Minimumlétszámra állítja a texasi Taylor üzemet a Samsung

A GAAFET node-okra specializálódó gyár jövője egyelőre bizonytalan.

Hirdetés

Business Korea friss riportja szerint a Samsung úgy döntött, hogy visszavonja személyzetét a texasi Taylor üzeméből a 2 nm-es, legújabb generációs GAAFET node-ot érintő problémák miatt. Ez kifejezetten nagy gondot jelent a cég számára, mivel az említett gyárat szándékosan helyezték a nagyobb chiptervező cégek közelébe, és még egy nagyjából 8 milliárd dollárnak megfelelő, CHIPS törvény által biztosított támogatásra is pályáztak, amely most szintén veszélybe került, hiszen az összeg megérkezésének feltétele a tervezet üzem működtetése.

A fentebb említett média szerint egy iparági bennfentes úgy tudja, hogy a Samsung legmodernebb GAAFET eljárásain 10-20% közötti a kihozatal, ami nyilván nem elegendő arra, hogy a gyártástechnológiákat komolyan vegyék az érdeklődők a tömeggyártás szempontjából. Emiatt a cég átgondolja stratégiáját, és visszavonják a személyzetet a Taylor üzemből, ahol pusztán az alapvető feladatok ellátásához szükséges minimális munkaerő marad.

Ez egyébként még nem jelenti a Taylor üzem végét, a tervek még élnek, viszont bizonytalan, hogy mikortól kezd majd modern node-on termelni a gyár.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés