Hirdetés
A Creative SoundBlaster X-Fi névre keresztelt első termékei szinte pontosan hat évvel ezelőtt, 2005 augusztusában debütáltak. Az eltelt évek alatt jóformán nem történt komolyabb változás az X-Fi alapját képző CA20K elnevezésű RISC processzor háza táján. Annál inkább változtak az operációs rendszerek, ugyanis a Vista érkezésével kikerült a Windowsokból a DirectSound, aminek okán már nem lehetett a korábbihoz hasonló közvetlen hozzáférést biztosítani az adott audiohardverhez.
A Vista óta használt rendszer [+]
A DirecSound kiesésével csak az OpenAL névre keresztelt nyílt API maradt meg egy felület gyanánt,
a térhatású hangzást és hardveres gyorsítást alkalmazni kívánó játékoknak. Ez elsősorban éppen a Creative számára volt kellemetlen, mivel az általuk évek óta fejlesztett EAX szabvány a DirecSound-on keresztül üzemelt. A vállalt áthidaló megoldásként készített egy ALchemy nevű segédprogramot, amely az OpenAL felületén képes volt DirecSound3D-t (és ezzel EAX-et is) emulálni a játékok felé. Mindezzel együtt a 3.0-s verzió óta kizárólag a Creative termékeiben alkalmazhatott EAX sorsa megpecsételődni látszott. Az operációs rendszerek már nem voltak képesek támogatni rendszer és emellett a többi gyártó sem használhatta azt, így pusztán idő kérdése volt, hogy az 1998 augusztusában elrajtolt népszerű Sound Blaster Live! sorozattal párhuzamosan debütált szabványt mikor adja fel a Creative.
A konkurens gyártók (Auzentech, ASUS) saját megoldásaikon RISC processzor helyett már évek óta DSP-ket (digitális jelfeldolgozó processzorokat) alkalmaznak. A Creative az új SoundCore 3D vonallal gyakorlatilag erre az ösvényre lép át. A rendszer alapját képző SoundCore 3D összesen négy DSP-t tartalmaz egy lapkában (Quartet DSP) és összesen tíz 24 bites csatornán keresztül képes megszólalni, amiből hat darabnak 102 dB a jel-zaj viszonya, négynek pedig 101 dB. A négy DSP-ből a két főegység a THX TruStudio Pro és a Creative CrystalVoice megoldások működéséért felel. Az előbbit néhány jobb alaplapra integrált hangchip és képes támogatni. Ennek berkeiben található a THX TruStudio Pro Crystalizer amely a veszteséggel tömörített zenék (pl. az MP3) minőségjavítására hivatott. A TruStudio Pro Surround egy virtuális 360 fokos hangteret képes létrehozni, míg a Smart Volume egy normalizáló eljárásnak fogható fel, amely a hullámfolyamban előforduló nagyobb, váratlan tüskéket töri le. A Dialog Plus a középtartományt kontrollálja, amely játékokban előforduló dialógusok és a multiplayer esetén használt mikrofonos kommunikáció esetében adhat tisztább hangzást, míg a Pro Bass a hiányos mély tartományt próbálja helyrerázni a jobb basszus érdekében. A különálló CrystalVoice DSP a Dialog Plushoz hasonlóan szintén a hálózaton keresztüli játékok esetében alkalmazott hang alapú kommunikáció minőségét hivatott javítani. Az Acoustic Echo Cancellation a visszhangot semmisíti meg, a Noise Reduction a háttérzajt szűri ki, a Smart Volume pedig megint csak egyfajta normalizálást végez az egyenletesebb hangerő okán. Az FX egy pedig egy mókásabb eljárás, amellyel a felhasználó hangját lehet a felismerhetetlenségig eltorzítani. Ennek a funkciónak talán nem csak a játékosok vehetik majd hasznát.
Természetesen mindhárom verzió x1-es PCI Express csatolóval érkezik. A fenti képen látható legkisebb alapmodell a Sound Blaster Sound Core3D névre hallgat. A 7.1-es analóg kivezetése mellett egy analóg mikrofon és a digitális TOSLINK be- és kimenetek találhatóak rajta. Természetesen nem maradt le az előlapi kivezetéshez nélkülözhetetlen HDA csatlakozó sem.
A Recon3D Fatal1ty Professional már egy, a különböző elektromos interferenciák ellen védelmet nyújtó
pajzsot is kapott, aminek a közepe átlátszó.
Ez nem is véletlen, hisz a processzor burkolatába LEDeket ültettek, amelyek segítségével piros fényt áraszt ki magából a kártya. A legnagyobb, Recon3D Fatal1ty Champion nevű modell ez utóbbit tetőzi egy a ház egyik 5.25 vagy 3.5 colos meghajtóhelyére beépíthető kiegészítővel, mely további csatlakozási és vezérlési lehetőségeket kínál.