Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Karesssz

    csendes tag

    válasz Ja no #145 üzenetére

    Hi” Ja no!

    Nos nagyon széles a paletta. Sok összetevőt érdemes figyelembe venni.
    Az érdeklődésedből kitűnik, hogy egy költségkímélőbb megoldást szeretnél megvalósítani.
    Ez természetes, hisz tanuláshoz bőségesen megfelel bármely plc-család kisebb vezérlője.
    A siemens egy, Magyarországon elterjedt és bevált fajta de az árak tekintetében hát nem a legolcsóbb. Valamint azt is figyelembe kell venni, hogy a kommunikációt plc-pc közt milyen jelszinten valósítja meg. –a napokban készítettem S7-200 as plc-vel kisgépvezérlést s azon kívül, hogy nagyon jól használható a szoftvere sajna az áttöltéshez spéci 485-ös átalakítóra van szükség ami +költséget jelent.
    Tehát javaslatom az, hogy olyat válassz aminek a társalgáshoz szabványos rs232c port elegendő. Ezt az összekötőkábelt pár perc alatt el is tudod készíteni, ami ugye még egy megtakarítást jelent.
    Következő nem elhanyagolandó összetevő a szoftver, amit meg is vásárolhatsz de vannak tipusok amihez grátisz megkapod.
    Úgy emlékszem az Omron a kisvezérlőihez adja az alap CX-programmer 2.0-át. Ha mégsem akkor bocsi J. Találkoztam már a feltörekvő LG prospektusaival is. Nagyon szimpatikusan nyomulnak mert nyilt forrású a progijuk s oktató videókkal is támogatják az alapok elsajátítását.
    Nem vagyok disztribútora de amivel szívesen dolgozom az az omron. Az ára mellet kimerítően publikálja magyar nyelven termékeit a cég. Ez alatt nem csak a reklámokat értem hanem a szoftverismertetőket valamint a felhasználói kézikönyveket.
    www.plc.lap.hu oldalon ha szétnézel és felveszed néhány forgalmazóval a kapcsolatot biztosan készségesen állnak segítségedre, megtudod árak és kiegészítők tekintetében, hogy mire számíthatsz.

    Üdv: Karesssz

  • vottokar

    senior tag

    válasz Ja no #145 üzenetére

    Nem tudom, hogy mi célból akarsz megtanulni, mert ez igen erősen befolyásolja azt az irányt, amerre el kell indulnod.
    Nálam, mivel német érdekeltségű cégnél dolgozom a Siemens adott volt. Az árakról, jobb nem beszélni ez esetben. Ha tényleg saját élő hardverkörnyezetben akarsz tesztelni, akkor szerintem ez sajátpénzen megoldhatatlan. (vagy ha van rá többszázezer felesleges forintod, szerintem kezdj másba vele) Ha okosba meg tudod oldani a dolgot, akkor persze más a helyzet. :)
    Omronnal az ezelőtti munkahelyemen foglalkoztam. Arra a feladatra, amire ott kellettek (egyszerübb gépek vezérlése) nekem szimpatikusabbnak tűntek, mint a megfelelő S7/200-asok. (ami nem azt jelenti, hogy jobbak is lennének.)
    Sajna én olyan szinten, hogy véleményt merjek mondani, csak ezekkel (Omron S6, Siemens S5, Siemens S7/200, S7/300) ''foglalkoztam''. Pedig van még jónéhány elfogadott cucc amiket legalább alapszinten meg kellene ismernem. :(

    "Hát te meg ki a tö*öm vagy, hogy bundában szeded itt a málnát?"

  • vottokar

    senior tag

    válasz Ja no #148 üzenetére

    Sajnos a Siemens Logo! árakkal nem vagyok képben (főleg analóg modul ügyben) de szerintem még abból sem igen jön ki. :( Azt tudom, hogy az adatkábel ahhoz is 10K fölött van
    Szerintem S7/200-ból biztos nem jön ki. A Starter kit (S7/200CPU, Step7Microwin, adatkábel) akciósan is olyan 80K+ÁFA felett van, és ebbe még semmilyen analóg modul nincs benn.
    Valamint nincs MPI illesztő sem, ami az USB-s is cca. 75K+. Az RS232-es meg vagy 120K :(
    Mondjuk, ha Siemens S7-el akarsz foglalkozni, sajnos a PC adaptert nem tudod megkerülni. Láttam már alternatív gyártók olcsóbb cuccait is, de sajnos azok sem filléres cuccok voltak.

    "Hát te meg ki a tö*öm vagy, hogy bundában szeded itt a málnát?"

  • vottokar

    senior tag

    válasz Ja no #150 üzenetére

    A Siemens S7 illesztőinterfésze ami a CPU modulokon alapból elérhető. Asszem amúgy RS485 fizikailag.
    Alapesetben egy S7300/400-as CPU-ra vagy MPI illesztővel, vagy profibus-os illesztővel lehet csatlakozni. S7/200-ra is ez kell, de ott PPI módban megy a cucc.
    Ezek vagy szabvány PCI-s kártyák, vagy PCMCIA kártyák notiba., vagy USB-s esetleg sorosporti illesztők. Tudják az MPI és a Profibus-os protokollt is. de az usb-s max 1.5Mbit-ig, a soros meg a soros port sebességéig, ami sajna még ay MPI 187,5Kbitjét sem éri el. :( , de pl. modemes kapcsolathoz ok.
    Persze lehet még kismillió módon rácsatlakozni (Pl. Etherneten keresztül TCP/IP-n), de ugye nem kell mondanom, hogy az ethernetmodulja többszázezer forint. :(

    És bocs, hogy ilyen árakat írok, de nem én képzem őket. Van olyan gépünk amibe a CPU modul csak cca. 5000Euro. :(((

    "Hát te meg ki a tö*öm vagy, hogy bundában szeded itt a málnát?"

  • wassermann

    addikt

    válasz Ja no #152 üzenetére

    '' ... tegyük fel, egy üvegházat kell 'lekezelni'. ... a hőmérést magának a PLC-nek kell megoldani, valamint azt is, hogy a különböző ventillátorok bekapcsolásával ... Ugyanez a helyzet mondjuk a párásítóval is... ...ott vannak az ablaknyitogató mechanizmusok... Tehát kell bele analóg bement is, talán kimenet is''

    Ilyesmire szerintem tökéletes a Siemens LOGO, lsd ezt:[link]

  • vottokar

    senior tag

    válasz Ja no #156 üzenetére

    Mi a Huntechnotól szoktunk rendelni, szerintem hívd fel őket, és akár telefonon is elmondják a téged érdeklő modulok árát. (Brányi Csillát vagy Hantos Imrét keresd, ha jól emlékszem)
    amúgy a Logo Soft program ha jól emlékszem olyan 13K+tréfa a kábel meg olyan 20K+tréfa.
    (sajna benn vannak az árajánlatkéréseim, én meg a héten éjszakást helyettesítek)

    "Hát te meg ki a tö*öm vagy, hogy bundában szeded itt a málnát?"

  • wassermann

    addikt

    válasz Ja no #156 üzenetére

    A Siemens LOGO elérhetősége:[link] (A Lágymányosi híd pesti végénél a színházzal ellentétes oldalon vannak)

    Szerintem egyébként nem feltétlenül kell drága kábel és szoftver, mert a LOGO a saját előlapjáról is programozható!

  • wassermann

    addikt

    válasz Ja no #160 üzenetére

    Nem dolgoztam még vele, de szerintem a LOGO-t az előlapról nyomkodva inkább valamiféle logikai kapuk látszanak. Nézdd csak meg azt az ismertetőt aminek a linkjét a #155-ben, feljebb megadtam.

    [Szerkesztve]

  • Karesssz

    csendes tag

    válasz Ja no #150 üzenetére

    Hi'' Ja no!

    Szerintem azért nem kell annyira beparázni. 100-as ból már egy elég okos vezérlőt ki lehet hozni, már csak az a kérdés, hogy hány I/O val kellene rendelkeznie. A GE-Fanuc Ic200udd110-es tipusa is ezen ár körül van.16/12 io val rendelkezik. Sajna egy ideig ezt erőltették nálunk mert a'' mi kutyánk kölyke'', de nekem ennek ellenére sem a legszimpatikusabb. Viszont egyszerű hozzá kábelt készíteni. Hasonló árban van az Omron CPM1A-tipusa ami ugyancsak el van látva a programozó porton kívül sorossal.........hát ehhez sem egy nagy tudomány a kábelgyártás:)
    A Logo!-ra visszatérve: pár hete építettem be vagy 7db-ot. Ezek egyszerű kis vonalkódkiértékelők, tekercslefejtők valamint hegesztőgép tárgymegfogó hengerek működtetését végzik. Az ára darabonként asszem nem érte el a 30 ropit.
    Egy hátrány, hogy egyszerű feledatokra alkalmas, viszont még ezek is rendelkeznek 2 analóg bemenettel a 8-ból. Analóg bemeneteknél naradva: én spec nem vagyok egy nagy mágus de nem találkoztam a legegyszerűbb vezérlők közt sem olyannal amelyiknek ne lett volna analóg bemenete (lehet, hogy ez csak az én tapasztalatlanságomból ered).
    Az más lapra tartozik, hogy nem mindegyik alap tipus tudja lekezelni az analóg bővítményt.
    Remélem sikerült most jól összekavarni Téged :)
    Ja + 1 MPI: ha jól tom az szabványos adatkommunikációs interfész........amit a cégek ''saját szabványaikra szeretnek formázni''
    Üdv. Karesssz

  • Karesssz

    csendes tag

    válasz Ja no #160 üzenetére

    A Logo! programozása előlapról nem a legkényelmesebb mert visszafelé kell gondolkoznod. Tehát először Kimenet és arra építesz. az elágazásokban is el ég könnyen el lehet veszni annak aki először veszi a kezébe. Én jobban csipázom a Logosoft comfortot mert ott a blokkos progit le lehet szimulálni és ha azt csinálja amit szeretnél, és nem csak azt amit mondasz neki akkor mehet a rátöltés :)

  • wassermann

    addikt

    válasz Ja no #165 üzenetére

    Ha decentralizált rendszerre van szükséged az már jóval drágább! Ilyenkor valamilyen ipari busz csatlakozással kell hogy rendelkezzen a PLC (pl. PROFIBUS). Ezeknél még külön külön vannak programozva a PLC-k.

    A továbblépés lehetősége a decentralizált, de ennek ellenére teljesen homogén nagy folyamatirányító-számítógép (DCS), ahol az egész rendszer teljes egységet alkot (egy dolgot programozol csak, közös adathivatkozások, mentés).
    Még ezt is lehet fokozni a megtöbszörözött, önellenőrző biztonsági rendszerekkel...

    - Sajnos nincs saját olajfinomítóm, erőművem ahol ezeket megvalósíthatnám.


    [Szerkesztve]

  • aLávaló

    csendes tag

    válasz Ja no #165 üzenetére

    Szia!
    Én a Telemecanique Zelio vezérlőreléjét(speciális kiegészítő modul kell hozzá) használtam úgy hogy Modbus(RS-485-ön) vagy Modbus TCP/IP(Ethernet)-en tudtam olvasni, írni pár regisztert mivel elégé le van korlátozva ez a funkció.De csak modbus slave-ként konfigurálható tehát kell neki egy Master is ami lehet egy PLC vagy nálam az adatgyüjtő program amit Visual basicban irtam. Tehát tudsz hálózatot létrehozni a kütyükkel csak kell egy master is a hálózatba!
    Egyszerübb dologra lehet öket hálózatba is használni. A Siemens Logo-ját nem ismerem arról nem tudok nyilatkozni!
    Laci

    [Szerkesztve]

  • wassermann

    addikt

    válasz Ja no #165 üzenetére

    Ja igen, néhány ipari busz, hogy válogathass: ASI-bus, MODBUS, CANBUS, PROFIBUS, PROFINET, FIELDBUS és a többiek.

    Sajnos mindnek ára van, de talán a MODBUS és a PROFIBUS több típusban benne is lehet (persze sajnos nem a legkisebb PLC-kben).

  • Szirty

    őstag

    válasz Ja no #145 üzenetére

    Helló Ja no!

    Tanácsot szeretnék kapni. Elhatároztam, hogy megtanulok PLC-t programozni, de nemtom melyik márka legyen a favorit. Legjobban a siemens tetszik, mert a legtöbb helyen ilyenek üzemelnek, így mindjárt egy használható tudásra tehetek szert.(?)

    Én ha haza beszélek, akkor Omron-t és Siemens-et javaslom.
    Abszolút belépő szinten pedig esetleg az Unitronics Jazz-t.
    [kép]

    Előnye, hogy olcsó (kb. 35e Ft, kvalix.hu-n van letöltehtő árlista is) és az, hogy van rajta kijelző, és billentyűzet ami programozható. Ez nagy előny, mert lehetővé teszi mindenféle dolgok kiírását és beállítását. A hozzá való U90Ladder program ingyenes. Sajnos vannak benne bugok (legalábbis amikor foglalkoztam vele, még igencsak voltak, megint sajnos egy egerészős Visual BASIC förmedvény, de használható).
    Hátrány, hogy ehhez is kell egy interfészkütyü, mert alapból nincs rajta soros port, ami kb további 10e Ft.

    Az Omron PLC-k már bevált profi cuccok és könnyű őket programozni, ezeket azért ajánlom. Elég elterjedtek is, a fejlesztői környezet átgondolt és rendkívül hatékony. A kiegészítők választéke pedig széles.

    SIemens PLC-t javaslok, ha majd belejöttél kicsit és szerzel tapasztalatokat. A Siemens S7 300/400 vezérlőivel nagyon messzire el lehet menni ebben a témában. Nagyon szerteágazó lehetőségei vannak. Minden tekintetben professzionális.
    Ja igen. És drága.
    De még egy S7-300-hoz sem lehetetlen ám hozzájutni átlagfizetésből. Néha ki lehet fogni egészen jó vételeket használt PLC-k terén (teszvesz, vatera, stb).

  • Szirty

    őstag

    válasz Ja no #165 üzenetére

    Hali Ja no!

    ....akkor a köztük lévő logikai kapcsolat ne valós I/O lábat pusztítson el (merthogy ebből nincs sok egy ócsó PLC-n), hanem vmiféle soros kommunikációs buszon keresztül értekezzenek egymással.

    Ha csak azért akarod ezt a megoldást választani, mert azt gondolod, hogy így olcsóbban jutsz hozzá több I/O ponthoz, akkor szerintem nem jól gondolod (hacsak nem jutottál hozzá jutányos áron egy raklap tök egyforma minimál PLC-hez :).
    Ha a decentralizáltság a fontos, akkor olyan típust érdemes választani, amelyik támogatja az eszjözök közötti kommunikációnak ezt a formáját. Az Omron CPM1-ben pl. van ilyen funkció úgy emlékszek. De az Easy is mintha tudna ilyet...
    Ha neked kell megírni a kommunikációval foglalkozó részt, akkor lehet nehezebb lesz megoldani ha nincs a hasonló eszközök közötti kommunikációval kapcsolatos tapasztalatod.
    De mindenképp érdekes feladat.

  • Szirty

    őstag

    válasz Ja no #150 üzenetére

    Helló Ja no!

    Mi az az MPI illesztő?

    MPI: Multi Point Interface
    A Siemens által használt kommunikációs mód, amely half duplex RS485 fizikai rétegen megvalósuló buszos topológia.
    A nevéből is látható, hogy több eszköz (2-nél több) összekapcsolására is alkalmas.
    Ezen az MPI interfészen keresztül (is) programozhatóak a Siemens S7 300-400-as PLC-k és operátor panelek.
    Rendszerint PLC-PLC, PLC-HMI, PLC-SCADA, PLC-Programozó eszköz kapcsolatára használják. Pl. adatgyűjtési céllal felfűzhető egy MPI buszra egy gyártócsarnok összes PLC-je, az MPI busz meg befut egy PC-be, ahol megjeleníthető a gyártáson zajló bármilyen történés, adat, stb, vagy épp programozható bármelyik PLC.
    MPI csatlakozóval minden S7-300 és S7-400 PLC rendelkezik.

  • Szirty

    őstag

    válasz Ja no #174 üzenetére

    Helló Ja no!

    Namost ezekhez hogy lehet kijelzőt biggyeszteni? (HMI)

    A CPU-n alapból is rajta lévő sors porton keresztül. Ha nincs rajta csak peripheral csatlakozó, akkor egy CIF01-es oros interfészen keresztül.
    Ha van rajta egy soros port, meg egy peripheral csati is, akkor egy CIF01-el megoldható, hogy programozhatod is anélkül, hogy a HMI-t lehúzogatnád róla a programtöltés idejére.
    A CPM-hez illesztheted a régi NT sorozatú kijelzőket, de az új NS sorozatúakat is.

    Meg nem látom egyelőre, hogy impulzus kimenetet mire használják?

    Hajtásvezérlésre. (szervók, léptetőmotorok, stb)

    Meg megoldható-e az hogyha olyat veszek amiben nincs RTC, akkor felépítek a programban több önnálló blokkot,amik az adott napszakokhoz passzolnak, majd ezeket egyenként néhány digit-input-lábra ''hozzádedikálom''?

    Megoldható.

    Ez csak ott jöhetne a képbe, hogy a CPM1A ill 2A-ra lehet ProfiBus-t meg DeviceNet I/O modult is biggyeszteni, ezzel talán könnyebb a decentralizálást, de főleg a HMI-t megvalósítani (?)

    Omronnál a HMI-hez nincs szükség sem profibuszra, sem Devicenetre.
    Ha a decentralizált verziót az I/O számok növelésre akarod használni, akkor annak szerintem semmi értelme.
    Akkor nagyobb PLC-t kell venni inkább.

    Szal úgy tűnik, hogy az eredeti 100kHUF-os limitem a két szék közti földreülés esete.

    Mint írtam nézd meg használtan. Én vettem mér siemens C7-et 40-ér (beépített I/O-k, több analóg is, számláló bemenet, LCD kijelző, kezelő gombok, MPI busz, RTC, stb.
    Meg S7 314-et is. Sőt, most kínáltak egy Omron CQM1-et 40-ér, 64 I/O ponttal, belső órával, soros porttal.

  • Szirty

    őstag

    válasz Ja no #180 üzenetére

    Hali Ja no

    ebben az esetben a forgásirányt egy plusz output láb közli a léptetőmotor driverével?

    Gindolom igen. Omronnal még nem használtam ilyen szervót :)

    A CQM az eggyel ezelőtti sorozat?

    A CQM A CPM-né egyel nagyobb kategória.
    tehát moduláris, több I/O, több lehetőség, nagyobb teljesítmény.

  • Szirty

    őstag

    válasz Ja no #176 üzenetére

    Hali Ja no!

    Ezt csak a siemens használja, vagy az MPI maga egy gyüjtőfogalom, amit minden gyártóa saját szájíze szerint implementál és nevet aggat rá?

    MPI-t a siemens kütyük használnak. Más gyártóknak más megoldásai vannak.
    Egyébként odaírtam az előző üzenetbe is: ''A Siemens által használt kommunikációs mód'' :>

    Meg nagybani áttekintésként el tudná mondani vki, hogy különböző gyártók PLC-i milyen módokon tudnak kommunikálni egymással ''középszinten''.

    Ha két különböző típusú/gyártmányú PLC-t közös nevezőre tudsz hozni a kommunikációs busz tekintetében, akkor meg tudod oldani a kommunikációjukat is egymással.
    Tehát ha mindkettőn van pl. RS232 port, vagy RS422, vagy ethernet, vagy profibus, vagy modbus, stb.
    Hogy ezen belül a kommunikáció milyen szinten tud zajlani, az már attól függ, hogy a választott buszrendszer mennyire támogatja a dolgot.
    Pl. Profibus vagy ennek ethernetes változata a Profinet, az ilyen kommunikációt messzemenőkig támogatja. Vagyis ha ilyen busszal kötsz össze PLC-ket, akkor programból könnyen, kis szoftveres ráfordítással megoldható a két rendszer közötti adatcsere.
    Ha a busz nem támogat semmi ilyesmit, akkor mindent neked kell leprogramozni mindkét PLC-ben ami a kommunikációt illeti. Ilyen pl. az RS232 kapcsolat, vagy az alap RS422/485, amikor az összeköttetés csupán a hardvert határozza meg, nincs hozzá tartozó protocol és szoftveres támogatás.

    Különböző gyártmányú PLC-k kapcsolatát általában nehéz megoldani, mert kevés a közös nevező és sok a különbség (egy komplett buszrendszer és protokol ebben sokat segít, mint fent is írtam).
    Azonos gyártmányokkal jobb szokott lenni a helyzet, mert a gyártó általában kifejleszt valamilyen (nem ritkán egyedi) módszert arra, hogy több PLC kommunikálhasson egymással. Ilyen pl. a már említett RS232C kapcsolat két db Omron CPM között, vagy az egyéb omron PLC-k közötti link, ami semmilyen további programozást nem igényel, csak meg kell határozni milyen adatterületet akarsz milyen irányban cserélni a résztvevők között. Onnantól megy ''magától'' a PLC intézi a kommunikációt, neked csak az áthozott agy küldött adatokkal kell foglalkozni.
    Vagy hasonló a helyzet több Siemens S7 (300/400) PLC közötti kapcsolat létrehozásakor, pl. a már említett MPI buszon keresztül. Sok lehetőség van, a PLC alapból támogatja az ilyen kapcsolatot és kevés szoftveres ráfordítással sokmindent meg lehet oldani.
    Erről cikkeztem is anno ''Adatcsere S7 PLC-k között MPI buszon keresztül'' címmel, itt: [link]

    A gyakorlatban meg az a helyzet, hogy egy olyan gyártási folyamatban, amiben több PLC is részt vesz, a közöttük lévő kapcsolat tartására sokszor elegendő néhány digitális jel átvitele digitális ki és bemeneteken keresztül. Buszos kapcsolatra akkor van szükség, ha sok információt kell mozgatni rövid idő alatt.

    Meg mi az a SCADA?

    Supervisory Control and Data Acquisition
    Egy általában PC-n vagy PC-ken futó program, amely a gyártási folyamatokról közvetlenül a vezérlő berendezésekről (PLC-k) olvasott adatok felhasználásával gyűjt információt és adatokat. Röviden kb a HMI továbbfejlesztése (sokkal tovább) :)
    A SCADA megoldások tulajdonképpen a vállalati információs rendszer számára gyűjtenek információkat a folyamatokról. Általában nagyon összetettek és közelebb állnak a vállati infórendszerhez mint a vezérléshez.
    Írd be google-be hogy SCADA :)


    [Szerkesztve]

  • Szirty

    őstag

    válasz Ja no #184 üzenetére

    Hali Ja no!

    ha jól értem, a xxxxxBus szerű kapcsolatok nemcsak a fizikai összekötést adják, hanem a szoftveres felületet, amit kevés, vagy semennyi utólagos szögeléssel használni lehet PLC-k, etc. között.

    Igen általában ez elmondható.

    BTW: ez az RS-232C csak két pont között létesít kapcsplatot, ugye? Tehát ha sok ilyen kütyü van, akkor kettesével kell a PLC-kbe rakni ilyen illesztőt és láncra fűzni őket.

    Igen, lehet így is, de ez nem túl szerencsés megoldás.
    Az omron pl. ezt úgy oldotta meg, hogy a protokolban (HostLink) RS232-n is lehetővé tette a több pont kapcsolatot, mert a HostLink parancsok és válaszok címet is hordoz(hat)nak. De mivel az RS232 fizikailag csak pont-pont kapcsolatot tesz lehetővé és azt is csak kis távolságra (10m), a buszra fűzést úgy kellett megvalósítani, hogy volt egy RS422-es gerinc, amire az RS232 minden host egy a gerincre fűzött RS232-422 átalakítóval kapcsolódott.

    A Siemens-nél meg úgy megy a dolog, hogy eleve nincs is RS232 a CPU-kon, csak RS485, ami buszra fűzhető, így ez ott nem okoz semmilyen gondot.
    Gondot okoz azonban, hogy nehezebb PC-re kötni őket, hiszen azon alapból csak RS232 van. Emiatt mindenféle átalakító kötyü, meg kommunikációs kártya szükséges.

  • pepe33

    tag

    válasz Ja no #189 üzenetére

    Hello !

    Az Unitroncs nagyon jó, a LOGO! és EASY-tol sokkal jobb.
    A JAZZ T40-est szoktam használni mert olcsóbb mint a fentiek és van rajta rengeteg ki és bement, még analóg is.
    Kissebb gépek vezérléhez böségesen elég.
    A programhely több mint elég benne , és könnyü programozni is.
    A programozókábel kb. 10e FT hozzá.

    Szóval szerintem jól használhatók nagyon.



    [Szerkesztve]

    ASUS A8NSLI DELUXE * A64 X2 4200+ * Freezer 64 * 4x1GB A-DATA DDR500 RAM* GF 6800 GT *......300W Coolink táp

Új hozzászólás Aktív témák