Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • kacsyx

    aktív tag

    Sziasztok!

    Van egy ingatlan amelyet megörököltünk hárman: apám élettársa 1/2 részben, a féltestvérem 1/4 részben és én 1/4 részben. El szeretném adni és elmondása szerint apám élettársa is. A probléma az, hogy a féltestvérem még csak 16 éves, így korlátozottan cselekvőképes. Amennyire az utánaolvasásokból megtudtam, számára eseti gyámot kell kirendelni, aki a nevében eljár, mivel az édesanyja és ő a jog szerint érdekellentétben állnak.
    Én úgy gondolom, az egész procedúra elindításához szükség van egy ügyvédre, aki intézi a gyám, az értékbecslés és az adásvételi részeit a történetnek - meg mindent ami ezzel jár.
    Vannak érdeklődők az ingatlanra és az élettárs már meg is mutatta nekik, de azt mondja árat nem tudott mondani, mert nem tudja mennyit érhet. Fel akarja becsültetni ingatlanos ismerősével és utána azon az áron hirdetni. Én úgy tudom, ahogy fent is írtam, hogy ez nem így működik. A gyámügy fogja felbecsültetni az ingatlan értékét a kiskorú érdekei miatt.
    Az élettárs ezt nem akarja megérteni, végig sem hallgatja amit mondok, hanem azt mondja a gyámügyet majd ő intézi, ügyvéd majd csak az adásvételhez kell.

    Ha valaki volt már hasonló helyzetben, hogy kiskorú volt az egyik tulajdonos és úgy adtak el ingatlan, informálhatna kicsit, mi volt ennek a pontos menete. Mik a kihagyhatatlan lépések, milyen sorrendben kell intézni az ügyeket, hogy eljussunk a hirdethetőségig.
    Köszi!

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Brave_86 #13866 üzenetére

    Ahogy írták is, szerződés nélkül egy fillért se szabad adni senkinek.

    Amire figyelnék (építész fejjel gondolkodva), hogy az ikerházak az esetek 99%-ban abból állnak, hogy fogják az egyik házat és megtükrözik. Ezt azt jelenti, hogy ami az eredeti háznál működött benapozásra, energetikára, az a tükörképnél borul. Sajnos erre nagyon kevesen figyelnek, pedig az egyik legfontosabb, alapvető szempont egy épületnél. Úgyhogy csak óvatosan az ikerházakkal, jól át kell gondolni mielőtt belevágsz.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz SzekeresPeti #13917 üzenetére

    Mivel nem tudjuk a korod, hogy szereztél-e már korábban ingatlantulajdont, házas vagy-e, az ügyvéded milyen áron dolgozik, etc., így erre nehéz válaszolni. Mivel gondolom akarsz majd bútorokat, meg felújítani is (mivel lényegtelen a megtakarításod és szó szerint kell értelmezni így nem tudhatjuk) és gondolom új lakás nem fog beleférni, ezért szerintem számolj 10 millióval, ha el tudjátok adni annyiért, amennyit gondoltok. Persze azt sem tudjuk, akartok-e ingatlanost bevonni, de ez sem tartozik a kérdéshez.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Revolit #13940 üzenetére

    Az ilyen igénytelenség a fotókon mindennapos itt Baranyában is. Kedvencem Kozármisleny, ahol a környék elitje lakik és ha nem áll két Posrche a házad előtt, vagy nem pónit sétáltatsz az utcán akkor egy senki vagy. Na szóval itt rendszeresen tesznek fel hirdetést olyan házakról, ahol kívül minden szép és jó, belül meg valahol a 70-es, 80-as években leragadtak a bútorzatban, a színvilágban pedig minimális jó ízlés sincs. Kifelé persze ők az elit mintapolgárok. Rengeteget dolgoztam itt, az ország egyik legnagyobb fertője Kozármisleny.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz S.J. #14685 üzenetére

    Akkora értéknövekedésre szerintem már ne nagyon számíts, hogy a dupláját fogja érni a lakásod. Ahhoz nagyon nagy gebasznak kell lennie és utána hatalmas gazdasági növekedésnek. Merthogy 7-8 millióért már nem fogod megvenni azt a lakást, drágábbak az anyagok, a munkabér is, persze magad is csinálhatod. Viszont ha pl. 10 millióért sikerülne kifognod valamit, amit felújítasz, legyen kompletten 12 millió. Azt neked már 20 millió kürül kellene eladnod, ha hasonló értéknövekedésre pályázol. Csakhogy amit ma 10 millió körül megkapsz, azok azért már elég régi lakások, energetikai korlátokkal. Az energetikai követelmények meg nem fognak a jövőben sem csökkenni, miközben a beruházások továbbra is pörögnek, a tüzépeken egész nap ki-be járnak a teherautók.

  • kacsyx

    aktív tag

    A baranyai és elsősorban Pécs környéki, Siklós környéki településeket napi többször figyelve én egyértelműen a drágulást látom, ami még csak-csak nem is lenne akkora gond, de e mellé a kínálat is nagyon beszűkült. Eladó ingatlan elvétve kerül fel a webre, azok közül is ha kéthetente 1 van, amin már elgondolkodni érdemes. Tele van a piac hónapok, évek óta hirdetett lakhatatlan állapotú épületekkel. Egyáltalán nem riasztana el a felújítás, de nagyon sok ingatlannál nem tudnék olyan elemet mondani az épületen amit érdemes lenne megtartani. 15 millió körül valami eldugott kis faluban mindentől messze van esetleg egy jóindulattal használhatónak nevezhető ház. 20-30 millió körül Pécs közelében semmi, de még csak olyan sem amiről fantáziálni érdemes lenne. 40 millió körül egy-két brutál nagy, térszervezésben túlzó, használhatatlan ingatlan, tudjátok az a tipikus hálószoba nagyságú fürdőszobás, giccstenger. Lakás fronton sem jobb a helyzet, Pécs Kertvárosban egy 2,5 szobás panel simán van 20 millió, 2 szobás 15-16 millió és ezek is felújításra szorulnak. A belváros közeli részeken pedig 36 nm-ért simán elkérnek 18 milliót.

    A párommal szeretnénk elköltözni az albérletből, de jelenleg nem látom azt a jövőbeli időpontot, amikor meg tudjuk tenni. Egyszerűen nincs hova. Lakásba ha csak lehet nem szeretnénk menni, kertes ház pedig használtan vagy nincs vagy elérhetetlen helyen.

    Egyre inkább gondolkodok azon, hogy valahogy építkezni kellene, de az is brutális összeg. Tisztességes munkával keresett bérrel, nagy örökölt vagyon nélkül nem tudom elképzelni, hogyan lehet előteremteni azt a mennyiségű pénzt (nem tudom mennyiért épül jelenleg egy családi ház 100-110 nm körül Pécsett, de 50 millió körül saccolom telek nélkül).

    Van jelenleg nagyjából 9 millió saját/szülői tőkénk. Nekem van egy 4-4,5 milliót érő telkem Kecskemét közelében és egy jelenlegi árak szerint legalább 25 milliót érő ház 1/4 része. Tehát nagyjából lenne 20 milliónk, ha mindent gyorsan el tudnék adni és összeraknánk minden pénzünket. De ebből kellene venni egy telket Pécs közelében, ami minimum 4 millió, tehát marad mondjuk 16 milliónk. Nem érzem úgy, hogy ebből fel tudnánk építeni egy házat. Persze van 1-2 előnyünk másokkal szemben: családi kapcsolaton keresztül szinte minden építőanyagot be tudnánk szerezni közel gyártói áron. A gépészeten kívül minden építőmunkát, az összes burkolást, festést meg tudom csinálni szakszerűen (más kérdés, hogy ki adná az aláírását ehhez...). A Csokot és a babavárót sem lőttük még el.

    Ha már így kiírtam magamból, ha nem titkos információ, megosztanátok páran, hogy mibe került a házatok kulcsrakész (közeli) felépítése és milyen anyagi háttérrel vágtatok bele?

    [ Szerkesztve ]

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz bugizozi #16591 üzenetére

    Nálam a sorba rendezés sem működik. Átállítom az "ajánlottról" pl. meghirdetés dátuma szerint és ugyanúgy össze-vissza listáz. A legjobb pedig, hogy sok olyan hirdetés van, aminél településnek pl. Pécs van megadva, de a leírásban már Geresdlak van. Van egy kis különbség... és ezt ingatlanosok játsszák el leggyakrabban.
    Ja és egy tipp: nézd meg a kiadó ingatlanok között is az eladóakat, mert van akinek ezt sem sikerül megoldani... :)

  • kacsyx

    aktív tag

    Azért álljunk itt meg...!

    Nem mindenki él ám hitelekből, meg feketézésből! Nem mindenki örökölt tízmilliókat, meg született gazdag családba, hogy apuci pénzéből alájuk legyen verve egy ingatlan...

    Ezeknek az embereknek pedig igen is jól jön mindenféle támogatás, hogy becsületes munkával ne nyugdíjas korukra legyen meg a pénz egy ingatlanra...

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz #41635072 #16668 üzenetére

    Nincs gyerekünk, szóval a saját pénzünkből rakjuk össze. Ezzel mellényúltál.

  • kacsyx

    aktív tag

    Pontosan, a szerződés a lényeg a széljegyzethez, nem az hogy foglalót vagy előleget adsz.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Golyo69 #17276 üzenetére

    Nem genyózni nennek ki, hanem mert ez a dolguk. Sok esetben elintézik kívülről szemlézve, kisebb településeken előfordul, hogy ki sem mennek, mert a helyi emberük ismeri az épületet. Nem szoktak semmit kötözködni, felveszi az adatokat és ennyi. Ők is emberek...

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz astorre19 #17290 üzenetére

    Nem? :D Pécs környékén vagy mondjuk Siklós környékén minden normális állapotú ház ami nem rom, vagy nem élhetetlen elosztású, 1-2 nap alatt, de max 1 hét alatt elkel. Volt rá példa, hogy előttünk és utánunk is nézték a házat, már a helyszínen 500 ezressével licitáltak egymásra az emberek. Siklós környékén a legtöbb ház meg sincs hirdetve, ismerősi körben azonnal elkel.
    Kecskemét környékén ugyanez. Városon belül mocskos drága minden, tisztességes bérből esélytelen bármi. Mi két évig kerestünk Siklós (Pécs) környékén házat, pár hete jött össze. Ennyire gyorsan megy el az a pár ingatlan ami meghirdetésre kerül.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz astorre19 #17297 üzenetére

    Falusi ingatlanokról írtál. Értelemszerűen nem mindenütt ugyanolyan a kereslet, erre próbáltam rámutatni. :)

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz bilimbalam #19586 üzenetére

    Az ilyen beképzelt dumák miatt nem szeretek már "pestiekkel" beszélgetni sem, üzletelni meg pláne nem. 80 millás lakás, de lealkudnának mindent úgy, hogy szinte legyek megtisztelve amiért ők hajlandóak innen a Dráva mentéről bármit vásárolni. Fú de sok ilyen emberrel kellett beszélnem, de nagyon elegem is lett belőlük...

    [ Szerkesztve ]

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Ursache #19730 üzenetére

    Nem akar -akár- százezrekért pénzt levenni a bankszámlájáról. Fizesse ezt is inkább a vevő.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Ursache #19738 üzenetére

    Elég sokszor az eladó diktál a jelenlegi ingatlanpiacon, úgyhogy sok választásod nincs, ha kápét akar mindenképpen. Bunkóság, de hát nem véletlen vagyunk Magyarországon.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Csabroncka #19813 üzenetére

    Mi a párommal 2 évig kerestünk kertes házat mire tavaly novemberben találtunk, hogy elköltözhessünk Pécsről a panelból. Most 30 km-re lakunk a megyeszékhelytől a Szársomlyónál, ami fél óra autózást jelent munkába. Cserébe van egy olyan házunk amely 30 éve épült és repedés, ázás mentes, EB gerendás födémmel ami örök élet. A beköltözéshez gyakorlatilag csak gletteltem és festettem, mert nem tettszettek a színek. Van 1000 nm kertünk, ami részemről lehetne dupla ekkora is, mert tudnék vele mit kezdeni - az a heti 1 óra fűnyírás hogy 1 vagy 2 óra már részletkérdés és inkább kikapcsolódás mint munka. A karbantartások eddig a lefolyótisztításra és a villanykörte cserére korlátozódtak. Nem klímázunk, mert este nyugodtan lehet szellőztetni, csendes falu, erdő mellett, nincs zaj, por, idióták. Ügyvédi költséggel együtt 14 millió alatt vettük meg, összerakva minden addig gyűjtött pénzünket, hitelek nélkül. Most amit keresünk, a rezsin kívül arra költjük amire akarjuk, nincs semmi adósságunk ami miatt számolgatni kellene a pénzt, hogy kijövünk-e hó végére.
    Ugyanez a kategóriájú ház Pécsett 70-80 millió, Péccsel szomszédos településeken minimum 60 millió. Két szobás panel Pécsett 16-17 millió + felújítás. Építkezésbe belevágni most, ilyen árak mellett, hogy valami nyomorult lakóparkban éljünk egymást feljelentgető szomszédok között? Kösz nem.
    Visszamenni minden áron Pécsre, egy életre adósságokba verve magunkat, hogy hallgassuk a sok alkeszt, meg az éjjel bulikába menet óbégató egyetemistát, szívni a port meg kerülgetni a pisifoltokat? Kösz nem.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Sanyi.mTs #19819 üzenetére

    Csúcsidőben is igaz. Szerencsére az 58-as úton nincs akkori forgalom Pécsig, hogy bármiféle dugó lenne, az autópálya csatlakozástól pedig bővülnek a sávok. Simán, dugók nélkül lehet közlekedni, ellenben a belvárossal, 6-os úttal.

    Persze, hogy van. Nem a középkorba mentünk vissza, hanem egy faluba. Két szolgáltató van jelenleg, 3900-et fizetünk 100/10-es netért, ami nekünk bőven elég. Ha akarnánk, elmehetnénk 500 Mbitig és idén fog bővülni egy harmadik szolgáltatóval több környező település.

    Legközelebb háziorvos az egyik szomszédos kisvárosban van, 3,8 km-re. A mi háziorvosunk Siklóson van, 5,4 km-re, ugyanitt van Kórház is, meg több patika.

    Van óvoda, bölcsőde a faluban, Siklóson (~5 km) pedig több általános-, középiskola és gimnázium. A gimi mondhatni különösen elit, nincs olyan verseny ahol a gyerekek ne szerepelnének sikerrel és aki az ismerősi körből innen ment tovább egyetemre, sikeres pályára állt. Erős a sportélet, különösen a kézilabda (a párom generációja végigverte az országot, beleértve a Fradit, Győrt is, többen NBI-ben kéziznek ma is).
    Gimi után a PTE-n (30 km) bármilyen szakon továbbtanulhat. Reggel gyorsjárattal 40 perc buszozás.

    Van Lidl, Aldi, Spar, Tesco, MOL, 4-5 tüzép, Euronics, fürdők 5 km-en belül, szép táj, közel a Papuk, a Mecsek, Balatonlelle 2 óra, autópálya 20 percre.

    [ Szerkesztve ]

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Mercutio_ #19827 üzenetére

    Ez butaság. Pécsett mindig találni építész/építőmérnök/gépész állást, orvosit, tanárként bármelyik településre elmehetsz, infóst ugyanúgy keresnek mint bárhol, gyógyszerészt is gyakran látok, stb. És akkor Pécs még egy elég fejlesztéshiányos város, Kecskeméten válogathatsz az állások közül.
    Annak nyilván nehezebb, aki valami megfoghatatlan, használhatatlan szakon végzett, de ő valószínűleg már akkor tisztában volt vele, amikor egyetemre jelentkezett, hogy okleves kisállat simogató diplomával nem kell csodát várni.

    [ Szerkesztve ]

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Poultier #19839 üzenetére

    Semmi, nincs a kert végében cementgyár, az kicsit odébb van. Kisebbség sincs (legalábbis segélyen élő féle), hogy a másik tévhitet említsem.
    Igen, bányásznak a Szársomlyóból, ahogy a Tenkesből is, pedig ott hivatalosan már nem lehet. Azonban ebből semmit nem érzékelünk, ahogy a több generáció óta a környéken élő családtagok sem. Beremend egy más tészta, de nem Beremenden élünk.
    Pécs egyébként mivel jobb mint Beremend? És Budapest? Pécsett ha egyik nap letörölgettem a port a bútorokról, másnap már nem volt látszata a takarításnak. Pedig mi még fás panellakásban laktunk, nem mondjuk a 6-os vonalán...
    Lehet Budapesten nem jössz ki a 450 bruttóból plusz a párod fizetéséből, de Baranyában mire nem elég? Nyilván 3 évente új autóra kevés, meg nem a 600 ezres villát kell kiválasztani Bovecben, de egyébként teljesen normális, reális, tartozásmentes életet lehet élni itt ennyi pénzből. Mondjuk mi soha nem vettünk még energiaitalt, nem piálunk, nem cigizünk, nem kell évente új telefon, meg fél milliós OLED tv, a saját kertünkből van és lesz a zöldség, gyümölcs, úgyhogy nem sok pénzt szórunk el felesleges dolgokra. De amikor kedvünk van elmegyünk étterembe, sokat kirándulunk, idénre is van több szállásfoglalásunk, ha bármire szükség van, meg tudjuk venni, mert tudunk félretenni. 900 bruttóval annyival lennénk előbbre, hogy még többet tennénk félre, de ettől még ugyanúgy nem kellene 3 évente új autó, ugyanúgy nem cserélnék telefont amíg a jelenlegi sok éves hibátlan, stb., mert minek? Az a baj manapság, hogy nagyon sokan ha lehetőségük is lenne rá, nem tudnak félretenni, mert minden ostobaságra elszórják a pénzt és így persze, hogy semmi sem elég.

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Poultier #19846 üzenetére

    Egyébként több dolog miatt sem probléma ma már a cementgyár. Beremendre én sem költöznék, de egyébként komoly környezetvédelmi fejlesztések voltak az elmúlt években. Ráadásul a jellemző széljárás miatt inkább a Duna irányába viszi amit visz.
    Nagyban függ a munkától is, miből nincs választék, de szerintem ez egyértelmű. A sláger képesítések itt is ugyanúgy keresettek mint bárhol máshol. Egy érettségivel természetesen Baranya is nehéz ügy. A fizetésekkel sem mindenütt van meg a hátrány, elég csak megnézni, hogy kik laknak Kozármislenyben, Pellérden, Nagykozárban vagy egyszerűen csak a Mecsekoldalban. A Porschékat, Teslákat, legújabb elektromos autókat nem a nettó 300 ezres fizetésekből tartják fenn. (az más kérdés, hogy nem is tisztességesen szerzett pénzből, de ez egy másik történet...).

  • kacsyx

    aktív tag

    válasz Ijk #20036 üzenetére

    Nyilván nem az fog nekiállni önképezni akinek semmi affinitása sincs és világ életében odarakta anyuka elé a kaját, apuka meg az pénzt, házat, stb.
    Egyrészt az anyagi része az indoka DIY-nek, mert ilyen munkabérek (szakember és saját fizetés) mellett nem mindegy. Másrészt valós az, hogy az embernek görcsben van a gyomra, ha szakit kell hívni, mert aki járt már építkezésen, az tudja milyen belesz*rok munkák mennek és milyen alkoholista, drogos brigádok dolgoznak, nulla szakképesítéssel. Undorító az egész építőipar a sok igénytelenséggel, kókányolással, én ezért is váltottam pályát építészről.
    Szóval amihez van affinitás és ha valakiben megvan az igényesség, egy alapvető kézügyesség, akkor nem kérdés, hogy azzal jár legjobban ha magának megcsinálja. Sok meló mellett azért nem is rossz levezetés olykor (főleg ha a család is besegít; legalább a gyerek is megtanulja értékelni) és a tudat, hogy az van beépítve ami kell, úgy ahogy kell vagy még azt is túlbiztosítva, arra mondják, hogy priceless.

Új hozzászólás Aktív témák