Hirdetés

24 colos dizájnmonitorok

Hirdetés

Acer G24

A 24 colos monitorok bemutatásának újabb állomásához érkeztünk; három, érdekesnek ígérkező modellel ismerkedhetünk meg. Lehetőségeink és erőforrásaink korlátozottak, ezért bemutatóink során általában olyan típusokra szorítkozunk, amelyeket a nagy áruházláncokban nem lehet szemügyre venni, általában azért, mert ezek drágábbak, értékesebbek az átlagos kijelzőknél, ennélfogva a plázák nem merik őket kitenni a polcra. Előző tesztünkben három darab 24 colos S-PVA panellel szerelt kijelzőt vizsgáltunk meg (ráadásként plusz egy 22 colosat), ezúttal azonban a kevésbé tehetősek számára is elfogadható árú, TN+film panelre alapozó monitorok kerültek terítékre. A tesztelés metodikája abban a cikkben megtalálható, ezért ezúttal erre nem térnénk ki. A szóban forgó három modell belsőleg nem kelhet versenyre a drágább típusokkal, ennek következtében a gyártók általában a burkolat, azaz a külső tulajdonságok hangsúlyosabbá tételével igyekeznek meghódítani a vevőket. Van egy mondás, miszerint nem a külső számít, hanem a belső: ez a monitorokra teljes mértékben igaz, bár ezzel a legtöbb ember nincs tisztában.


Acer G24 szemből és hátulról [+]

Első tesztalanyunk a nemrégiben megjelent Acer G24, mely furcsa és rendhagyó külsejével az Acer által gyártott Predator P4-es számítógéphez passzol. Már a csomagolás is stílusos és robusztus, jól kibélelt, hogy a kijelzőnek még véletlenül se essen baja szállítás közben. A gyártó a G24 mellé leírásokat, CD-t és kábeleket mellékel, tehát semmilyen szokatlan vagy rendkívüli eszközt nem találtunk a dobozban. Az Acer G24 nem csak a külsejével tűnik ki a tömegből, hanem a panel felturbózása terén is büszkélkedhet egy-két szokatlan megoldással. Például ez a világ első, 50 000:1-hez dinamikus kontrasztaránnyal ellátott monitorja, csillogó-tükröződő panelfelülete (CrystalBrite) révén pedig elvileg szebbek és teltebbek rajta a színek. Ami a külsőt illeti, a narancssárga-fekete színkombináció egész jól mutat, bár az szerintünk problémás, hogy nem csak a panel, hanem a káva is tükröződik. A kezelőgombok felett található feliratok nehezen olvashatóak, a talp pedig igen egyszerűre sikerült. A G24, dacolva a napjainkban megszokott, lekerekített formákkal, szögletes. A hátoldal nincs szem előtt, ezért itt szimpla matt, fekete műanyagborítást alkalmaztak, melyen a panel szellőzéséhez elegendő rácsot találunk. Nincsenek viszont a kábelek elvezetését megkönnyítő vagy elrejtő csatornák és leszorítók a hátoldalon.


Oldalról és a talp [+]

A káva igen vastag, bár a 24 colosok köréből nem tűnik ki, ez is tekintélyt és robusztus felépítést kölcsönöz a kijelzőnek még akkor is, ha manapság a minél vékonyabb káva a menő. A G24 külsőleg jól néz ki, de ergonómiai szempontból nem éppen álmaink netovábbja: a panel csak előre és hátra billenthető, de nem forgatható el, nincs magasságállítás, és a portré módot sem támogatja. A talp nagyon könnyű, szerintünk nincs benne semmilyen nehezék, valószínűleg ezért sem állítható a panel magassága, mert könnyen felborulna az egész monitor.


Kezelőgombok [+]

A kezelőszervek fölött található, szürkével felfestett jelmagyarázat a tükröződő felületű narancssárga borításon alig látszik, de ez nem olyan lényeges probléma. A gombok kezelés közben kis pattanó hangot adnak ki, ezen kívül azonban nincs velük semmi baj, azonnal reagálnak a lenyomásokra.


Csatlakozók [+]

A G24 a játékosoknak készült és külsőleg is trendi lett, márpedig egy ilyen monitornak rendelkeznie kell legalább egy digitális bemenettel: ezt a kritériumot a G24 teljesíti is a HDCP-kompatibilis DVI-D csatlakozójának köszönhetően, de az Acer ezen felül még egy HDMI bemenetet is felkínál a jövőre gondolva. Ennél többre egy G24-kaliberű monitornak nincs is szüksége, az analóg tévébemeneteket most nem hiányoljuk, bár egy USB-hub még elfért volna még rajta.


OSD [+]

Az OSD jól átlátható, könnyen és gyorsan kezelhető, minden számunkra szükséges opció megtalálható benne, nem volt vele problémánk. A menücsokor lehetőséget ad a wide mód és a 4:3-as képarány külön beállítására, amire szükségünk lehet, ha 4:3 képarányú filmet nézünk vagy játékot játszunk. Ilyenkor a monitor nem húzza szét a képet, bár így a kijelző két szélén lesz látható egy-egy fekete sáv. A DDC/CI kikapcsolására is módunk van, ami a Windows Vista felhasználóknak jól jöhet. Az "empowering technology" menüpont alatt ötféle, előre definiált profilbeállítás található (user, graphics, movie, text, internet), lehet kísérletezni, melyik a szemnek legjobban tetsző beállítás.

Az Acer G24-gyel kapcsolatban egyelőre csak egyetlen kifogásolnivalónk van, ez pedig nem más, mint a tükröződő felület. Éjjel a sötétben nem probléma, de nappali fényviszonyok között önmagunkat ugyanolyan jól látjuk a monitorban, mint a kijelző tartalmát, és ez elég kellemetlen. Napközben csak akkor nem látszik a tükröződés, ha nincs háttérvilágítás, vagy akkor, ha a fényforrással szemben és előtt ülünk, de ez sem ideális megoldás, mert ez meg a szemnek nem tesz jót.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés