2019. augusztus 19., hétfő

Vélemény: miért nincs GeForce-on Adaptive-Sync technológia?

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A zöldek hajlanának a szabványos és megfizethető alternatíva bevezetésére, de a monitorgyártóknak csak extra kiadás lenne két technológia ugyanarra.

Az NVIDIA nagyjából három évvel korábban jelentette be a G-Sync technológiát, amelyre jelen pillanatban 18 monitor épül. Ezek azonban igen drága megoldások, mondhatni prémium rendszerek, mivel a többség ára 500 dollár feletti, nem ritkán jóval. Emiatt próbálták a VGA-gyártók korábban elérni, hogy az NVIDIA támogassa a VESA Adaptive-Sync technológiát is, ami konkrétan egy szabvány, és erre már száznál is több monitor érhető el.

A két rendszer együttes támogatásának az előnyeit senki sem vitathatja, hiszen ilyen formában a GeForce-ot vásárló felhasználók nem lennének drága G-Sync monitorra kényszerítve, mivel működnének az olcsóbb Adaptive-Sync technológiára épülő megoldások, amelyek jó része beszerezhető 500 dolláros ár alatt. Ezzel elvileg mindenki nyerne, mivel akinek kell a G-Sync megvásárolhatja azt, akinek pedig fontosabb a megfizethető ár és a jövőbiztos alap, választhatja a VESA szabványát.

Ebből azonban nem lett semmi. Az NVIDIA az Adaptive-Sync technológiát egyáltalán nem támogatja, amire az az indokuk, hogy a variálható frissítést egy prémium funkciónak szánják. A valóság azonban ennél nagyságrendekkel bonyolultabb, mivel történtek egyeztetések az Adaptive-Sync technológia támogatásáról is, hiszen az csak a GeForce termékek előnyére válna, ha meg lenne adva a választási lehetőség a felhasználóknak.

A probléma ott kezdődik, hogy a monitorgyártók számára nincs értelme a G-Sync támogatásának, ha az NVIDIA támogatja a VESA szabványát is. Ennek megfelelően az NVIDIA-nak nem azt kellett mérlegelnie, hogy mennyi előnyt biztosítana, ha a G-Sync mellé bevezetnék az Adaptive-Sync rendszert, hanem konkrétan át kellett értékelni, hogy a gyártópartnerek milyen időintervallum alatt végeznék ki a G-Sync technológiát. Ez első olvasatra logikátlannak tűnik, de valójában tipikus gyártói hozzáállásról van szó. Egy kijelző fejlesztése ugyanis viszonylag sok pénzbe kerül, és a gyártók tudják, hogy a tipikus árszinteken nagyjából mennyi eladásra számíthat egy adott, fejlesztés alatt álló modell. Ebből kikalkulálható, hogy a fejlesztési költség nagyjából milyen időtartam alatt térülhet meg, vagyis a tervezhetőség relatíve kiszámítható. Problémát jelent azonban, hogy nagyon gyorsan avulnak el a monitorok, vagyis nem szerencsés, ha egy modell másfél-két évnél tovább van a piacon, ugyanis addigra bőven esélyes, hogy több gyártó is készít ugyanarra az árszintre jobb képességű, de hasonló kategóriába sorolt monitorokat. Emiatt az öregedő kijelző eladhatósága romlik, ami mellett megvan az esélye annak, hogy a fejlesztési költséget sosem termeli vissza.

A monitorgyártók helyzete ebből kiindulva egyszerűnek tűnik, hiszen csupán arra kell koncentrálniuk, hogy a megcélzott árszinten, eladhatóvá váljon a megcélzott darabszám, ami az adott modell esetében biztosítja a befektetés visszatermelését, természetesen haszonnal. Persze ez igazából csak leírva egyszerű, de a cél minden esetben adott. Itt jön képbe a G-Sync és az Adaptive-Sync. Az látható, hogy a gyártók döntöttek az egyik technológia mellett nagyrészt vagy teljesen kizárva a másik rendszert. Az Adaptive-Sync technológiát senki sem veti meg, míg a G-Sync mellett lényegében csak az ASUS és az Acer maradt. Ugyanakkor az Adaptive-Sync támogatására ez a két cég is koncentrál, mivel ez mégiscsak szabvány, és nem lehet elvitatni azt a tényt, hogy a szabványok idővel minden zárt technológiát bedaráltak.

A valós helyzet az, hogy a profitorientált működési modellt követő ASUS és Acer számára is az lenne a legjobb, ha csak egy technológia maradna a variálható frissítési frekvenciára, mert jelen formában ugyanazokat az árszinteket sokszor két monitorral kell megcélozniuk, ami nagyobb fejlesztési költséget jelent, miközben az adott árszinttől várt eladások két kijelző között fognak megoszlani. Végeredményben ez jelenti a problémát az NVIDIA-nak, mivel az Adaptive-Sync támogatásának bevezetése azt jelentené az ASUS és az Acer számára, hogy elég csak Adaptive-Sync technológiát használó monitorokat tervezni, hiszen a GeForce felhasználók megkapják azzal is a variálható frissítési frekvenciát. Ezzel az említett két cég máris jól járt, hiszen egy árszintre, és egy – lehetőség szerint rövid – intervallumra csak egy kijelző készül, miközben az várható eladások nem változnak, tehát nagyobb lehet az adott dizájnból kivehető haszon.

A fentiek miatt az NVIDIA számára nem marad más lehetőség, mint makacsul ragaszkodni a G-Sync technológiához, és elutasítani minden értékelhető áron beszerezhető, szabványos alternatívát. A jövőben ez persze megváltozhat, de csakis akkor, amikor az NVIDIA már hajlandó lemondani a G-Sync mellékvágányról, esetleg az is megoldás lehet, ha a zöldek átvállalják a G-Sync kijelzők fejlesztésének költségeit. Rövidebb távon azonban egyik sem fog bekövetkezni, így a piac egy ideig az aktuális, nagyjából stabilizált állapotban marad a variálható frissítési frekvenciára szempontjából. Öröm az ürömben, hogy a két létező eljárás legalább szoftveresen támogatható egységes felületen keresztül, így az alkalmazásfejlesztők számára nem okoz gondot a piac fragmentációja.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.