Hirdetés

Saját rendszerchipet fejleszt a Google?

Elvileg Whitechapel kódnéven fut a lapka, és a Samsung 5 nm-es node-ján fog készülni.

Az Axios információi szerint a Google komoly váltásra szánta el magát, és a jövőben az érkező eszközeibe nem mástól venne rendszerchipet, hanem saját megoldást fejlesztenének. A híresztelések szerint egy Whitechapel kódnéven futó lapkáról van szó, aminek a tervezésében a Samsung segít, hiszen ők adják az 5 nm-es gyártástechnológiát hozzá.

Hirdetés

Állítólag az első működő verziókat már megkapta a keresőóriás, de ez még nem jelenti azt, hogy egyhamar találkozhatunk vele a tényleges termékekben, legjobb eshetőség esetén is csak Chromebookok épülhetnek rá jövőre.

A Whitechapel egyébként nyolc processzormagot használ, és az Axios úgy tudja, hogy megfelelő célhardvert kap a Google AI technológiájának kiszolgálására. Többek között a Google Assistant figyelhetne állandóan a háttérben.

A Google számára egyébként nem idegen a saját lapka, többek között a Pixel 2-ben már van egy olyan fejlesztés, amit házon belül terveztek, de nyilván egy rendszerchip azért ennél bonyolultabb. Ugyanakkor lassan öt éve folyhat a munka a háttérben, hiszen nem ez az első életjel, ami befutott, csupán most kerültek elő viszonylag részletes információk.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés