A PanTel ma közleményben jelentette be, hogy 2006-ban tovább bővíti ADSL2-szolgáltatását, melyet tavaly októberben elsőként vezetett be a hazai piacra. Aligha véletlen, hogy a kommüniké néhány órával a Magyar Telekom ADSL2-fejlesztési szándékának nyilvánosságra hozatala után jelent meg: a PanTel fejlesztési ütemtervének bemutatásával válaszol a saját terveiről részleteket közölni nem hajlandó korábbi monopolszolgáltató lépésére.
A PanTel azt tervezi, hogy márciustól már 8 megabites sebességgel kínálja a jelenleg legfeljebb 6 megabites letöltést lehetővé tévő hozzáférést kis- és középvállalatoknak. (Ezt a gyorsítást minden bizonnyal a Magyar Telekom 6 megabites üzleti csomagjának mai bevezetése kényszerítette ki.) A cég időközben bővítette szolgáltatási területét is: az ADSL2 a tesztelés októberi elindításakor még csak három budapesti kerületben volt elérhető, de ma már az I., V., VI., VII., IX., XIX. kerület teljes területén, valamint a II., III., VIII., XII., XIV., XV. kerület egyes részein is igényelhető. A vidéki városok közül először Szombathely, Tatabánya, Székesfehérvár, Kaposvár, Szekszárd, Siófok és Zalaegerszeg csatlakozik – február és március folyamán – a PanTel szolgáltatási területéhez. A technológia IP-alapú kábeltévé- (IPTV) és videoszolgáltatásra is alkalmas, ezek bevezetése szintén szerepel a cég idei tervei között.
Vidékre is elviszi az ADSL2-t a PanTel
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- PanTel
Azóta történt
-
A Tele2-nél olcsóbb a PanTel
A korábban kizárólag a vállalatokat megcélzó távközlési szolgáltató nyit a lakossági ügyfelek felé.
-
Tizenkét megabites ADSL Budapesten
A Magyar Telekom a XIII. és XIV. kerületekben teszteli az ADSL2+ technológiát. Grátisz az extra sávszélesség.
-
Júniustól 18 megabitre gyorsul az ADSL
A Magyar Telekom a nyáron kezdi meg a jóval gyorsabb letöltési sebességet biztosító csomagok értékesítését.
-
Ingyen adja a netet júliusig a Hungarotel
Akik ezután kötik meg ADSL-szerződésüket a szolgáltatóval, közel két hónapig ingyen netezhetnek.
Előzmények
-
Nem gyorsul a lakossági ADSL
Az üzleti felhasználóknak kedvez a Magyar Telekom új ajánlata, de tervben van az ADSL2 bevezetése.
-
Megnyílik az ADSL-piac a Hungarotel körzeteiben
Rövidesen több internetszolgáltató is megjelenik az eddig egyszereplős piacon.

Aktív témák
- Milyen videókártyát?
- LEGO klub
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- iPhone topik
- Windows 11
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Apple iPhone 13 - hízott, de jól áll neki!
- Milyen autót vegyek?
- További aktív témák...