2017. november 23., csütörtök

IFA 2012 blog: a Samsungnál is az óriási OLED tv vitte a prímet

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A vállalat ezen kívül viszont nem sok újat mutatott szórakoztatóelektronikai fronton.

A Samsungtól megszokhattuk, hogy minden évben nagyon megnyomják az IFA-t, viszont mintha idén kicsit visszább vettek volna, már ami tévéket és házimozis vonalat illeti. A korábban rendszeresen monumentálisra tervezett, látványos dizájnelemekkel sem fukarkodó stand is már a múlté, így a nagy csarnokot a funkcionalitás uralta.

Samsung OLED ES9500
Samsung OLED ES9500

A kiállítótér sztárja egyértelműen az 55 hüvelykes OLED televízió volt. Az ES9500 típusjelzésű modellt a cég állítása szerint karácsony előtt már meg lehet majd vásárolni, viszont konkrét technikai specifikációkat nem sikerült kihúzni a vállalat helyszínen tartózkodó munkatársaiból. Sajnos igazán közelről, azaz centikről nem lehetett megbámulni, ráadásul a kijelzők folyton körbeforogtak, de az így is átjött, hogy a képminőséggel valószínűleg nem lesz sok gond. Az ultravékony kávákra épülő, minimalista dizájnvonal is jó ötlet volt, amit még megfejel a négy milliméteres mélység is.

Samsung ES9000
Samsung ES9000

Viszont ezen kívül olyan nagyot nem villantott idén a szórakoztatóelektronikai szegmensben a vállalat. Persze-persze ott volt a legnagyobb Samsung tévé, a 75 hüvelykes ES9000, de ez mégsem akkora szám, mint a Toshiba, a Sony és az LG 84"-es 4K tévéje, a Sharp 90 colos LCD monstruma, a Panasonic 103 inches szemüveg nélküli 3D kijelzője, vagy a 145 hüvelykes plazmája. Az meg a másik, hogy 70"-es LCD-je olyan vállalatoknak is van, mint az abszolút másodvonalat képviselő Vestel vagy Metz. Persze az idei Samsung-féle innovatív Smart TV rendszer kiválóan alkalmas lenne a figyelemfelkeltésre, hiszen a rengeteg app között akad néhány kifejezetten hasznos és látványos darab is. Viszont egy ilyen rendezvény a tolongó embertömeggel, és az állandó zsivajjal nem igazán teszi lehetővé, a hang- és mozgásvezérlésben rejlő lehetőségek kihasználását.

H​ir​de​té​s

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hir​det​és

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.