Tegnap a Leads-Real Madrid BL meccs hátterében a reklámtáblákon a következő felirat volt olvasható: PlayStation2 24.11.00. Gondoltam is magamban, azoknak, akik nem látták a meccset elújságolom a nagy hírt: A Sony holnap, azaz november 24-én bocsátja forgalomba az Unió területén híres játékkonzolja folytatását.
Hirdetés
Az okt. 26-ai amerikai bemutató parádésra sikerült. A boltokban az emberek egymást taposták halálra, hogy hazavigyenek egy-egy csodamasinát. Nyugodtan öldökölhettek is, mert a Sony kevés gépet szállított, köszönhetően súlyos alkatrészhiányának. Ezen a helyzeten sajnos egy hónap alatt sem sikerült változást elérni, így félő, hogy az európai piacra is kevés szerkentyű érkezik. Pedig a várakozás óriási. Biztos vagyok benne, hogy Európa valamirevaló gamerei, ma a boltok előtt éjszakáznak.
Nem csak a szállítási gondok nehezítik a konzol-óriás dolgát. Az angol vámhivatal intézkedései szerint, minden játékgép után importvámot kell fizetni. Ez elég rendes kis összeg lenne, ezért a Sony rögtön perrel fenyegette meg az állami szervet. Az indok: a PS2 inkább számítógép, mint játékgép, és mint ilyen nem terheli vám. Ha figyelembe vesszük a gép jellemzőit, talán nem is tűnik olyan megalapozatlannak a Sony érvelése.
- 128 bites CPU
- 4x DVD-ROM lejátszó
- 24x CD-ROM lejátszó
- Internet-elérés
Természetesen a döntés a felhasználókat is érinti, nem mindegy, hogy milyen áron lehet az egységekhez hozzájutni. Amerikában 299 dollárt kóstált, Nyugat-Európában valahol 400 dollár környékén várható, Magyarországon előreláthatólag 150-170 ezer forintot kell majd kicsengetni. Egy játék ára úgy 20 ezer körül, a kikódoló chip 5-10 ezer forint lesz. Az utóbbira azért van szükség, hogy másolt lemezeket is elfogadjon a gép. Nálunk egyelőre körülbelül két példány vendégeskedik, az egyik járja a Sony szalonokat, a másik meg egy nagy budapesti plázában díszeleg. A helyzet karácsonyig biztosan nem fog megváltozni, az első kereskedelmi példányok óvatos becslések szerint valamikor a jövő év elején lesznek elérhetőek kis hazánkban.
További információk: www.playstation.com