünk a szemtanúi, elvégre a két rivális az utóbbi egy évben (az Intel főleg azóta, hogy a Core 2 megjelent) kiemelt figyelmet fordít a fogyasztás kérdésére. Fontos megjegyezni, hogy az AMD-s tesztrendszer nForce chipsetes alaplapot tartalmaz, márpedig ez a lapkakészlet jóval többet fogyaszt, mint az Intel chipsetek (az nForce 680i hozzávetőleg 30 wattal többet disszipál, mint a P35, illetve az nForce 590 SLI kb. 20 wattal fogyaszt többet, mint az AMD RD580). Üresjáratban a két leglassabb Core 2 fogyasztotta a legkevesebbet, még a CnQ hatására 1 GHz-es órajelű Athlon 64 X2-ket is megelőzték. A két X2-es esetében a CnQ mellett a 8 wattnyi különbség a másodszintű gyorsítótár és a csíkszélesség különbségéből is adódik. A CnQ-s eredményeket követi a két Core 2-es, majd ezután következik a többi X2-es. Üresjáratban az X2 3600+ (1,9 GHz) és az 5000+ (2,6 GHz) között mindössze 6 watt a különbség.

Terhelve egy picit változik a helyzet, ugyanis a Core 2-esek rendre maguk mögé utasítják az X2-eseket. Ezúttal is kiemelt jelentőségű a chipsetek típusa, ugyanis csak kis különbségek vannak a 65 nanométeres processzorok fogyasztása között (Intel és AMD részről egyaránt), így hát több, mint valószínű, hogy 5200+-ig bezárólag az AMD processzorok nem fogyasztanak többet riválisuknál, de a chipset „lehúzza” az eredményüket (az nForce 590 SLI kb. 20 wattal fogyaszt többet, mint az AMD RD580). Az X2-esek fogyasztása egészen az 5200+-ig normálisnak mondható, csak az 5600+ és a 6000+ lódul meg nagyon a magasabb órajel, feszültség (illetve a nagyobb csíkszélesség) miatt. Egy egychipes nForce-os vagy AMD chipsetes alaplappal a Brisbane magos AMD processzorok a Core 2-esekhez még közelebbi, ha nem jobb eredményt értek volna el.

Everest alatt a memória-benchmark a korábbi tesztjeinkben már tapasztalt eredménnyel zárult. A 266 MHz-es FSB-vel rendelkező Core 2-esek olvasásban 13%-kal, írásban pedig 33%-kal verték a lassabb rendszerbuszra támaszkodó Core 2-eseket és Pentiumokat. Az írásban kimért különbség éppen megfelel a 200, illetve 266 MHz közötti aránynak. Ugyanakkor érdekes jelenség játszódik le az Athlon 64 X2-esek órajelének növelése következtében, amire már volt korábban is példa. Az Athlon 64-ben a cache és a mag közötti adatbusz szűk keresztmetszetet képez a rendszerben, mivel ez egy 64 bit széles busz. Áteresztőképessége tehát növekszik, ha nő az órajel, ennek köszönhető a memória-sávszélesség jól látható emelkedése. A késleltetési tesztben is az Athlonok győzedelmeskednek, mégis elismerésre méltó a Core 2-esek által elért eredmény, hiszen esetükben nem beszélhetünk integrált memóriavezérlőről, ellenben beszélhetünk nagyon hatékony prefetchekről (Intel Smart Memory Access), melyekkel a Core 2 teli lett tűzdelve.

A Sciencemark tesztje az Everesthez hasonló eredménnyel zárult. A Core 2 és Pentium processzorok az FSB órajelétől függően nagyon szépen elkülönültek egymástól (26%-os előny a 266 MHz-eseknél), míg az Athlon 64 X2-esek órajelével egyenes arányban növekvő memóriasávszélesség itt is jól megfigyelhető. Mégis van egy különös eset: az 5600+ miért ért el jobb eredményt, mint a 6000+? A válasz a memória órajelének korábban már említett meghatározásában rejlik. Az 5600+ esetében a memória órajele DDR2-800-as beállítás esetén pont 400 MHz, míg a 6000+ esetében 375 MHz, ennek köszönhető, hogy az 5600+ ebben a tesztben gyorsabb.

A cache méretének hatásai

Korábbi tesztjeinkben már foglalkoztunk a másodszintű gyorsítótár teljesítményre gyakorolt hatásával, akkor a Core 2 Duót vizsgáltuk 1866 MHz-en, és a 2, illetve 4 MB-os processzorok közötti különbséget mértük ki. Mint kiderült, a cache megfelezése a Core 2 Duo esetében maximum 1–10%-os teljesítményveszteséget eredményezett. Jellemzően inkább 1–2% volt a különbség, és a gyorsítótárat komolyan foglalkoztató tömörítőprogramokban, illetve néhány játékban mértünk ki ettől nagyobb értékeket.

Ezúttal megvizsgáltuk a Pentium E2160-at is, mely összesen 1 MB másodszintű gyorsítótárral rendelkezik; az eredmények 1,8 GHz-en születtek.

Mint látható, a különbség azóta sem nőtt, tekintve, hogy ezúttal az 1 és 4 MB-os méret közti különbséget tüntettük fel táblázatunkban. Jellemzően a differencia mértéke 1–14%-os (inkább 1–9%). Ezúttal is inkább a tömörítőprogramokban mértünk nagyobb különbséget, illetve az Apache webszerver tesztjében, na és kissé furcsa módon a TDU-ban 29%-ot láttunk, de ne feledjük el, hogy egy játékot szinte sosem játszunk teljesen processzorlimites beállításban.

Elvégeztük a teszteket az Athlon 64 X2-vel is, a két processzort 1800 MHz-es órajelre állítottuk (így a két rivális eredményei összevethetők – csak érdekességképpen).

Az AMD processzoraival sem történt csoda, a különbség itt is 1–16% között alakul, de jellemzően inkább csak 1–7%-os, és ismét csak a tömörítőprogramokban, illetve az Apache tesztjében mértünk ki ettől nagyobb eltérést.

Összességében elmondható, hogy a cache méretének csökkentése – amennyiben nem mindenáron a csúcsokat szeretnénk megdönteni –, nem jelent túl nagy érvágást. Ellenben a gyártóknak nagy könnyebbség, hiszen kisebb processzormagot nagyobb eséllyel lehet hibátlanul legyártani, vagyis alacsonyabb az előállítási költség.

Film- és zenekonvertálások

A VirtualDubbal és a DivX legújabb verziójával egy DV-t (digitális videót) konvertáltunk át DivX-be, itt láthatóan az AMD processzorok voltak gyorsabbak. A TMPEGEnc alatt ugyanezt a videót MPEG-2-be konvertáltuk, és úgy látszik, hogy ez az Intel processzoroknak ízlett jobban. QuickTime alatt szintén egy DV-t konvertáltunk át, ezúttal H.264-be – ismét az AMD processzorok kerekedtek felül. Érdekesség, hogy ezekben a programokban az E4400 rendre megelőzi az E6300-asokat, ebből sejthető, hogy itt az FSB nem túl mérvadó, ellentétben az órajellel. További meglepetés, hogy WME alatt is az AMD processzorok szerepelnek jobban, természetesen az egyazon ársávban található CPU-kat összehasonlítva. Az E6x20-as processzorok itt nem gyorsabbak, mint 2 MB L2 cache-sel rendelkező elődeik, hiszen olyan programokról van szó, melyekben a számolási sebesség a perdöntő, ezek úgynevezett streaming jellegű alkalmazások.

Az audiofájlok konvertálásában némileg kiegyensúlyozottabb a kép, iTunes alatt az egyes processzorok körülbelül annyit nyújtanak, mint a velük egy ársávban található riválisok, ellenben Lame alatt az Intel szerepel jobban. Itt is jól meg lehet figyelni, hogy a cache mérete egyáltalán nem befolyásolja az elért helyezést, és ez igaz Intelre, AMD-re egyaránt.

Tömörítés, fotó- és filmfeldolgozás, szövegfelismerés

Tömörítésekben komoly befolyásoló tényező szokott lenni a memóriaelérés sebessége és a cache mérete is. 7-Zip alatt ez meg is mutatkozik, elég csak az Athlon 64 X2 5000+ és 5200+ eredményeit összehasonlítani, a különbség 13%-os, pedig a két processzor csak a cache méretében különbözik. Ebben a programban azok az AMD processzorok, melyek 2 x 512 kB L2 cache-sel rendelkeznek, nem szerepelnek túl jól, de még így is pariban vannak a Core 2-esekkel. A 2 x 1 MB-os Windsorok viszont kemény ellenfelei a Core 2 CPU-knak, meg is verik őket. WinRAR alatt is valami ilyesmi rajzolódik ki, igaz itt a Core 2-k jobban szerepelnek, így a Brisbane magos processzorok kicsit lemaradnak, viszont a Windsorok tartják a lépést. A WinRAR benchmarkjában is hasonló a helyzet.

Photoshop alatt egy igen hosszú, 99%-ban a többmagos működést is kihasználó Action-sorozatot futtatunk le, és végül ennek a futási idejét jegyeztük fel. Ez a program egyértelműen a Core 2-eseknek fekszik jobban, érdekes látni, hogy az 5200+ a Pentium E2160-nal fut azonos időt. A cache mérete Photoshop alatt csak kis mértékben befolyásolja az eredményt.

Az Adobe Premier Próval HD (1440x1080 pixel) felbontású WMV-ből kivágott jeleneteket rendereltünk. Érdekes, hogy amíg 2,3 GHz alatt vagyunk, addig az X2-esek nem túl kelendőek ha az azonos árban található Intel processzor eredményét is figyelembe vesszük, ellenben 2,5 GHz után egész szépen felhozzák magukat. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a Core 2 azonos órajelen kb. 20–25%-kal gyorsabb. Mivel a tesztben szereplő a Core 2-es processzorok legjava 2 GHz körüli órajellel rendelkezik, a 2,4–2,5 GHz-es órajel éppen egy olyan határnak tekinthető, ahol az X2 már felveszi a versenyt ellenfelével. Igaz, ennek ellentmond, hogy a 6000+ épp olyan gyors, mint az E6420, pedig órajelük különbsége 40%-os.

A Sony Vegasszal egy HD WMV videót konvertáltunk MPEG-2-be, a sorrend nagyon hasonló ahhoz, amit a Premier Pro alatt láttunk, itt is az órajel az, ami leginkább számít, se az FSB, se a cache mérete nem befolyásolja jelentősen az eredményt.

A FineReaderrel egy PDF fájl háttérfelismerését végeztettük el. Bár a különbségek csak az alvégen tekinthetők jelentősnek, ez a program egyértelműen az Intel processzoroknak kedvezett.

Renderelés

A render benchmarkok közül a POV-Ray az első, és ebben a tesztben az Intel processzorok egyértelmű előnyt szereznek. Ezúttal is inkább azok az AMD processzorok maradnak le jelentősebben, melyeknek az órajele 2,5 GHz alatt található. A Cinebench ezzel szemben az AMD processzorokat részesíti előnyben, a Core 2 Duo E6420 nem képes utolérni az X2 4800+-t sem.

3ds max 9 alatt két plug-innel tettünk próbát, az eredmények pedig hasonlóak egymáshoz. Az AMD processzorok mindkét tesztben jobbak voltak. A V-Ray tesztben úgy alakult a sorrend, mintha csak az órajel számítana, és mindegy volt az is, hogy Intel vagy AMD processzorról van szó. Bár a Core 2-esek órajel–órajel viszonylatban még mindig jobban állnak, a cache mérete rendesen megnyírbálta az eredményeket. Mental Ray alatt is az AMD processzorok jönnek ki jobban a csatából, legalábbis 2,3 GHz felett, igaz, az árak szempontjából mindegy az órajel, és így az AMD a nyerő.

Lightwave alatt szokásunkhoz híven két tesztet futtatunk le, a „Skull head newest” scene inkább a fényszóródásra koncentrál, míg a „Teapot” scene inkább ray-tracinget (sugárkövetést) számol. A „Skull head newest” tesztben ismét az AMD processzorok érik meg jobban a pénzüket, és ez a „Teapot” renderre is érvényes, bár itt már kisebbek a különbségek. 3ds max és Lightwave alatt egyaránt azt láthatjuk, hogy az E4400 veri az E6320-at, ami ismét azt mutatja, hogy hiába kisebb a cache és lassabb az FSB, az órajel fontosabb szempont, legalábbis ezekben a programokban. És ez igaz a Maya 8-ra is, amelyben az AMD processzorok ismét nagyon jól szerepelnek, ha az azonos árban található CPU-kat hasonlítjuk össze, akkor a 3600+ kivételével mindenhol az AMD a nyerő.

Játékok

A játékokban kicsit másként alakultak az események, ugyanis teljes mértékben CPU-limites beállításokat alkalmaztunk, így pedig az órajel mellett a cache és az FSB is komoly szerepet kapott. Ennek ellenére a Core 2 Duo E4400 folytatta szárnyalását, legalábbis az E6320-szal a Preyen kívül mindenben pariban volt a kisebb cache és a lassabb FSB ellenére is. Far Cry alatt az X2 5600+ és 6000+ mintha helyet cseréltek volna, ez betudható a memória órajelének. Egyébként a Far Cry eredmények kicsit olyanok, mintha a két gyártó az ebben elért eredmények alapján lőtte volna be az árakat, az fps-ek majdnem harmonizálnak a számlán található összeggel, bár az AMD processzorai kicsit talán jobbak a felvégen. Prey alatt is talán egy picit jobban áll az AMD, és ez igaz az Oblivionra is. TDU-ban a cache mérete hangsúlyosabb, mint eddig, az eredmények hol az AMD-nek, hol az Intelnek kedveznek, itt nincs egyértelmű győztes.

Webszerver

Az Apache benchmarkjában egyértelműen az AMD processzorok szerepelnek jobban, előnyük pedig nem is kicsi – minél magasabb az órajel, annál nagyobb. Úgy vettük észre, hogy ebben a programban a memória sebessége döntő tényező, és mint látható, a cache mérete sem mellékes, főleg addig, amíg 2 MB alatt vagyunk, így az AMD processzoroknál hangsúlyos, de a Core 2-eseknél csak addig, amíg kisebb, mint 4 MB.

A WAST-tel először csak 1250 felhasználót csődítettünk rá a két konfigurációra, userenként 3 lekérdezéssel. Ez a kis akció a processzorokat 40–46%-ra terhelte, de igazából komoly különbséget nem tudtunk kimérni az Intel és az AMD CPU-i között. Ezután 2500 felhasználót, felhasználónként 5 lekérdezést vetettünk be, és a processzorok elkezdtek izzani. Ezúttal is az AMD processzorok voltak jobbak, kicsit érthetetlen számunkra, hogy a 4 MB L2 cache-sel rendelkező Core 2 processzorok esetében miért mértünk nagyobb CPU-terhelést, mint az azonos órajelű, de kisebb cache-t tartalmazó processzoroknál. Elég sokszor lefuttatuk a tesztet, de az eredmény nem változott, az okát nem tudjuk.

Tuning

Mielőtt a konklúzióra térnénk, lássuk, hogy az egyes processzorok tuningban mit bírtak. Szerkesztőségünk az AMD-től egy 5000+, illetve 6000+ processzort kapott tesztelni, ezért nem tudhatjuk biztosan, hogy egy azonos steppingű, de gyárilag alacsonyabb órajelű processzor mennyire hajtható túl; viszont ha olyan steppinget veszünk, melyből a legmagasabb órajelű jóval gyorsabb, mint amit választottunk, akkor nagy az esély a sikeres túlhajtásra. Tehát ha például G1 steppinges 3600+-t veszünk, akkor ez a CPU nagy valószínűséggel menni fog legalább 2,6 GHz-en, hiszen a legmagasabb órajelű G1 steppinges CPU az 5000+. Kérdés ugyanakkor, hogy ezek mennyire vannak leválogatva, ez ugyanis komoly korlátokat szabhat.

Az Athlon 64 X2 nem sokkal 3 GHz felett feladta [+]

A nálunk járt Athlon 64 X2 5000+ alapfeszültségen 2860, 1,5 V-on pedig 2925 MHz-et bírt elviselni, ami végülis nem rossz eredmény, ha egy 3600+-t veszünk alapul (53%), viszont nem túl kecsegtető, ha az 5000+-t nézzük (12,5%). Érdekes, hogy a kisebb csíkszélesség ellenére az 5000+ nem volt képes elérni a 6000+ alapórajelét, a 3 GHz-et. A 6000+-t egyébiránt 3150 MHz-ig sikerült tuningolnunk alapfeszültségen és 1,5 V-on egyaránt. Ez annak tudható be, hogy 1,5 V-on már nagyon melegedett a CPU, ezért valószínűnek tartjuk, hogy csak vízhűtéssel lehet magasabb órajelet elérni, de túl sok potenciált így sem látunk a processzorban. Az 5%-os tuningeredmény arra enged következtetni, hogy az AMD ezt a magot teljesen kihajtotta, és valószínűleg a 6000+-ba már válogatott chipek kerülnek. Ha a legalacsonyabb órajelű Windsort vesszük alapul (5200+, azaz 2,6 GHz), a tuning így is csak 21%-os.

Core 2 Duo E6420 3,6 GHz-en, és E4400 3,3 GHz-en [+]

Térjünk rá az Intel processzorokra. A Core magos CPU-król már kiderült, hogy nagyon jól tuningolhatóak, és erre a tesztpéldányok sem cáfoltak rá. Az E6420 alapfeszültségen, a gyári hűtővel 3,4 GHz-ig, 1,5 V-on egy 12 cm-es ventilátorral megspékelve pedig 3,6 GHz-ig bírta a strapát, ami nem kevesebb, mint 69%-os tuning. Mit is mondhatnánk? A leggyorsabb Core 2 Extreme 2,93 GHz-es... 15 000 forinttal olcsóbban megkapjuk az E4400-at, melynek az a „különlegessége”, hogy magas a szorzója, vagyis kisebb FSB-vel, tehát olcsóbb memóriákkal is nagyon jól kihajtható, ez egyébként igaz a Pentium E2160-ra is. A nálunk járt E4400 alapfeszültségen 3 GHz-nél feladta, viszont 1,5 V-os feszültséggel megtámogatva sikerült belőle kipréselnünk további 300 MHz-et, vagyis 3,3 GHz-et (330 MHz FSB, 65%), ami szintén nem gyenge eredmény, és ehhez elég a DDR2-667-es memória is.

A kis Pentium 3,4 GHz-nél fulladt ki, nem hittünk a szemünknek... [+]

Még izgalmasabb volt a Pentium E2160 tuningja, ugyanis ez a processzor 20 000 forintba kerül. Alapfeszültségen, egy rézbetétes gyári hűtővel 3150 MHz-et, 1,5 V-on pedig 3420 MHz-et (380 MHz FSB) értünk el, a képeken látható, hogy tuningolt órajelen mire voltak képesek a processzorok.

Ezeket összesítettük egy grafikonban is. A Pentium a WinRAR benchmarkjában nem szerepelt túl jól a kis méretű L2 cache miatt, viszont a többi tesztben simán verte a 3,15 GHz-re tuningolt Athlon 64 X2-t is. Mindezt 20 000 forintért. Ha veszünk egy Athlon 64 X2 3600+-t 15 000 forintért, és ezt sikerül túlhajtani mondjuk 2,9 GHz-re, még akkor is távol állunk attól, hogy a Pentium E2160 tuningolt eredményét behozzuk, és ehhez egy olyan alaplap kell, ami elbírja a 305 MHz-es „FSB”-t, míg a Pentium esetében a 380 MHz-et valószínűleg az olcsóbb P965-ös lapok is könnyedén viszik.

Konklúzió

Elég nehéz 16 processzorról ítéletet alkotni. Összességében elmondható, hogy az AMD szépen helytállt, miután lecsökkentette processzorainak árát, ez nekünk felhasználóknak jó, viszont az AMD-nek nem biztos, hogy az. A tesztek azt mutatták, hogy az egyazon ársávban található AMD és Intel processzorok nagyjából azonos teljesítményt is nyújtanak, ahogy régen, úgy most is megfigyelhető, hogy felhasználási területtől függ, hogy melyik a gyorsabb. Az AMD agresszív árpolitikájának köszönhető, hogy sok esetben az AMD CPU-k jobban szerepeltek, mint a rivális lapkái. Meglepő volt, hogy a konvertálóprogramokban, melyek korábban az Intel processzoroknak kedveztek, most az AMD is nagyon előrenyomult, és ez duplán igaz a renderprogramokra, illetve a fotó- és videofeldolgozó programokra is. Persze mindez csak addig igaz, amíg az Intel nem gondol egyet, és csökkenti az árakat mondjuk 15%-kal, máris fordul a kocka, ezért a jelenlegi helyzet egy nagyon képlékeny állapot.

Ahogy láthattuk, a 65 nm-es Intel és AMD processzorok fogyasztása között nincs egetverő különbség, csak a régi, Windsor magos Athlon 64 X2-esek problémásak ebből a szempontból, azok közül is inkább csak az 5600+ és a 6000+. Tuning szempontjából az Intel előrébb jár, a Core 2-es processzorok jobban bírják a túlhajtást, és ha valaki nem idegenkedik a tuningtól, és ezt is figyelembe veszi a vásárlásnál, akkor az Intel processzorai kívánatosabbak.

A Core 2 Duo E6320 és E6420 nem váltotta meg a világot, de ha a dupla méretű másodszintű gyorsítótárért nem kérnek el túl sok pénzt, akkor megéri a befektetést. A Core 2 Duo E4400 lassabb FSB-je és összesen 2 MB-os másodszintű gyorsítótára ellenére nagyon sokszor verte a nála drágább E6300-at, nem egyszer pedig az E6320-at is, így mindenképpen megfontolásra érdemes processzorról van szó. Az E4400-at még vonzóbbá teszi a gyárilag magas szorzó és alacsony FSB-órajel, már amennyiben tuningolni is hajlandók vagyunk, ennek köszönhető, hogy olcsóbb alkatrészek segítségével is kihajtható. A Pentium márkajelzést az E2160-nak köszönhetően egyelőre nem szabad elfelejteni: a kis költségvetésű számítógépekbe szánt processzor jól szerepelt, a kisebb gyorsítótár a mindennapi használat során észrevehetetlen, így ha olcsón szeretnénk gyors gépet, akkor érdemes megfontolni a Pentiumot is. Aki egy kis hajlandóságot mutat a tuningra, az fontolja meg ezt a processzort, hiszen túlhajtva árához képest egyszerűen verhetetlen.

A Windsor magos Athlon 64 X2-es CPU-król már nem csak jót tudunk mondani. Az 5600+ és 6000+ processzorok gyorsak, és a velük egy árban kapható Core 2 Duo CPU-kkal pariban vannak, sőt, sokszor verik is őket, de a pozitívumok ennyiben ki is merülnek. A nagyobb csíkszélesség következtében ezek többet fogyasztanak, mint a rivális lapkái, ráadásul a tuningban sem jeleskednek. Az 5200+-ról még elmondható, hogy megéri az árát, hiszen ennek fogyasztása sem vészes, és az esetek többségében a Core 2 Duo E63xx processzoroknál gyorsabb volt. A Brisbane magos CPU-k esetében kicsit más a helyzet. Az Athlon 64 X2 3600+ és 4000+ a legtöbbször alulmaradt a Pentium E2140-nel és E2160-nal szemben, így ezek megvételére nem látunk komoly indokot még akkor sem, ha a tuning is szempont, hiszen láthattuk, hogy ebben a kis Pentium is remekel. Ahogy emelkedik az X2-esek órajele, úgy válnak egyre kívánatosabbá, 2,3–2,5 GHz környékén az Athlon 64 X2 már sokszor megveri a vele egy árban kapható Core 2-t, így ezek (4400+, 4800+, 5000+) már jó vételnek tűnnek, egészen addig, amíg a tuning nem játszik szerepet. Ha a tuning is szempont, akkor a Core 2-esek jobbak.

Intel Pentium Dual-Core E2160	Intel Core 2 Duo E4400 Athlon 64 X2 5200+

fLeSs

A tesztben szereplő Athlon 64 X2-es processzorokat az AMD, a Core 2 Duo processzorokat pedig EndWare Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.