Szinte minden kiderült a Radeon RX 5600 XT-ről

Az ASRock a kelleténél kicsit hamarabb élesített egy oldalt, ilyenkor pedig már mit sem ér a Delete gomb.

Hirdetés

Mint tudjuk, az internet nem felejt, és ennek a ténynek rengeteg, idő előtt kiszivárgott információt köszönhetünk. Most éppen az ASRocknál nyomta meg valaki túl korán a „publish” gombot egy minden bizonnyal hamarosan piacra kerülő, Radeon RX 5600 XT grafikus kártyához tartozó oldalon, amelyről TUM_APISAK képernyőfotót is készített még törlése előtt. Ez alapján látható pár fontosabb órajel a felső középkategóriába érkező új Navi változat kapcsán, amelyek közül a „game clock”, tehát a játék közben rendszerint elérhető órajel alacsony szintje tűnhet fel. Ebből úgy tűnhet, hogy az RX 5600 XT-ben bőven van tartalék, és sikeres túlhúzással akár az RX 5700-at is képes lehet megszorongatni. Persze a VRAM tekintetében még mindig az utóbbinál az előny, hiszen az új GPU mellé 6 GB 12 Gbps-es GDDR6-ot kapunk 8 GB 14 Gbps-es GDDR6 helyett, ráadásul a busz szélessége 256 bitről 192 bitre csökken. Jelenlegi tudásunk szerint egyébként a 7 nm-es node-on készülő GPU 2304 darab shader processzort tartalmaz, ami egyezik az RX 5700 adataival.


[+]

Érdemes kiemelni, hogy az AMD-nél a ROP blokkok száma és a memóriavezérlő nem áll szoros kapcsolatban, így például a blending egységek mennyiségét még nem lehet meghatározni, azaz lehet 48 vagy 64 darab is az újdonságban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés