2. Fórumok
  3. Logoszféra
  4. Dj blogja avagy: szép az élet, de minek?

Hirdetés

Aktív témák

  • #716 The DJ addikt
    #716
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    The DJ

    addikt

    Talán meglepő, talán nem, de újra itt vagyok. Nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben ismét írni fogok ide, de most mégis egy újabb bejegyzést szerkesztgetek. Már nem egyszer megfogadtam, hogy nem írok többet, már nem egyszer értem el arra a pontra, hogy kész, vége, feladom...és nem csak ezzel a bloggal voltam így. Azt hiszem minden ember életében vannak ilyen pontok. Mikor azt mondod, hogy nem is akarsz már továbbmenni és legszívesebben mindent feladnál, ami a múlthoz, az emlékekhez vagy csak egyszerűen az élethez köt. Sokan meg is teszik, sokan elszakadnak mindentől, de ismét rá kellett ébrednem, hogy nekem ez nem megy. Hiányzik az írás, hiányzik, hogy kiadhassam magamból azt a tömérdek gondolatot, érzést, örömet, fájdalmat, amit máshol, máskor és másnak képtelen vagyok.
    Nagyon jó érzés, hogy vannak olyanok, akik szívesen olvassák azokat a gondolatokat, amiket írok, pedig még évekkel ezelőtt mikor belevágtam az internetes naplóm vezetésébe remélni sem mertem volna, hogy valaha lesz olyan, aki majd folyamatosan olvassa. Ma mégis nem egy ember van, aki rendszeresen reagál a bejegyzéseimre, válaszol rájuk vagy csak egyszerűen ír egy üzenetet, hogy mennyire megragadta néhány gondolatom. Miattuk döntöttem úgy, hogy mégsem tűnök el végleg. Természetesen, mint ahogy mindig, most is magamért és magamnak írok, de úgy, hogy mások is tanulhassanak belőle és mások is elgondolkodhassanak a mondataimon.
    Sok mindent tanultam a kimaradt időszakban, sok olyan dologra jöttem rá, amire csak fájdalom és szenvedés útján lehet. Kemény lecke volt. De mindig azokból lehet tanulni a legtöbbet. Megtanultam, hogy az emberi lét síkján nem létezik az a szó, hogy örökké. Megtanultam, hogy sosem szabad teljesen odaadni magam senkinek és semminek, mert ez az érzés végül felemészt. Ráébredtem, hogy a csodák valóban csak három napig tartanak és azt is meg kellett tapasztalnom, hogy a boldogság olyan, mint egy szép álom: Hirtelen jön, még szinte fel sem fogod, miközben benne vagy el sem hiszed, félsz, hogy felébredsz, olyan dolgokat élsz át, amikről nem is hitted, hogy léteznek, majd mikor a legszebb részhez érne az "álmod", akkor hirtelen felébredsz, kinyitod a könnyes szemed és csak keresed a helyet, az embereket, az érzést és a pillanatot, ahol az előbb voltál, de többé már nem találod meg sohasem, mert csak egy álom volt. Csodaszép, gyönyörű, mesebeli, tökéletes...pont, mint a legszebb álmok. S ilyenkor csak egyetlenegy vigaszod marad: Az, hogy valahol, valahogyan, de mégis átélted, még ha véget is ért. És talán így is kellett lennie, hisz ez az élet rendje. Szép lassan mindent és mindenkit elveszítesz, semmi sem állandó, az egész egy nagy körforgás. De előbb-utóbb minden elveszített dolog helyére jön valami más, ami még ha nem is tudja helyettesíteni, de kitölti az űrt, hogy ne érezd mindig azt a végeláthatatlan ürességet. Ilyenek ezek az álmok. Céljuk és létezésük csupán egy: Hogy sose váljanak valóra, hisz akkor nem lennének többé álmok.
    Így hát felébredtem, már a valóságban élek, s ugyan nap mint nap eszembe jut még az a csodálatos álom, de már tudom, hogy nem volt valóság, hisz ha az lett volna, akkor nem ért volna véget ilyen hirtelen. Erősebb lettem. Erősebb, kitartóbb és bizalmatlanabb. Sajnos kénytelen voltam belátni, hogy ebben a világban csak úgy tudok túlélni, hogyha minden érzésem, szívem, lelkem képes vagyok kikapcsolni és csak az agyammal cselekszem. Nem adom már át magam minden balga érzésnek. Nem engedem, hogy elsodorjon az érzelmek árja. Nem hagyom a szívemnek, hogy szeressen és nem hagyom, hogy szeressenek. Védekezem. S így most jó. Túl sok szerepet kell ellátnom az életemben, túl sok akadályt, gondot és fájdalmat kell leküzdenem és ezek mellett nincs helye holmi kósza érzelmeknek. Kőszívvel, magasra húzott falakkal, érzések nélkül megyek tovább előre. S bár talán ez csak a látszat mégsem hagyom magam becsapni, immáron az álmaimban sem. Többé soha.

    "I am a wandering stranger, lost in all alone, i am a million miles away..."

    https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak.

Aktív témák