Már alkalmazásokat is lehet írni a Steam Linkre

A Valve novemberben jelentette be a Steam Link elérhetőségét, amely eszköz alapjaiban egy streamelő a PC és a tévé között. Azóta kiderült az is, hogy milyen hardver képzi az alapját, és erről természetesen mi is beszámoltunk.

Némileg az utóbbi adathoz köthető, hogy a Valve nem csak streamelőként akar a Steam Linkre tekinteni, így kiadtak egy Steam Links SDK-t, amelyen az OpenGL ES 2.0-s, a Qt 5.4-s és az SDL 2.0-s API-kkal önálló applikációk is írhatók a termékre. Ezek egyelőre egyszerű formában, vagyis egy USB pendrive-on keresztül juttathatók el a Steam Linkre, és úgy lesznek használhatók, hogy felmásolás után az eszközt először ki, majd ezután be kell kapcsolni. Az így felmásolt programok számára a rendszermemória fele, vagyis 256 MB használható, illetve az adattárolóból is csak 500 MB vehető igénybe ilyen célra.

Egyelőre ez a kezdeményezés eléggé gyerekcipőben jár, így a Valve valószínűleg csak vizsgálja azt, hogy mire használná a közösség a 3.8-as Linux kernelt futtató Steam Linket, azon kívül persze, amire eredetileg való.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Előzmények

Hirdetés