Hirdetés

Továbblépett a 802.11n szabvány tervezete

Hirdetés

Múlt pénteken lezárult az IEEE 802.11n szabványtervezet újabb szavazási fordulója – olvasható Matthew Gast blogjában –, a TGn munkacsoport által januárban 1.10 verziószámmal összeállított átmeneti specifikáció így most már 2.0-s tervezetként halad tovább a szabvánnyá válás útján. Gast beszámolója szerint a szavazók 83,5 százaléka tette le voksát a dokumentum mellett, amelynek elfogadását legalább 75 százalékos támogatottsághoz kötötték. Ismét számos kommentárt nyújtottak be ugyanakkor a tervezethez; az előzetes feldolgozás alapján 1400-nál több érinti a megszövegezést, míg a műszaki tartalmú megjegyzések száma meghaladja az 1600-at.

Gast rámutat, hogy várhatóan már csak kisebb módosításokra kerül sor, és a támogatók aránya azt bizonyítja, hogy az alapokkal nincsen baj. A most elfogadott 2.0-s tervezetre épül a Wi-Fi Alliance minősítési programjának első, átmeneti fázisa is. A második fázis a 802.11n szabvány véglegesítése után indul be, feladata nemcsak az immár teljes mértékben szabványkonform eszközök tanúsítása lesz, hanem a két termékgeneráció kompatibilitásának vizsgálata is. A szabvány ratifikálásának végső határidejét korábban 2007 közepére tűzték ki.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés