Hirdetés

Leprogramozták Flappy Birdöt a Super Mario Worldben

A SNES-re írt játékban felejtett hibák teret adnak a legnagyobb őrültségnek is. A vízvezeték szerelő rögös útja a madárrá válásig.

SethBling nevét talán az olvasók még sosem hallották, ő ugyanis főleg a Super Mario rajongók körében ismert: olyan dolgokat művel (például a Super Mario World SNES változatával), amilyeneket senki más. Feltérképezi a programban felejtett kiskapukat és hibákat, hogy ezeket kihasználva megváltozassa a szoftvert. Egy éve állt elő például a "credits warp" nevű produkcióval, amely egy másik felhasználó (Jeffw356) által felfedezett hibát használ ki a játékban: a SNES konzol memóriáját a program nem tölti meg teljesen, különböző trükkökkel a szabadon maradt helyre egy adott kódot injektálva percek alatt el lehet érni a játék végét – ezen belül is a Hall of Famest (ahol az alkotók felsorolása történik).

SethBling idén egy új koncepciót dolgozott ki, azt szerette volna elérni, hogy a Super Mario World Flappy Birdé változzon. Ez még bonyolultabb volt, mint az előbb ismertetett projekt, már csak azért is, mert szükség volt egy olyan Flappy Bird forráskódra, amely belefér a szabad 331 bájtnyi memóriába. Ezt szerencsére p4plus2 biztosította, és a kód futtathatóságának elérésben is akadt segítője. Az alap most is egy módosítás nélkül SNES konzol Multitap kiegészítővel, amire két gamepad kapcsolódik és lényegében ezek biztosítják a szükséges kódok betöltését a konzol szabad memóriájába. A különböző játékbeli hibák kihasználásával elérhető, hogy az így felépített konfigurációval, a megfelelő pozíciókba helyezve a főhőst a rendszer adatokat (jelen esetben a Flappy Bird forráskódját) írjon a szabad memóriába, amelyet a végén már csak el kell indítani, és a Super Mario World máris Flappy Birdé változik.

A fenti videó a folyamatot rövidítve mutatja be, de az alábbi linken elérhető a teljes dokumentáció arról, hogy pontosan mit kellett csinálni. A módosítást SethBling élőben is közvetítette Twitch-csatornáján keresztül, amit alábbi oldalon lehet újranézni. A procedúra 53 percet és 33 másodpercet vett igénybe, a hosszas felkészülés ennél lényegesen többet.

Előzmények

Hirdetés