Vélemény: félrevezetőek a mai pixelkitöltésre vonatkozó tesztek

Egy-egy termék megjelenése előtt óhatatlan, hogy felkerülnek az eredmények valamelyik tesztprogram adatbázisába, amelyek sokszor publikusan elérhetők bárki számára, és mivel nincs még a termékre vonatkozó NDA, így a média bátran írhat róla. Ez azonban kétélű fegyver, ugyanis a termék megjelenése előtt nincsenek meg azok az információk, amelyek megmagyarázhatnának egy-egy kiugróan magas szintetikus eredményt, így ebből téves következtetést lehet ebből levonni.

Sajnos ez most sincs másképp, ugyanis a WCCFtech megtalálta a Carrizo SoC APU mérnöki mintájának eredményeit a SiSoftware adatbázisában, és abból sikerült levonni azt a következtetést, hogy a 35 wattos mobil megoldás mérnöki mintájának IGP-je több mint kétszer gyorsabb az asztali Kaveri APU és az Intel eDRAM-mal felturbózott Iris Pro Graphics 5200-as megoldásánál.

Hirdetés

Korábban is hangsúlyoztuk már, hogy az ilyen adatok félreértelmezése rengeteg téves következtetést eredményez, ahogy például a PlayStation 4 memória-sávszélessége esetében, amelyet szintén a WCCFtech elemzett. Ezzel nem akarjuk a világ többi sajtóorgánumát jobb tájékozódásra kényszeríteni, de fontos kiemelni, hogy minden szintetikus tesztnek megvan a maga célja, ezen belül megvan az oka, hogy az egyes hardverek miért teljesítenek rosszul vagy jól benne, illetve ezek az eredmények a gyakorlatba nem ültethetők át.

Kétségtelen tény, hogy a SiSoftware Sandra 2015 pixelkitöltésre vonatkozó tesztjében az AMD A10-7850K IGP-je nagyjából 280 megapixel/másodpercre képes, míg az Intel aktuálisan leggyorsabb IGP-je, az Iris Pro Graphics 5200 nagyjából 250 megapixel/másodpercet ér el. Emellett az alábbi adatokból az is látható, hogy a Carrizo SoC APU termékmintája ebben a tesztben nagyjából 600 megapixel/másodperces értéket teljesít.

Veszteségmentes adattömörítés a Tonga cGPU-ban
Veszteségmentes adattömörítés a Tonga cGPU-ban

Először is kezdjük a magyarázattal! A szintetikus pixelkitöltési tesztekben a teljesítményt leginkább a memória-sávszélesség, illetve az adott architektúra veszteségmentes tömörítési technikája befolyásolja. Ez az oka annak, hogy a mai hardverek az elméleti értéküknek a közelébe sem érnek, mivel túl komplikált maga a folyamat, illetve a legtöbb termék kisebb-nagyobb szűk keresztmetszetekbe ütközik a használt architektúrán belül.

Az Iris Pro Graphics 5200 annak ellenére, hogy nagyjából 50 GB/s-nyi memória-sávszélesség áll rendelkezésére az eDRAM oldaláról igen rossz eredményeket mutat fel, ugyanis maga az architektúra nem tartalmaz semmilyen veszteségmentes tömörítési technikát a képkockapufferek hatékony kezelésére. Ezért is tud jobb eredményeket elérni a Kaveri APU IGP-je. Ugyan a memória-sávszélesség kisebb, de az AMD használ veszteségmentes tömörítést, amivel az architektúra hatékonyabban működik. A Carrizo SoC APU előnye csupán abból adódik, hogy az a bizonyos veszteségmentes tömörítési technika a Tonga cGPU-ból lett átmentve és erről a megoldásról ismert, hogy minden ismert opciónál hatékonyabban működik.

Az AMD-nél még a Radeon R9 285 bevetésénél elmondták, hogy az új tömörítési megoldások az előző generációs opcióhoz képest 40%-kal is hatékonyabb, és nincs okunk feltételezni, hogy ez a Carrizo SoC APU esetében megváltozik. Nincs tehát kétszer-háromszor gyorsabb IGP, vagy hasonló nyers erő, egyszerűen egy trükkről van szó, amelynek az említett szintetikus mérésben kiemelten látszik a hatása. Ez nem véletlen, ez a teszt ugyanis arra való, hogy ezeknek a technikáknak a jelentőségét kimutassa, viszont a gyakorlatba pusztán ez az eredmény nem ültethető át.

Egyébként szó van róla, hogy a veszteségmentes tömörítésre vonatkozó adatokat is bele kellene csempészéni az adott hardver specifikációi közé. Például a Carrizo SoC APU-nál  lehetne azt mondani, hogy 40%-kal hatékonyabb a képkockapufferek tömörítése, így az elméleti memória-sávszélesség, vagy pusztán a memória-órajel megszorozható 1,4-gyel. Ez tipikusan egy marketingesek által teremtett specifikáció, aminek a valósághoz semmi köze, de jól hangzik, és nagyobb számot eredményez. Nyilván ez csak elmélet, de egy ilyen marketingtrükkel a 2133 MHz-es memória-órajel lehetne akár 2986 MHz-es effektív értékként tekintve. Ugyanakkor ennek sem érdemes majd nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a valós órajel nem változik, csak egy eladást segítő trükk lenne.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés