Az idei Veletechen is jelen volt az extrém tuning, a részleteket már a beharangozóban ismertettünk, erre bővebben ezúttal ki sem térnénk. Minden látogatónak köszönjük hogy eljött, és annak is aki most csak távolról szurkolt. Napközben készült videós összefoglalónk itt megtekinthető.
Ígéretet tettünk élőszóban arra, hogy az esetleges eredményekről még beszámolunk. Sajnos, ahogy az előzetesben is említettük, az elérendő rekordok csak csalétek szerepet játszottak, megközelíteni sikerült őket, de túlszárnyalni nem. Aquamarkban 550732 pont sikeredett, kb. 6300 MHz-es processzorral, 3DMark 03-ban pedig 241714 lett a végeredmény, a CPU órajel itt is 6,3 GHz volt. A 3DMark 05 futtatás egy másik operációs rendszerrel történt, így csak a fentebbi eredmények elérése után került sor az SSD kicserélésére.
Balra: még melegen. Jobbra: -150 °C-on [+]
Valószínűleg a bekapcsolva és lehűtve töltött hosszú órák és az emiatt bekövetkezett páralecsapódás okozta, hogy 6,1-6,2 GHz fölé már nem akaródzott bekacsintani a makrancos rendszer. Összhangban az alacsonyabb órajellel, 74896 3DMark 05 pontot sikerült kicsikarni, ami ugyan nem rekord, de azért derekas értéknek számít.