A 2009 eleji processzorhelyzet

Mit tartogat számunkra a középkategória?

Az elmúlt hónapokban a processzorok piacán igen érdekes változások mentek végbe, elvégre az AMD és az Intel is előrukkolt egy-egy új architektúrával, de talán nem túlzás ha azt mondjuk, hogy ezek idehaza nem túlságosan borzolták fel a kedélyeket, hiszen a gazdasági válság közepette kevesek engedhetik meg maguknak, hogy pénzt öljenek a számítógép fejlesztésébe. Egyébként is, már jóideje elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnan (ha szabad így mondani) nincs túl sok értelme a bővítésnek, hiszen a mostanra már "kivénhedtnek" tekinthető Core 2 első generációja, illetve az Athlon 64 és a Phenom korábbi változatai bőven kielégítik mindennapi igényeinket. A processzorok árai külföldön esnek, idehaza viszont emelkednek a forint gyenge teljesítménye miatt, így ez az időszak nem a legideálisabb egy gépbővítésre. A Core i7 nagyon jól sikerült, nagyon gyors, fantasztikus újításokat vonultat fel, de egy asztali számítógépbe már feleslegesen erős, és nem utolsósorban drága. A Phenom jóval szimpatikusabb árcédulával kerül a boltokba, de a négy mag közül kettő vagy három még mindig kihasználatlan az esetek 99%-ában. Mégis, ha áttekintjük a középkategóriásnak nevezett processzorok listáját, a négymagosok már ide is "befészkelték" magukat, ezért nem hagyhatjuk őket figyelmen kívül, noha találunk itt még két- vagy hárommagos típusokat is.

Egy kis design, próbálkozni lehet... [+]

Legújabb tesztünk témája tehát a középkategóriában, illetve a csúcskategória legalján található, azaz a most 20 000 és 65 000 forint közé pozicionált processzorok feltérképezése (ezek nem biztos, hogy érnek ennyit, csak a forint gyengélkedése miatt ilyen horribilis az ára némelyiknek). Elsőként lássuk az Intel felhozatalát, kezdjük a sort a még mindig Pentium márkanéven kapható processzorral, annak is E5200-as típusával. Ez a Penryn-alapú, azaz 45 nm-es gyártástechnológiával gyártott, lényegében Core 2-es processzor az E2000-esek következő generációjának tekinthető, és nagytestvéreitől, az E8000-esektől annyiban különbözik, hogy a gyorsítótár méretét lenyisszantották 2 MB-ra. A név ne tévesszen meg senkit, ennek a Pentiumnak semmi köze sincs a régi, Netburst architektúrára épülő Pentium 4-hez vagy D-hez. Emlékezzünk csak, alig 2 éve ez a processzor még Core 2 Duo néven futott, annak is az Allendale magra épülő, olcsóbb változatai hasonlítottak rá, igaz, azok még 65 nm-es csíkszélességen készültek, és a rendszerbusz 266 MHz-en futott, míg a kis Pentiumban ezt 200 MHz-re csökkentették. Van még valami, amit ez a processzor nem tud, és ez az SSE4.1-es SIMD utasításkészlet. Lényegében egy alaposan kiherélt Wolfdale-lel állunk szemben, de ha belegondolunk, ez valószínűleg nem különösebben nagy probléma, hiszen az SSE4.1-re csak néhány konvertálóprogramnak van szüksége. A Pentium E5000-es széria ideálisnak tűnik a belépőszintre, hiszen a 45 nm-es Core processzorok gyorsak, fogyasztásuk alacsony, és nem utolsósorban nagyon jól tuningolhatók, legalábbis a többségük.

A sort a Core 2 Duo E7300 folytatja, ez a már jól ismert és igen népszerű kétmagos E8000-esek megcsonkított, 3 MB-nyi L2 cache-sel rendelkező változata, amivel az Intel az E4000-es szériát szándékozik leváltani, tehát ténylegesen a 65 nm-es, Allendale-alapú processzorok utódjáról van szó. Az E7000-eseken a rendszerbusz órajelét visszafogták 333 MHz-ről 266 MHz-re, ez pedig némileg csökkentheti a teljesítményt, amikor a memóriában kell turkálni (na nem mintha ez óriási veszteség lenne), és hiányzik belőle a virtualizációhoz szükséges optimalizáció is. Az E7300 az E7000-esek második legalacsonyabb órajelű változata, 2,66 GHz-en jár, tehát az órajelét tekintve alig gyorsabb, mint a 2,5 GHz-es Pentium E5200. A két most bemutatott kétmagos (illetve ezek alacsonyabb és magasabb órajelű változatainak) specifikációi láttán senki sem fog szájtátva csodálkozni, hiszen hozzájuk hasonló processzorokkal már korábban is találkozhattunk. Az Intel ezeket gazdaságossági szempontok miatt adta ki, hiszen a 45 nm-es Penryn olcsóbban gyártható, miközben részesülhetünk az általa nyújtott előnyökből, mint az előző generációnál magasabb teljesítmény és alacsonyabb fogyasztás. Meg nem erősített hírek (pletykák) szerint ezekben a 45 nm-es típusokban ráadásul nem is az eredeti, 6 MB-os L2-vel rendelkező Wolfdale található, hanem egy már eredetileg is 3 MB-osra tervezett, mindössze 82 mm²-es variáns, ami a termelékenység szempontjából igazi megváltás az Intel számára, hiszen a szíliciumlapka mérete további 23%-ot csökkent az eredeti Wolfdale-hez képest.

Penryn alapú Core processzorok: Pentium E5200, Core 2 Duo és Quad [+]

Az Intel termékpalettájának olcsó négymagosait reprezentálja tesztünk két következő szereplője, a Core 2 Quad Q8200 és a Q9300. Az igazság az, hogy amíg a Nehalem ellenfél nélküli, és amíg az AMD nem készít a 45 nm-es Phenom II X4-ből 3 GHz-nél magasabb órajelű változatokat, addig az Intel oldaláról ezek a processzorok – az árazást nézve úgy tűnik – bőven elégségesnek bizonyulnak a rivális ellenében. A Q9300-ról megjelent már egy teszt a PROHARDVER! hasábjain, tehát ez a típus már nem ismeretlen számunkra, de az AMD azóta, tehát közel 1 év alatt sem tudott az ennél gyorsabb négymagosoknak ellenfelet állítani, így ez a típus továbbra is alternatíva lehet egy a mostanihoz hasonló processzortesztben. A 2,5 GHz-es, két darab Wolfdale lapka összedrótozásával (durván fogalmazva: két darab E7300-ashoz hasonló összeragasztásával) létrejött processzor 2 x 3 MB L2 cache-sel és 333 MHz-es rendszerbusszal rendelkezik, megörökölte a Penrynre jellemző szinte összes pozitív jellemvonást (sebesség, fogyasztás), de előző cikkünkben a tuninggal nem volt kibékülve (legalábbis többet vártunk tőle), így a nagy sikerű 65 nm-es Q6600-zal szemben nem mindenki számára volt vonzó. A Q9300-nál talán érdekesebb a Q8200, ami még újabb és olcsóbb, nem véletlenül, hiszen ez – a fenti analógiával élve – két darab E5200-as összetapasztásának köszönhető, de annál kicsit több, mert az SSE4.1-es utasításkészletet már támogatja (de a virtualizációs optimalizációkat még mindig nem). 2,33 GHz-en jár, a rendszerbusz továbbra is 333 MHz, de csak 2 x 2 MB-nyi L2 cache-t találunk benne.

Érdekesség, hogy a nálunk vendégeskedő E5200-as és E7300-as ugyanarra az M0-s steppingre épül, és ez elmondható a két négymagosról is (M1 stepping), ami arra enged következtetni, hogy ugyanazon gyártósorról származó processzormagokat tartalmaznak, csak a tökéletesen sikerültek a magasabb modellszámozással ellátott verzióra kerülnek, míg a hibásak az olcsóbb változaton találnak maguknak helyet. Ezzel az Intel nemcsak több piaci szegmenst tud lefedni, de jelentősen csökkenti kiadásait is, hiszen így kevesebb alapanyag vész kárba (nem mintha ez újdonság lenne).

Kétmagosok: Athlon 64 X2 5400+ és Athlon X2 7750 [+]

Lássuk az AMD felhozatalát! A zöldek oldalán ezúttal öt processzor sorakozik fel, ezeket – generációjuk szerint – lényegében három részre oszthatjuk. Az első a lassan kifutófélben lévő, ezért olcsó, de sokak számára még mindig bőven elegendő Athlon 64 X2 5400+ K8-as alappal, annak is a Brisbane magra épülő verziója: 2,8 GHz-es órajele mellé 2 x 512 kB másodszintű gyorsítótár párosul. A mostanság oly divatos K10-esek idejében egy már szinte elfelejtett típusról van szó, ára azonban a Pentium E5200 ellen pozicionálja, nem utolsósorban pedig támpontot nyújt majd tesztünkben az AMD vonalon fejleszteni kívánóknak. A K8-as kétmagosnál érdekesebb a K10-es alappal rendelkező, Kuma kódnéven megismert Athlon X2 7750, ami igaz, hogy kétmagos, igaz, hogy 65 nm-es, de ezeken kívül szinte semmi sincsen, ami összekötné a régi Athlon 64 X2-vel. A Kuma kódnevű kétmagosok azokból a félresikerült, Phenomok alapjául szolgáló K10-es Agena magokból kerülnek ki, melyeken egynél több mag sérült meg a gyártás folyamán, azaz nemcsak hogy Phenom X4-nek, de Phenom X3-nak sem válnak be. Van egy sejtésünk, miszerint azért késett ilyen sokat ez a processzor, mert a Phenom gyártása – nagy mérete ellenére – jól megy, és amíg nincs elég felhalmozott, kétmagosként eladható Phenom, addig nincs értelme megindítani a forgalmazást. Az Athlon X2 (64-es jelzés nélkül) 7750 2,7 GHz-en jár, és 2 x 512 kB L2-es gyorsítótára mellé 2 MB harmadszintű gyorsítótár párosul, tehát ezt a részegységet az AMD nem hagyta veszni a K10-alapú Athlonoknál sem. Ezenkívül okosabb is a K8-asnál, hiszen egy számolásban is fejlettebb K10-re épül, ami támogatja az SSE4a-t, az új virtualizációs optimalizációkat, és elvileg az energiahatékonyság terén is előrébb jár. Igaz, az azonos csíkszélesség ellenére a 7750 hátrányban van, mert jóval nagyobb a "die" mérete (126 mm² helyett 285 mm²) a hibás és letiltott magoknak, illetve a harmadszintű gyorsítótárnak köszönhetően.

Hárommagosok: Phenom X3 8750 és Phenom II X3 720 [+]

Mint említettük, tesztünk AMD-től származó szereplői három generációból kerülnek ki, eddig megismertük a K8-as és a K10-es Athlont, hátra vannak még a K10-es és a K10.5-ös Phenomok, melyekkel jó pár korábbi tesztünkben foglalkoztunk már. Cikkünk K10 köré épülő processzorai a négymagos Phenom X4 9950 és a hárommagos Phenom X3 8750. Ezekről már tudjuk, hogy az AMD nem volt képes velük beérni az Intelt, ezért az árak leszállításával (illetve a Spider platform beharangozásával) volt kénytelen versenyben maradni, de még ezek után sem voltak igazán vonzóak a melegedés- és fogyasztásbeli hátrányaik miatt (nem szólva az ominózus TLB-hibáról). Valószínűleg az AMD sem igazán szeretett bele ebbe a generációba a magas gyártási költségek miatt, legalábbis erről tanúskodnak a cég negyedéves eredményei. A Phenom X4 9950 Black Edition a K10-es processzorok csúcsa, négy maggal, 2,6 GHz-es órajellel és 2 MB harmadszintű gyorsítótárral, míg a Phenom X3 8750 három maggal (azaz a gyártás során az egyik meghibásodott), 2,4 GHz-es órajellel és szintén 2 MB-nyi L3-as cache-sel a hárommagosok trónján ül. Könnyen belátható, hogy utóbbiak megjelenése – ahogy az Intel esetében, úgy az AMD-nél is – gazdaságossági és ökonómiai szempontokkal indokolható, hiszen így eladhatják a defektes processzorokat is (ugyanez igaz a kétmagos Kumára), ugyanakkor ezzel ellenfelet állíthattak a Core 2 Duónak, ami gyorsabb volt az Athlon (64) X2-nél, de nem ért fel a Phenom X4-ig, tehát be kellett tömni egy lyukat. A másodszintű gyorsítótár mindkét processzoron magonként 512 kB (azaz négyszer, illetve háromszor 512 kB), tehát a magok számát, illetve az órajelet leszámítva semmiben sem különbözik a két típus.

Négymagosok: Phenom X4 9950 és Phenom II X4 940 [+]

A K10-es után jött a K10.5, és mint tudjuk, ez már tényleg versenyképes lett. Valójában olyanra sikerült, amilyennek az első Phenomnak lennie kellett volna: gyorsabb az előzőnél, kevésbé melegszik és kevesebbet fogyaszt, ugyanakkor jobban tuningolható, és az AMD szempontjából is kecsegtető, mert gyártási költségei valószínűleg alacsonyabbak, mint az elődé. A K10.5-alapú Phenom II X4 tehát – úgy tűnik – sikerre van ítélve. Az új Phenom bemutatásától most eltekintenénk, mert ezzel egy külön cikk keretein belül elég hosszasan foglalkoztunk. Tesztünkben – miután összehasonlítottuk az árakat – ebből a generációból elsőként a Phenom II X4 920 kapott helyett, amit a Core 2 Quad Q9300 környékére pozicionáltak. Jelen cikkünk szempontjából azonban érdekesebb a hárommagos K10.5, amit az AMD alig néhány hete mutatott be, kiadása során valószínűleg ugyanazok a szempontok vezérelték a céget, melyek az első Phenom X3 esetében is felmerültek. A Phenom II X3 720 (kódneve Heka) az X4 920-hoz hasonlóan 2,8 GHz-es órajelen jár, magonként 512 kB L2 cache-sel rendelkezik, és 6 MB harmadszintű gyorsítótárral gazdálkodhat, tehát a letiltott magot leszámítva egy teljes értékű Phenom II-es. A Phenom II X3 érdekessége, hogy az északi híd és az L3 cache órajelét 1,8-ról 2 GHz-re emelték, és már AM3-as tokozásban kerül piacra, azaz támogatja a DDR3-as memóriákat (DDR3-1333-ig), ugyanakkor az AMD-nek köszönhetően az egész platform visszafelé kompatibilis, tehát a processzor beleilleszthető az AM2 és az AM2+ alaplaplokba is. A következő oldalon található táblázatokban összegeztük a tesztben szereplő típusok jellemzőit, ezzel talán sikerül kicsit világosabbá tenni a képet.

A szereplőkről

A tesztben szereplő Intel processzorok:

A tesztben szereplő AMD processzorok:

Az általános specifikációkon felül néhány szót szeretnénk szólni a fogyasztásról. Az AMD a K10 megjelenésével egy időben a fogyasztás megjelölésével kapcsolatos elvein is változtatott. Az addig ismert TDP (Thermal Design Power) mellé bevezette az ACP-t (Average CPU Power) is, ezzel mintegy válaszolva az Intel saját TDP-mérési módszertanára, és bár az ACP jó ötletnek bizonyult, a gyártó továbbra is a TDP-t tünteti fel processzorainak tulajdonságainál. Mint ismeretes, az AMD-féle TDP-érték a processzor órajelét és feszültségét figyelembe véve, egyfajta elméleti maximális teljesítményfelvételt specifikál, míg az Intel bizonyos kódrészletek futtatása mellett keletkező hőfejlődést tart irányadónak abban, hogy milyen energiaosztályba esik az adott processzor; márpedig ez az érték sosem egyezik meg a maximális teljesítményfelvétellel, inkább egyfajta átlagfogyasztásként fogható fel. Tudni kell, hogy az AMD processzorok TDP-értéke egyúttal az északi híd fogyasztását is tartalmazza, hiszen ez a részegység a processzorban található, míg a Core 2-es rendszerek esetében ezt külön hozzá kell adni az adott modell fogyasztásához, tehát a két érték már emiatt sem hasonlítható össze. A lényeg, hogy a különböző TDP-értékek szerintünk nem mérvadóak, hiszen korábbi tesztjeinkben már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy ezek sokszor köszönő viszonyban sincsenek az adott processzor fogyasztásával, inkább csak arra szolgálnak, hogy az egyes modelleket, típuscsaládokat kategóriákba sorolják. Hogy ez végül az AMD-nek vagy az Intelnek kedvez-e, az már más kérdés, mi saját, fogyasztást mérő tesztjeinket tartjuk hitelesnek ebben a kérdésben.

Az Athlon 64 X2 5400+, Phenom X3 8750 és a Phenom II X3 720 gyári hűtése [+]

És ha már TDP, akkor fogyasztás és melegedés. A tesztünkben szereplő processzorok nagy részét tálcás kivitelben kaptuk kézhez, de néhány AMD-s dobozos formában érkezett, így szemügyre vehettük az azokhoz mellékelt hűtést. Az Athlon 64 X2 és a két Phenom X3 hűtése nem sokban tér el egymástól, valójában elég jellegtelen mindegyik (ugyanez elmondható az Intel processzorok gyári hűtéséről is), alumíniumból készültek, és talán csak a Phenom II X3 720-ashoz adott hűtő lóg ki a sorból, mert az láthatóan jobban lamellázott a korábbi verzióknál, de egyik sem magasabb vagy alacsonyabb a másiknál (ahogy azt az Intelnél is megszokhattuk). Mint a tesztek során kiderült, ezeknél a rendszereknél nem is nagyon van komolyabbra szüksége az adott processzornak. Egyedül a K10-es alapú Athlon X2 7750 volt szerintünk szokatlanul meleg, a ventilátor szinte folyamatosan maximális fordulatszámon pörgött (a gyári hűtés fordulatszáma szabályozható), holott még csak nem is ez a típus a csúcsmodell.

Kicsit érdekesebb vizekre evezve, ezúttal a szokásosnál némileg nagyobb hangsúlyt fektettünk a tuningra, hiszen a középkategóriás processzorok célcsoportja valószínűleg inkább kíváncsi az adott modellben fellelhető kiaknázatlan tuningpotenciálra, mint egy Core i7 vagy egy egymagos Celeron tulajdonosa. Ez az a kategória, ami a leginkább kecsegtető, hiszen a csúcsmodellek sebessége általában elérhető a gyárilag alacsonyabb órajelű példányokkal is (egyazon stepping). Minden processzort kipróbáltunk alapfeszültségen, aztán némileg megemelt feszültség mellett is. Az AMD processzorok túlhajtásához egy Phenom X4 9950-es gyári hűtését, míg az Intel CPU-k órajelének megemelése során egy régebbi Core 2 Duo hűtőjét vetettük be, amit megtámogattunk némi friss levegővel egy 12 cm-es házhűtő által. Nem az volt a cél, hogy minden egyes MHz-et kifacsarjunk belőlük, hanem az, hogy az átlagfelhasználó számára is elérhető tuningpotenciált tudjuk bemutatni. A tuningra természetesen nincs garancia, hiszen példányról példányra változhat, tehát reklamációt nem fogadunk el.

Tuning: Athlon 64 X2 5400+ / Athlon X2 7750 / Phenom X3 8750 / Phenom II X3 720 / Phenom X4 9950 CPU-Z [+]

Az AMD processzorok túlhajtása során megpróbáltunk rájönni az ACC, azaz az SB750-es déli híd bevezetése óta ismert Advanced Clock Calibration jelentőségére is, és úgy vettük észre, hogy a Phenom II-esek esetében már nincs olyan nagy hatása a túlhajthatóságra (alaplapos tesztünkből kiderült, hogy az első Phenomnál is segített). Az Athlon 64 X2 5400+-nak nem a Black Edition verziója járt nálunk, tehát a szorzója nem volt felfelé szabadon állítható, de így is szép eredményt értünk el vele. Alapfeszültségen, 1,35-1,38 V-on 3,22 GHz-ig jutottunk, és érdekesség, hogy ennél magasabb feszültség (1,4-1,5 V) mellett sem tudtunk belőle többet kihozni, talán vízhűtéssel sikerült volna. Az Athlon X2 7750 alapfeszültségen ACC nélkül 2,9 GHz-ig, ACC-vel 3 GHz-ig jutott, 1,5 V-on ACC nélkül nem változott az eredmény, de ACC-vel elértük a 3,1 GHz-et (a képen 3,3 GHz szerepel, de az nem volt stabil). A Phenom X3 8750-ből alapfeszültségen (1,25 V) ACC-vel és anélkül is 3,1 GHz-et hoztunk ki, 1,5 V-on ez megismétlődött, de ACC-vel sikerült elmenni 3,2 GHz-ig. Még mindig a Phenom I-ről van szó: az X4 9950 alapfeszültségen ACC nélkül 2,9-ig ment, ACC-vel a 3 GHz-et is bírta. 1,5 V-on aztán ACC nélkül nem változott az eredmény, de ACC-vel elértük a 3,1 GHz-et (egy korábban nálunk járt 9750-es 3,2 GHz-re volt képes). A 45 nm-en készülő Phenom II X3 720 alapfeszültségen 3,5 GHz-et ment, aztán 1,3 V-ról 1,5 V-ra emelve a feszültséget ACC nélkül 3,6 GHz-ig, azzal pedig 3,7 GHz-ig jutottunk. Ugyanez mondható el a Phenom II X4 920-ról is, abból is 3,7 GHz-et sikerült kihoznunk.

Tuning: Pentium E5200 / Core 2 Duo E7300 / Core 2 Quad Q8200 és Q9300 CPU-Z [+]

Az Intel processzorok egyik fele kellemes, a másik részük pedig kellemetlen csalódást okozott. Egy dolog biztos: arra sikerült rájönnünk, hogy feles szorzóval nem lehet túlhajtani a processzorokat. Mint ismeretes, a Pentium E5200 12,5 x 200 MHz-es gyári órajellel rendelkezik, a túlhajtás során egész számra kellett visszavenni a szorzót, hogy a tuning sikeres legyen. És végül az is lett, de még mennyire! A 2,5 GHz-es kis processzorból 1,3 V-on 3,66 GHz-et sikerült kipréselni, a Core 2 Duo E7300-zal 1,2 V-on 3500-ig, 1,3 V-on 3900-ig jutottunk. Tudni kell, hogy mindkét processzor M0 steppinges, míg a két négymagos M1 steppinges, ezekkel 1,35 V-on sem sikerült 3,15 GHz fölé mennünk, ami azért is csalódás, mert még az elsőként nálunk vendégeskedő C1 steppinges Q9300-zal is sikerült elérnünk 3,4 GHz-et. Úgy tűnik, hogy azóta romlott a kihozatal, vagy az Intel szándékosan rontja esélyeinket a túlhajtásra.

Összességében tehát jól látható, hogy mit várhatunk az egyes generációktól. A K10-es processzoroknál léghűtéssel valahol 3,1 és 3,3 GHz környékén van a határ, míg a K10.5-ös egészen 3,7 GHz-ig bírja a strapát. Az Intel oldalán az M0 steppinges kétmagosok 3,6 és 3,9 GHz környékén vesztik el a fonalat, viszont az M1-es négymagosokkal a kiábrándító 3,15 GHz-ért is meg kellett küzdeni, ami talán nem is véletlen, hiszen a legmagasabb órajelű M1-es steppingre épülő Core 2 Quad az a Q9300, a maga 2,5 GHz-ével. Jó lett volna kifogni egy E0 vagy C1 steppingest, de ilyen sajnos még nem létezik. Kicsit cinikusan fogalmazva: ezen a téren az AMD továbbfejlődött, míg az Intel visszafelé – ez persze nem teljesen igaz, mert a kétmagosok nagyon jól tuningolhatók.

Végül utolsó táblázatunkban a teszt szereplőit láthatjuk magyarországi áruk szerint sorba rendezve, ami, nem győzzük hangsúlyozni, boltonként változhat. Mi a partnereink árlistáit, illetve azoknak az átlagát vesszük alapul. Mint látható, a Pentium E5200 egy árban van az Athlon 64 X2 5400+-szal és az Athlon X2 7750-nel, az AMD tehát valószínűleg tudja, hogy a "kicsit" elkésett 7750-esnek hol a helye. A Phenom X3 8750 nagyjából egy árban van a Core 2 Duo E7300-zal, órajelben a Core 2-es felé billen a mérleg nyelve, de a Phenom X3-asban három mag található. A Phenom II X3 720-as közvetlen ellenfele a Core 2 Duo E7500 lehetne 3 GHz-es órajelével, de nem láttuk értelmét annak, hogy még egy E7000-est leteszteljünk, az E7300 eredményeiből következtetni lehet majd az E7500 teljesítményére is. A Phenom X4 9950, a Phenom első verziójának csúcsa a Core 2 Quad Q8200-at, a Quadok legalját kapta ellenfeléül, áruk közel azonos, órajelben a Phenom jár előrébb, de a Core 2 képes meglepetést okozni. Végül tesztünk legdrágább szereplői: a Phenom II X4 920 már nem piskóta, a Core 2 Quad Q9300-zal vív majd ádáz csatát.

Konfiguráció és fogyasztás

Tesztkonfiguráció

Tesztprogramok

• Szintetikus tesztprogramok
  • Lavalys Everest 4.6
  • FRAPS 2.9.2
• Konvertálás-kódolás
  • TMPEGEnc XP v4.4 + DivX 6.8
  • Windows Media Encoder 9 + Advanced Profile
  • x264 rev. 711
  • iTunes v7.5
• Tömörítés, fotó- és videofeldolgozás
  • 7-Zip v4.57
  • WinRAR v3.71
  • Adobe Photoshop CS3
  • Adobe Premier CS3
  • Sony Vegas 7.0
• Renderelés
  • POV-Ray v3.7 beta23
  • Cinebench 10
  • 3ds max 2008
  • Lightwave 9.3
  • Maya 2008
• Játékok
  • Crysis
  • Race Driver GRID
  • Unreal Tournament 3
  • Lost Planet: Extreme Condition
  • World in Conflict
• További tesztek
  • ABBYY FineReader v9
  • Apache v2.2.6
  • Reaper v2.019
  • Sun Java 6.3 + JATMARK
  • Fritz benchmark

Először lássuk az üresjárati fogyasztásértékeket. A táblázatra ránézve azonnal kiderül, hogy az Intel processzorok köré épülő rendszerek kevesebb áramot esznek, és érdekesség, hogy a két-, illetve négymagosok között alig van különbség. Végül is már régóta tudjuk, hogy a Penrynek generációja ebből a szempontból nagyon jó lett. Az AMD oldalán a K8-as Athlon 64 X2-es beéri kevesebb árammal is, de ez nem véletlen, hiszen csak két mag lapul a fedősapka alatt. Érdekesség ugyanakkor, hogy a K10-esek közül a kétmagos Athlon X2 7750 többet fogyasztott még a négymagos Phenom X4 9950-nél is, ami megerősíti a korábbi állításunkat, miszerint ez a processzor melegedett a legjobban, de hogy mitől, azt nem tudjuk, hiszen még a steppingek is azonosak, a 7750-es órajele pedig alacsonyabb, mint az X4 9950-esé. Mindenesetre jól látszik, hogy a K10.5 ezen a téren valamelyest javult, mert a C'n'Q és a C1E bekapcsolását követően kevesebbet eszik, mint a K10-es (ilyenkor eleve alacsonyabb órajelen jár alacsonyabb feszültség mellett), de ezek nélkül már egálban van az előző generációval.

Terhelésnél sem változott a kép, ezen a téren továbbra is az Intel processzorai a nyerők. Az AMD oldalán az egyszálas mérések a K8-as Athlon kivételével szinte megegyeznek, ezúttal is egyedül a kétmagos K10-es Athlon X2 7750 tűnik ki a sorból. Kétszálas terhelés mellett a K10.5 jobban teljesít elődjénél, és ugyanez mondható el a három- és a négyszálas mérésekről is. Összességében azt kell látnunk, hogy a Penryn fogyasztás tekintetében egyszerűen verhetetlen, és van egy olyan sejtésünk, hogy jó ideig az is marad, ugyanis a Nehalem többet fogyaszt, és valószínűleg csak a 32 nm-es Intel lapkák lesznek képesek befogni ezen a téren, miközben az AMD egy generációval le van maradva.

Szokásunktól eltérően most lemértük a fogyasztást túlhajtott állapotban is, ez ugyanis érdekes lehet a tuningosok számára. A fogyasztás az órajel és a feszültség szorzatával számolható ki (illetve a feszültség emelésével négyzetesen emelkedik), tehát itt az a processzor van előnyben, amelyik alacsonyabb feszültség mellett képes magasabb órajelre (elég logikus). Az AMD processzorai eleve magasabb feszültséggel rendelkeznek, így ebben a résztesztben jelentős hátrányból indulnak, és ez jól látszik a grafikonon is. Egy dolgot ki szeretnénk emelni, hogy a Phenom II X3 720-ast két módban is lemértük, mert ahhoz, hogy az órajelet 3,6 GHz-ről 3,7 GHz-re emelve is stabil legyen, további 0,1 V feszültséget kellett adnunk a processzornak, márpedig itt jól látszik, hogy mennyit számít ez a kis plusz (vagy mínusz, nézőpont kérdése). Fogyasztása 14-21%-ot emelkedett, miközben az órajelet alig 3%-kal sikerült megemelnünk, ezeket a szempontokat érdemes figyelembe vennünk, amikor túlhajtjuk a processzort. Hallottuk mi is a pletykákat, melyek szerint a Phenom II X3-ból az ACC bekapcsolásával négymagosat lehet varázsolni: nekünk ez nem sikerült, az alkalmazástesztek eredményeiből ez világosan látszik majd.

Tömörítés, videokódolás

A memóriára, illetve a gyorsítótárakra támaszkodó tömörítőprogramok elég szoros csatát hoztak (főleg a 7-Zip). Az áruk alapján egymáshoz közel álló processzorok teljesítmény tekintetében is közel voltak, a nyertes a Phenom II X4 lett. WinRAR alatt az alacsonyabb órajelű rendszerbusszal és kis cache-sel rendelkező Pentium és Core 2-es szépen lemaradt, még az Athlon 64 X2 is elverte őket. A felsőházban is az AMD volt a nyerő, a megcsonkított gyorsítótárral rendelkező Core 2-esek nem voltak képesek felvenni a versenyt az AMD processzoraival. Tuningolva sem változott jelentősen a helyzet, itt az AMD-k domináltak.

A különböző konvertálóprogramokban elért eredmény nagyban függ attól, hogy ismerik-e az egyes SIMD utasításkészleteket. A TMPGEnc és a DivX 6.8 már támogatja az SSE4.1-et, de az SSE4.2-t még nem (igaz, ez elvileg nem tartalmaz olyan utasításokat, amelyeknek a konvertálásban hasznát vehetnénk). DivX 6.8-ban az Intel Penryn-alapú processzorok a MPSADBW és PHMINPOSUW utasításnak köszönhetően ilyen gyorsak, az AMD SSE4a-ja ezeket nem támogatja. Az AMD processzorok az első résztesztben még szépen helytálltak, itt ugyanis még kiaknázatlan a Penryn SSE4.1-ese, ráadásul ez a teszt akár négy magot is képes leterhelni, így a Phenom X3 is jól szerepelt, a felsőházban minimálisak a különbségek. A DivX konvertálós tesztben viszont elhúzott a Penryn, kivételt képez a Pentium E5200, ami nem támogatja az SSE4.1-et, a Phenom X4 920 csak a Q8200 és a kétmagos E7300 közé tudott beékelődni, ezen a téren az Intel dominál.

A WME9 is képes mind a négy magot leterhelni, viszont az Intel processzorai nincsenek előnyben az SSE4.1 miatt, így az AMD modellek jól szerepelnek, sőt, nagyon is jól, főleg a felsőházban. Lejjebb kicsit más a helyzet, és találkoztunk egy megmagyarázhatatlan anomáliával is, hiszen a kétmagos Athlon X2 7750 gyorsabb volt, mint a hárommagos Phenom X3 8750, hogy mitől, azt nem tudjuk. Először arra gyanakodtunk, hogy összefüggésben lehet a három maggal (talán ez nem tetszik a konvertáló kódeknek), de a Phenom II X3 720-szal nem volt gond (bár kicsit többet vártunk volna tőle), tehát valami más állhat a háttérben. Az x264-es konvertálás is egálra hozta ki a versenyzőket, az AMD processzorai gond nélkül hozták az elvárt szintet. A tuningolt eredmények arra is rávilágítanak, hogy ebben a tesztben az a modell a nyerő, amelyik több processzormaggal rendelkezik, elég csak ránézni a 3,9 GHz-re tuningolt Core 2 Duo és a 3,2 GHz-en hajtott Phenom X3 eredményeire. Az iTunes WAV-konvertálónak sosem tetszettek az AMD processzorai, kiváltképp a K10-esek nem (az Athlon 64 X2 gyorsabb volt az összes K10-es processzornál), és ezúttal sem volt ez másképp. A konvertálóprogram csak két szálon képes dolgozni, tehát itt inkább az órajel számít.

3D-s tervezés, renderelés

A kép- és animációszerkesztő, renderelő programok kivétel nélkül azt szeretik, ha minél több processzormag dolgozik alattuk, így ilyen téren nincs is gond a skálázódásukkal. POV-Ray alatt az egyik legszembetűnőbb dolog a két Phenom X3-as viszonya egymáshoz, mintha két teljesen eltérő processzorról lenne szó. Akár azt is hihetnénk, hogy a 720-ason négy működő mag volt, de ez ki van zárva, mert egyrészt alapórajelen nem volt bekapcsolva az ACC, másrészt a tuningos eredményekből (pl. x264-es teszt) is jól látszik, hogy három mag működött. A Cinebench általában az Intelnek kedvez, de a Phenom II X4 920 most szépen feljött az élbolyba. A Phenom II X3 720 itt is gyorsabb volt, mint amire számítottunk a 8750-es eredménye alapján. A tuningolt eredményekből még mindig az derül ki, hogy Cinebench alatt az Intel a nyerő, a Core 2 Quad 3,15 GHz-en verte a 3,7 GHz-es Phenom II X4-et. 3ds Max alatt kiegyenlített volt a meccs, de a Lightwave az Intel felé billentette a mérleg nyelvét, talán azért, mert a képre ráhúzott "Bloom" hatást a program egy szálon számolja, és ebben a Core 2-es gyorsabb riválisánál. A Maya renderben ismét feljött az AMD, a kétmagosok felett mindenhol versenyben volt az Intel processzoraival.

Fotó- és videofeldolgozás, további programok

Az Adobe programok képesek az Intel processzorok minden csepp erejét kihasználni, ugyanakkor az AMD CPU-it nem különösebben kedvelik (vagy csak nincs meg hozzájuk az optimalizáció), ezért nem is csoda, hogy a Photoshop és a Premier Pro tesztekben az Intel kerekedett felül. Mindkét program szépen skálázódik a magok számával (talán a Photoshop action nem minden eleme támogatja a többmagos működést), ezért a sorrend is ennek megfelelően alakul. A Sony Vegas már nem kivételezik, így az AMD processzorok is nagyon szép eredményeket érnek el, mint látható, az egyes árkategóriákba tartozó típusok "összepasszolnak". Tuningolva a sorrend csak a csúcson változik, a hárommagos Phenom II feljött a második helyre, 3,7 GHz-en a Core 2 Quadoknak sem volt esélye ellene.

Néhány további, kevésbé szokványos vagy kevésbé ismert programot is bevetettünk a processzorok közti különbségek kimérésére, ezek közül a – JATMARK java benchmarkot leszámítva – az összes képes akár 8 szálon is dolgozni. Az ABBYY Finereader PDF-szerkesztő a fájl beolvasása során nagyon szereti, ha minél gyorsabb a memóriaelérés, és akkor még nem szóltunk a magok számáról, így a legtöbb esetben az AMD volt a nyerő. A Reaper viszont a gyors számolást szereti, ebben pedig az Intel áll az élen, a Phenom még 3,7 GHz-en is alig érte be az alapórajeles Quad Q9300-at. Az Apache benchmarkja ismét csak a memóriaelérésre támaszkodik, amiben az AMD a gyorsabb. A JATMARK egy szálon számol, így csak a műveletvégrehajtás sebessége, azaz az órajel szól bele az eredményekbe, a cache nem számít. A Fritz sakkprogram elsősorban az elágazásbecslések sebességétől függ, ezen a téren az Intel processzorai némileg fejlettebbek.

Játékok

A játékok sebessége elsősorban a videokártya sebességétől függ, ezért egy processzortesztben nem szoktunk nagy hangsúlyt fektetni erre a kérdésre (még akkor sem, ha sokan csak erre kíváncsiak, csak utána kell nézni), és most be is mutatjuk, hogy miért. A játékok többsége egy szálon működik, fellelhető néhány unikum, amelyik akár négy magot is képes kihasználni, főleg a fizika számolásánál (pl. az UT3 vagy a Race Driver GRID), de a többség nem, ezért ezeknek alapvetően magas órajelre, illetve nagy és gyors cache-re van szükségük. De van-e értelme így megkülönböztetni a processzorokat VGA-limites beállítás mellett? Crysis alatt 800x600 medium beállítás mellett látszik a processzorok közti különbség, de ki játszik ilyen beállítások mellett? 1280x1024-ben – ami közelebb áll egy élvezhető beállításhoz – már alig van különbség, aztán ha rápillantunk a tuningolt órajelek mellett elért eredményekre, érthetővé válik, hogy miről beszélünk. Az UT3 motorja gyors, így elég nehéz 100%-ig VGA-limites szituációt előidézni, az 1280x1024-es beállítás nem is ilyen. A Race Driver GRID már komolyabb ebből a szempontból, de jól látszik, hogy az 1280x1024-es felbontás egy Radeon HD 4850-nel nem VGA-limites. A Lost Planet ellenben más tészta, az összes processzor 41-42 fps-t futott. Végül a World in Conflictot vizsgáltuk meg, túlhajtott órajelen ezúttal a CPU-limites beállítást teszteltük újra, alapvetően az Intel processzorai gyorsabbak, de minimálisak a különbségek.

Összegző grafikonok

Az összesített grafikonokon a Core 2 Duo E7300 teljesítményét vettük alapul, azaz 100%-nak, mert jelenleg ez a processzor kapható a lélektani határnak tekinthető 40 000 forint alatti áron (a Phenom X3 8750-nel egyetemben). Az első tesztcsokorban a konvertálóprogramokat találjuk, melyek általában több szálon képesek számolni, és extrém módon használják ki a(z Intel) SIMD utasításkészleteket, ennek ellenére elmondható, hogy az összes árkategóriában kiegyenlített volt a küzdelem, az Intel processzorai sehol sem voltak képesek kiemelkedő előnyhöz jutni.

A fotó és videófeldolgozó programokról is elmondható, hogy több szálon képesek számolni, de itt némi Intel-dominanciát véltünk felfedezni, jórészt az Adobe programjainak köszönhetően.

A renderelőprogramok szintén abba a programcsokorba tartoznak, amely kihasználja az összes rendelkezésükre álló erőforrást (processzormagot), az Intel itt is némileg jobban szerepelt, de az előnye nem volt jelentős.

Játékok alatt nem lehet túl nagy a különbség egyik oldal javára sem, mert többször VGA-limiteshez közeli szituációt vizsgáltunk, ezekben az esetekben pedig a processzorok közel azonosan teljesítettek. Összességében azt látni, hogy itt kiegyenlített volt a verseny, volt pár alkalom, amikor az AMD volt a nyerő, de a különbségek nem szignifikánsak.

Konklúzió

Az elért eredményeket látva két részre tudnánk osztani a teszt szereplőit. A 20-25 000 forintos ársávban, ahol az Athlon 64 X2 5400+, az Athlon X2 7750 és a Pentium E5200 található, számunkra az utóbbi tűnik a legjobb választásnak. A különböző résztesztekben a legtöbb esetben, ha kicsivel is, de gyorsabb volt, mint az AMD megoldásai, emellé párosul a rendkívül alacsony fogyasztás és a kimagasló tuningpotenciál. Egy olcsó P35 chipsetes alaplappal megspékelve nagyon jó olcsó gép építhető köré, amellyel valószínűleg minden szempontból elégedettek lehetünk. A régi Athlon felett teljesítmény tekintetében már eljárt az idő, de nem is azért szerepelt tesztünkben, hogy ezt megcáfoljuk, inkább összehasonlítási alapként azoknak, akik váltani készülnek. Az ő számukra ott van a kétmagos K10 leszármazott, az Athlon X2 7750 is, amit mi nem igazán tudunk ajánlani, mert alig gyorsabb, mint az X2 5400+, tuningban sem jeleskedik, fogyasztása pedig magas, ezért szerintünk nekik egy három- vagy négymagos Phenom lenne az ideális választás, azok közül is inkább a 45 nm-es verziókat ajánljuk.

A 30-35 000 forintos sávban találjuk a Phenom X3 8750-et és a Core 2 Duo E7300-at, szerintünk ebből a párosból is az Intel kerül ki győztesen. Az E7300 teljesítménye közel azonos a Phenom X3 8750-ével, miközben – a Pentiumhoz hasonlóan – versenytársánál jóval kevesebbet fogyaszt, alig melegszik és jól tuningolható. Persze itt is szempont lehet a fejlesztés, egy AM2-es alaplap tulajdonosa aligha vált majd Core 2-re, ezért nekik is inkább azt javasoljuk, hogy a K10.5-alapú Phenomok környékén nézelődjenek.

A felsőházban már jóval kiegyenlítettebb a verseny, hiszen a 45 nm-es Phenomok minden tekintetben felülmúlják elődeiket. A Core 2 Quad Q8200 és a Phenom X4 9950 közül még mindig az Intel processzora a vonzóbb, teljesítménye magasabb, fogyasztása alacsonyabb, tuningban viszont úgy tűnik, nincs különbség. Persze könnyen lehet, hogy a Q8200-ból (és a Q9300-ból is) pont a legrosszabb példányokat fogtuk ki, elvégre ezektől a processzoroktól nem ehhez szoktunk hozzá; de erről szól a tuning, sosem lehet tudni, hogy mi akad a kezünkbe. Az biztos, hogy az M1 steppinges Quadok nem tűnnek tuningbajnokoknak. Tehát a Q8200 és az X4 9950 közül a Q8200-at választanánk, persze csak ha fejlesztésről van szó. AM2-es alaplaptulajoknak a Q8200 nem alternatíva, a Phenom X4 9950-nel jobban járnak, és ezt annak ellenére állítjuk, hogy a K10-es Phenomok a mi szemünkben nem túl attraktívak. A Core 2 Quad Q9300 és a Phenom II X4 920 versenyében az alkalmazásteszteket tekintve egál az állás, fogyasztásban a Core 2-es jobb, de tuningban a Phenom a nyerő. AM2-es fejlesztőknek a Phenom II-esek (az X3 és az X4 is) kitűnő alternatívát jelentenek, ezért a 920-at is ajánljuk, remélhetőleg hamarosan megjelenik majd egy még olcsóbb, a Q8200-es mellé pozicionált Phenom II X4-es, amiből valódi "best buy" lehet. A Core 2 Quad Q9300 is nagyszerű processzor, és ha valaki "olcsón" szeretne szerezni egy négymagos LGA775-ös processzort, amit csak alapórajelen kíván használni, akkor ez jó megoldásnak tűnik (hasonlóan a Q8200-hoz), de tuningban ettől is többet vártunk volna. A régi Core 2 Quad Q6600 tulajok számára egyelőre úgy tűnik, nincs igazi alternatíva.

Pentium Dual-Core E5200 Core 2 Duo E7300 Phenom II X3 720 / X4 920	Core 2 Quad Q8200/Q9300

fLeSs

A processzorokat Gianni27-nek köszönhetjük.