A Toshiba a notebookok mellett a tabletpiacon is megvetette a lábát, és komplett termékskálát vonultatnak fel ezen a fronton is. A nemrégiben letesztelt, Windows 8.1-et futtató, 8 colos Encore után most a tavalyi évben kiadott 10,1 colos Excite Pure-t (típusszám szerint Excite AT10-A-104) mutatjuk be, mely az Encore-ral ellentétben nem a Microsoft rendszerét, hanem Androidot futtat, alapját pedig az NVIDIA Tegra 3 SoC adja.
Körbeforgatva a lekerekített élő tabletet túl sok érdekességet nem látunk, az ezüst színű pontozottan recés hátlap már ismerős más modellekről, az összeszereléssel pedig nincs probléma. A Pure esetében a nem mindennap használt csatlakozókat elrejtették, így a micro HDMI és a microSD olvasója egy fedél mögé került, míg a micro USB és a 3,5 mm-es audiocsatlakozó szabadon van. A microSD nyílásra vélhetően előbb vagy utóbb szükségünk lesz, a 16 GB-os tárhely hamar be tud telni (főleg, hogy ebből nagyjából 12 GB-ot használhatunk fel szabadon), de az olvasó SDHC és SDXC szabványú kártyákat egyaránt képes fogadni.
Az "áramvonalas" gombokkal nincs baj, könnyen és pontosan működnek, de ami kicsit furcsa, az a két oldalra helyezett sztereó hangszórók króm utánzatú rácsozása, mely kissé megzavarja az összképet. Ezzel együtt lehet élni, arra viszont figyelni kell, hogy fektetve, két kézzel fogva könnyen le tudjuk takarni tenyerünkkel. A masina hangzásvilága igen kellemes, noha hangerejétől nem fogunk halláskárosodást szenvedni, de egyáltalán nem torzít, a hangkép pedig tabletes szemmel (füllel) vizsgálva kellemesen kiegyenlített – szépen szól a közép és a magas, de brutális basszusokra természetesen a méreténél fogva nem képes. Nem rossz a nagy betekintési szöget kínáló 10 pontos érintőkijelző sem, már ami a képminőséget és az érintés pontosságát illeti, noha a fényes felülettel és nem szemből nézve némi kontrasztveszteséggel számolni kell. 1280x800 pixeles felbontása és fényereje viszont csak átlagos, utóbbit viszont automatikusan is képes állítani a környező viszonyoknak megfelelően.
Bár az alkalmazott Tegra SoC nem a legfrissebb fejlesztés, és az 1 GB RAM sem kimondottan sok, a többség számára biztosan elegendő teljesítményt kínál majd a tablet. Ha hozzávesszük azt is, hogy a Toshiba szoftveres részlege igen tisztességesen optimalizálta a 4.2.2-es Androidot, akkor végeredményben kijelenthetjük, hogy a rendszer zökkenésmentes futást produkált a próbák alatt. A körítés is rendben van az Excite, kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 4.0, GPS, 3D-s gyorsulásérzékelő, giroszkóp, e-iránytű mind a felszereltség részét képezik; akárcsak a kétcellás akku, amivel 9-10 órás üzemidőt lehet belőle kipréselni filmnézés mellett, tehát ennél hosszabb üzemidő is elérhető.
Természetesen az egyedileg felpakolt szoftverekből sincs hiány, a ThinkFree Office Mobile 6.0 irodai csomag mellé megkapjuk a táblára írt jegyzetek digitalizálásánál használható TruCapture-t, a távoli asztalhoz használható Splashtopot, illetve a Toshiba fájlkezelőt és médialejátszót is. Apropó, médialejátszó, a beépített szoftverek nem kezelnek minden formátumot, viszont a Play áruházból letölthetőek nem mindegyike képes a Tegrával megbirkózni, így ezekkel akadhatnak a nagy bitrátájú, nagy felbontású videók, de megfelelő szoftverrel (például Dice Player) mindezek könnyen kiküszöbölhetőek és zökkenőmentes videólejátszás lesz a jutalmunk.
A 3 megapixeles hátlapi kamera (segédfény nélkül) [+]
Mint az a platformból, a kijelző 1280x800 pixeles felbontásából, illetve a 73 900 forintos árból (2 év háztól házig garanciával) is látható, az eszköz nem a csúcskategóriát célozza meg, sokkal inkább a 10 colosok középkategóriás versenyzőjével állunk szemben. Erről tanúskodik a jó fogású, kellemes minőségű műanyagból készülő, 10,5 milliméteres vastagságú ház és 630 grammos tömeg is, melynél találunk vékonyabbat és könnyebbet is, ha jobban kinyitjuk a pénztárcát. Ezt viszont nem mindenki teheti meg, nekik érdemes a Pure beszerzésén elgondolkodni, ha ebben a méretkategóriában keresnek tartalomfogyasztásra androidos táblagépet.