Hirdetés

Sokat ajánlott a Qualcomm – az EB rábólintott az NXP felvásárlására

Az amerikaiaknak láthatóan fontos a gigaméretű akvizíció – kérdés, hogy akarják-e és be tudják-e tartani önként vállalt kötelezettségeiket.

Az Európai Bizottság (EB) sajtóközleményben jelezte, hogy a félveztetőipar eddigi legnagyobb üzletét engedélyezik – vagyis az amerikai Qualcomm felvásárolhatja a hollandiai bázisú NXP-t. Ám, mivel az üzlet mérete és piaci hatásai aggályokra adnak okot, ezt az engedélyt feltételekhez szabják.

Hirdetés

A felvásárlás ügye már rég húzódik, az uniós hatóságok többször is nekifutottak, közben intenzív tárgyalások folytak az amerikai vállalattal is, akik a híradások szerint hajlandóak voltak engedményeket tenni, hogy megfeleljenek az európai versenytörvényeknek. Ennek ellenére mindeddig nem volt biztos, hogy belátható időn belül pont kerül az ügy végére, a felek álláspontjai ugyanis elég távol álltak egymástól.

Ám úgy tűnik, az uniós versenyügyi hatóság elegendőnek tartotta a Qualcomm felajánlásait, ugyanis a jóváhagyás feltétele, hogy tartsák be, amit ígértek. A felügyelet azt tartotta leginkább aggályosnak, hogy az okostelefonok piacán két meghatározó szereplőről van szó, akiknek már most súlyos befolyásuk van az unió piacán szolgáltatásokra és termékekre, és akiknek a termékei kiválóan kiegészítik egymást, így ha két ilyen vállalat egyesül, az monopolhelyzetet teremthet, pl. a licencjogok feltételeinek korlátozásával, a licencdíjak erőpozícióból való megemelésével stb. gyakorlatilag megszünteti a versenyt – főként az érintés nélküli kártyák chipjeinél használt technológia, a Mifare jövője miatt aggódtak.

Korábban nem volt nyilvános, de a sajtóközleményből kiderül, hogy a Qualcomm az üzlet létrehozása érdekében milyen ajánlatokat tett az EB-nek:

  • a Mifare esetében a Qualcomm kötelezettséget vállalt, hogy nyolc éven keresztül minimum olyan feltételekkel adja át az NXP technológiáját és védjegyeit a versenytársaknak, ahogy az ma történik
  • ebben a nyolcéves időszakban a Qualcomm a saját és az NXP technológiáinál biztosítja az interoperabilitást más cégek számára
  • a Qualcomm vállalta, hogy nem szerzi meg az NXP birtokában lévő ún. alapvető szabadalmakat (Standard-Essential Patents – SEPs), valamint néhány egyéb, nem ebbe a kategóriába tartozó szabadalmat sem – a felajánlás úgy szól, hogy ezeket a szabadalmakat az NXP átadja egy harmadik félnek, aki három éven át díjmentesen engedi át ezeket világszerte. A maradék nem alapvető szabadalmaknál, melyeket megvásárolnak, a Qualcomm vállalja, hogy nem érvényesíti jogait más vállalatokkal szemben, illetve díjmentesen biztosítja ezt a versenytársaknak

Az EB ezeket a felajánlásokat megfelelőnek tartotta, így nem állnak a felvásárlás útjába – de a Qualcommnak teljesítenie kell a vállalásokat.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények