Hirdetés

Előállt az eddigi legnagyobb V-NAND memóriával a Toshiba és a Western Digital

Megérkezett a korábban már ígérgetett, 1,33 terabites, 96 cellarétegű V-NAND memória.

Az SSD-piacon egyelőre a TLC-s, azaz a cellánként három bitet tároló V-NAND lapkák vannak többségben, de a fejlesztések irányát figyelembe véve ez hamarosan változhat, mivel egyre több cég nézelődik a QLC, azaz a cellánkénti négy bitnyi információ tárolásának irányába. Ehhez persze új V-NAND lapkák kellenek, de ilyennek többen már vagy rendelkeznek, vagy az útiterv részét képzik, vagyis a jövő ebből a szempontból már eldőlt.

A QLC elsődleges előnye a kapacitás, továbbá a V-NAND technológiának hála már a terhelhetőség is igen kedvező szintet üt meg, így abszolút megéri ebbe az irányba fejleszteni. Így tesz a Toshiba és a Western Digital vegyesvállalata is, amely 96 cellarétegből álló, BiCS – egészen pontosan BICS4 – háromdimenziós struktúrát használó, QLC-s V-NAND memóriát fejleszt. Ez 1,33 terabitnyi információt képes tárolni, vagyis 16 darab ilyen lapkát összetokozva 2,66 TB-os V-NAND memóriachip állítható elő, ami új iparági csúcs.

A Toshiba a fejlesztés mintáit szeptemberből kezdi el szállítani az érdeklődőknek, a tömeggyártás pedig a következő év során kezdődhet meg.

A Western Digital a lapkákra épülő termékek mintáinak szállítását szintén hamarosan megkezdi és a cég arra számít, hogy még idén teljesíteni tudják az első megrendeléseket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés